Negyedéves alapon fél százalékkal növekedett a francia gazdaság 2013 második negyedévében, ami egyúttal azt jelenti, hogy véget ért a recesszió. Az elemzők visszafogottabb, 0,2 százalék körüli növekedést vártak.
0,6 százalékos lehetett a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A mezőgazdaság és az építőipar is pozitív hozzájáruló lehetett, de az ipar és a szolgáltatás terén vegyes a kép. A kilátásokra nézve kedvező, hogy az eurózóna gazdasága az élénkülés jeleit mutatja, ugyanakkor az autóiparunkon kívüli más szektorokban is nagy szükség lenne a növekedésre.
Ezen a héten Európa növekedése lesz a reflektorfényben. Különösen a kontinens legjelentősebb gazdasága, Németország lesz érdekes. Már csak azért is, mert bár a Bundesbank előrejelzése szerint a második negyedévben kedvezően alakulhat az ország GDP-je, de ezt követően ismét lassulásra számítanak. A német kereskedelmi kapcsolatok igencsak fontosak hazánk és egész Európa szempontjából, ezért nemcsak a piac, de mi is örülhetnénk, ha a német GDP a 0,6 százalékos várt szintnél még többet tudna felmutatni. Itthon is ezen a héten derül ki, hogy miként robog a gazdaság és mennyire drágulnak a fogyasztási cikkek. A Portfolio.hu által felmért várakozások javulást mutatnak, de az új adatokat követően is cél alatt marad az infláció, és továbbra is erőteljesen negatív lesz a kibocsátási rés. Amerikában a gazdaság állapotát jól tükröző Fed-indexek kerülnek publikálásra ezen a héten, és izgatottan várja a piac a feltehetően majd javulást mutató ingatlanpiaci adatokat is.
A magyar idő szerint, hajnali 1 óra 50 perckor publikálásra került második negyedéves japán növekedési adatok nagy fejfájást okozhattak Sinzó Abe miniszterelnöknek. Az előző negyedéves (felülvizsgált) 1 százalékos növekedéssel szemben, most pusztán 0,6 százalékot tudott felmutatni a japán gazdaság negyedév/negyedév alapon. A piac 0,9 százalékot várt, ami a felülvizsgálás előtti szint tartását jelentette volna. A csalódást keltő adat a piac által már többször is emlegetett további monetáris stimulust hozhatja el.
Az Egyesült Államok gazdasága jelentős hatásokat fejt ki a kereskedelmi, likviditási és nyersanyagpiaci csatornákon keresztül az egész világgazdaságra, de a mostanában zajló változások abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai gazdaság élénkülését már nem fogja annyira megérezni a világ többi része, mint amennyire eddig jellemző volt - hívja fel a figyelmet friss elemzésében a Bank of America Merril Lynch.
Fél százalékkal bővült a lett gazdaság az idei második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva. Az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest 3,8 százalékos volt a növekedés.
0,6 százalékos GDP-visszaesést várnak az EKB által megkérdezett szakértők 2013-ra. Az év folyamán egyre lejjebb kerül a konszenzus, az első negyedévben még stagnálást vártak.
A kínai gazdaság két negyedéves lassulását követően ma a stabilizálódás jeleit látjuk. Erre utalnak ugyanis a legfrissebb feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek növekedései, illetve a javuló üzleti várakozások. A mai HSBC szolgáltatóipari beszerzési menedzser index az előző havi értékén 51,3 ponton áll júliusban, ami a szektor bővülését jelzi.
A mi térségünkben (EEMEA) eddig is Dél-Afrika és Magyarország gazdasági kilátásai miatt aggódtak leginkább a Nomura londoni stratégái és miután számításokat végeztek arra, hogy milyen hatásokkal járna egy durva kínai gazdasági lassulás, ezek az aggodalmaik még inkább felerősödtek - hívják fel a figyelmet a minap közzétett elemzésükben. A bank londoni szakértői 2014-re egyébként is az aktuális piaci konszenzusnál (1,4%) jóval alacsonyabb magyar GDP-növekedéssel kalkulálnak (0,7%), de ha figyelembe veszik a durva kínai lassulás hatásait, akkor számításaik szerint ennél 0,7%-ponttal alacsonyabb lehet a növekedés, azaz lényegében stagnálna jövőre a magyar gazdaság. Mindez további "lökést" adhat a magyar jegybanki kamatcsökkentési sorozat folytatására és a Nomura szerint az is elképzelhető, hogy a 2014-es választások után a kormány rögtön további unortodox lépéseket jelent be, hogy a növekedést minden áron élénkíteni tudja. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térségünk két nagyobb gazdasága: Lengyelország, illetve Törökország viszonylag korlátozott negatív hatásokkal nézne szembe egy jelentős kínai lassulás esetén és ugyanez lenne igaz az Egyesült Államok, illetve az eurózóna esetén is.
