Új vezérigazgató kerül az Interware Szolgáltató Zrt. hazai internetszolgáltató vállalat élére, ugyanis a cég tulajdonosai úgy döntöttek, hogy korábbi terveiknek megfelelően a tulajdonosi és menedzsment funkciókat teljesen szétválasztják. A folyamat utolsó lépéseként Pámer Róbert, a cég egyik alapítója, aki a vezérigazgatói pozíciót a kezdetektől betöltötte, visszavonul a cég működésének irányításától.
Az Allianz Hungária Zrt. bejelentette, hogy a tulajdonos döntése alapján a társaság vezetését 2008. október 1-i hatállyal Kisbenedek Péter veszi át. Kisbenedek Péter mindeddig az osztrák Erste Bank Csoport pénzügyi vezetői, illetve a magyar Erste Bank vezérigazgatói posztjait töltötte be.
Újabb két tapasztalt taggal erősödött a Danubius Kereskedőház Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága. A Danubius Rádiót és számos egyéb szolgáltatást magában foglaló kereskedőház új igazgatósági tagja Dr. László Géza az Antenna Hungária Zrt. nemrégiben leköszönt elnöke július közepétől működik közre a cég életében. Az új tag főként a digitális átállással kapcsolatban segíti a rádió vezetőségét. A Danubiust korábban elnök-vezérigazgatóként vezető Fischer András már februárban tagjává vált az igazgatóságnak, tapasztalatait elsősorban a sales, B2B kommunikáció és marketing területeken osztja meg a rádió managmentjével. Fischer és László non executive tagként csatlakozott az igazgatósághoz azaz operatív feladatokat nem végeznek a rádiónál.
A Magyar Telekom Csoport macedóniai tagvállalata, a T-Mobile Macedonia Igazgatósága 2008. augusztus 1-jével a vállalat marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettésévé nevezte ki Dr. Altmann Gábort, a Magyar Telekom Vállalati szolgáltatások üzletágának (T-Systems) jelenlegi üzleti stratégia és marketing igazgatóhelyettesét.
2008. július 7-től Werner István tölti be a Pannon műszaki szolgáltatási igazgatói pozícióját. Werner 1995-ben csatlakozott a Pannonhoz, ahol a hálózat-tervezés területén tevékenykedett, majd 2001-től mostani kinevezéséig a mobilcég rádióhálózat-tervezési és optimalizálási osztályát vezette.
Menesztették a MAVIR eddigi vezérigazgatóját a cég mai rendkívüli közgyűlésén, Vinkovits András helyére Tari Gábort ültették a tulajdonosok. A vezetőváltásra az MVM-ről a kormány döntése értelmében hamarosan leválasztandó cég élén a kiadott sajtóközlemény szerint azért volt szükség, mert a tevékenységben nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az új menedzser által képviselt szakterületnek.
David Thorley, a brit Ford Retail Group korábbi pénzügyi igazgatóját nevezte ki az AAA Auto pénzügyi vezetőnek, áll a társaság mai közleményében.
A Budapesti Értéktőzsde bejelentete, hogy 2008. június 19-től a BÉT Üzletpolitikai Igazgatóságának vezetésével Végh Richárdot bízták meg.
Végh Richárd 2004 májusa óta dolgozik a BÉT-en, korábban közgazdasági elemzői, majd 2008 januárjától igazgatóhelyettesi pozíciót töltött be.
A BÉT bejelentette, hogy Mohai György eddigi megbízott vezérigazgató mától vezérigazgatóvá lép elő, miközben Cselovszki Róbert alelnök látja el Szalay-Berzeviczy Attila korábbi teendőit addig, amíg az igazgatóság nem választ új elnököt.
Karrierje következő állomásaként Huszlicska József, a Pannon műszaki vezérigazgató-helyettese új kihívást jelentő vezérigazgató-helyettesi szintű felsővezetői feladatot és megbízást kapott a Telenor csoporton belül. Kinevezése 2008. június közepétől érvényes.
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezetősége közzétette, hogy Véner András, az intézmény vezérigazgató-helyettese 2008. április 30-ával, közös megegyezéssel távozik a BÉT éléről.
A Synergon bejelentette, hogy megszüntetésre került a Fibex eddigi ügyvezetőjének, Kelemen Tibornak munkaviszonya.
2008. március 3-án csatlakozott az Aviva csapatához dr. Zolnay Judit, mint az Aviva Életbiztosító Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. A szakember pályafutását a Winterthur Pénztárszolgáltató Rt.-nél kezdte jogászként; részt vett a magánnyugdíjpénztári rendszer kialakításában, majd a Credit Suisse Life& Pensions Biztosító Rt. jogi igazgatójaként tevékenykedett.
Az AstraZeneca új vezérigazgatót nevezett ki magyarországi leányvállalata élére James Greenhalgh személyében. Az angol származású szakember 2008. február elején csatlakozott a vállalathoz.
Gyergyák György, az Állami Nyomda vezérigazgatója kapta idén a szakmai szövetségtől a Magyar Nyomdászatért díjat, melyet a menedzser a hétvégén megrendezésre kerülő nyomdászbálon vehet át - írja a Világgazdaság.
A Portfolio.hu-n elhelyezett álláshirdetések olyan olvasóközönségre találnak, mely az Önök természetes célcsoportját adó személyek páratlanul magas koncentrációját kínálja. A célzott, szűk szakmai körnek köszönhetően, a hirdetési hatékonyság lényegesen átlag feletti lehet az általunk kínált megjelenési felületeken.
1991 óta hagyományosan minden év januárjában gyűlik össze a nemzetközi sajtó apraja-nagyja, hogy első kézből részletes, átfogó képet kapjon a Deutsche Telekom által elért eredményekről és a jövő terveiről. Idén január 28-29-én tartották a kétnapos sajtókonferenciát, melyen René Obermann, a társaság igazgatótanácsának elnöke mellett Hamid Akhavan, a T-Mobile márka termék- és üzletfejlesztési igazgatója, és Winkler János, a T-Mobile magyarországi vezetője is beszámolt az elmúlt évről.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.