A cseh jegybank jelentősen rontott az ország idei teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén, ugyanakkor feljavította a jövő évre vonatkozó várakozását. Az idei évre 1,5 százalékos GDP-csökkenést várnak a korábbi 0,5 százalék helyett, jövőre viszont 2,1 százalékkal nőhet a gazdaság, míg korábban 1,8 százalékot vártak.
A második negyedéves, amerikai GDP-adatok felülmúlták az elemzők várakozásait, aminek hatására kezdetben felfelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek. A jegybanki közlemény megjelenését követően 0,4-0,7 százalék körüli pluszban tartózkodtak az indexek, a nap végére azonban elfogyott a lendület. Vegyesen zártak az indexek.
A második negyedévben lassabban növekedhetett az amerikai gazdaság. Elemzők szerint az évesített negyedéves változást mérő index egy százalékos növekedést jelezhetett. A friss adatok fél háromkor, az első, júliusi foglalkoztatottsági adatok megjelenését követően negyed órával látnak napvilágot. Néhány órával később véget ér a Fed kétnapos kamatmeghatározó ülése.
Másfél év óta először éves összevetésben is növekedhetett a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az angol GDP második negyedéves alakulása gyorsuló ütemet mutat, ugyanakkor mindez még továbbra is a 2008-09-es válság előtti értékek alatt marad. Az előzetes GDP adatok szerint az ország gazdasága 0,6 százalékkal bővült a második negyedévben, negyedév/negyedév alapon vizsgálva. A növekedés üteme az előrejelzéseknek megfelelő volt, így piaci reakcióra nem számíthatunk.
Egyre több jel utal arra, hogy Németország gazdasága lendületet veszíthet a nyáron - áll a Bundesbank havi jelentésében. Ugyanakkor abban már egyre biztosabbak lehetünk, hogy az időjáráshoz köthető, kiemelkedően gyenge első negyedév után, 2013 második negyedévében fellendülést mutatott Németország. Legalábbis a jelenleg publikálásra került indikátorok ezt mutatják, de az előzetes GDP adatokra augusztus 14-éig még várnunk kell. A Bundesbank szerint ugyanakkor 2013-ban csak 0,3 százalékkal bővülhet a német gazdaság.
Az egyelőre alacsony infláció, illetve a visszafogott gazdasági növekedés miatt további, összességében jelentős kamatcsökkentésekre lát teret friss országértékelésében Bank of America Merrill Lynch, illetve a JP Morgan. Ezzel ellentétben azonban a Capital Economics elemzői szerint a holnapi lesz az utolsó magyar jegybanki kamatcsökkentés. Kamatemelésről még közép távon sem ír egyik banki anyag sem, sőt a Merrill szerint nagyon magas a "léc" ahhoz, hogy ilyen bekövetkezzen Magyarországon. A forint persze emiatt egyre inkább sérülékeny a gyengülés irányába, ami például az államadósság magas devizaaránya miatt fokozottan kedvezőtlen adottság a Capital Economics szerint. Az alábbiakban a három friss banki anyagból "szemezgetünk".
Az adónövelésre építő költségvetési kiigazítások, a gyenge gazdasági növekedési kilátások és a magas eladósodottság miatt egy jövőbeli esetleges államcsőd veszélyére hívja fel a figyelmet körképében a Die Zeit német lap online kiadása. A "Magyarország államcsődöt kockáztat" című - péntek este megjelent - cikk folyamatosan párhuzamot von a görög és a magyar gazdasági fejlemények között és megszólaltatja Magas Istvánt, a budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát is, aki többek között azt tartja problémának, hogy nem haladnak az igazán fontos átalakítások Magyarországon.
A kínai pénzügyminiszter cáfolja, hogy a világ második számú gazdasága válságba sodródna. Ellenkezőleg, szerinte a kínai gazdaság növekedése éppenséggel gyorsulhat.
Javul a magyar gazdaság növekedésre adott elemzői konszenzusos előrejelzés, ugyanakkor kérdéses, hogy az idei első negyedévi lendület tartható-e - írták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.