Paprika- és gumilövedékkel oszlatta fel a rendőrség kedden Melbourne-ben a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt korlátozások ellen tiltakozó rendbontókat.
Tavaly 11 ezer beteg után bedőlt az egészségügy, most akár 8 ezer beteg is elég ugyanehhez, azóta ugyanis rengeteg szakember elhagyta az egészségügyet, nyilatkozta az ATV-nek Kunetz Zsombor.
Száz fölé emelkedett a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita megyében, többen kritikus állapotban vannak, a Covid intenzív terápiás osztályokon helyhiánnyal küzdenek, írja a székelyhon.ro.
Megérkeztek a legfrissebb hazai járványügyi statisztikák, amelyekből kiderül, hogy az elmúlt 24 órában 289 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 5 beteg, 401 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
A világon 228 502 047 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 691 332 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Szigorú szabályozás mellett, de lesz Ausztriában téli síszezon - jelentette be Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter a Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján hétfőn Bécsben.
A Magyar Nemzeti Bank biztosítók üzleti teljesítményére vonatkozó legújabb jelentésének adatait elemezve megállapítható, hogy 2020-ban a koronavírus járvány nem okozott rendszerszintű sokkot a biztosítási szektorban, azonban a korábbi évektől elmaradó, mérsékelt ütemű növekedés jellemezte a biztosítók teljesítményét. 2021 első félévében szerződésállomány COVID-üzemmód szerinti súlypontjai megmaradtak, azonban a díjbevételek megugrottak az előző év hasonló időszakához képest, a növekedés üteme pedig a megelőző évek mutatói felé közelít – állapították meg a Deloitte szakértői.
Már az 5-11 éves gyermekeknek megbízható és hatékony a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinája a legfrissebb kutatások szerint - jelentette be a Pfizer hétfőn.
Az elmúlt három napon 1072 új koronavírus esetet regisztráltak Magyarországon, elhunyt 13 beteg - derül ki a hétvégi adatokat összegző koronavírus-jelentésből. A járvány továbbra is gyorsul az országban, az előző hétvégéhez képest 23%-kal több megerősített fertőzést történt. 380 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen - ezek a számok szintén növekedést mutatnak a pénteki jelentéshez képest.
Korábbi vakcinákkal kapcsolatban már világossá vált a kutatók számára, hogy a vakcinákkal kapcsolatos attitűdöket nem érdemes csupán az elfogadó és az elutasító kategóriákba sorolni, hiszen a valóságban azok inkább egy, a vakcina teljes elfogadottsága és elutasítottsága közötti skálán helyezkednek el. Az attitűdök többségének nincs köze az „oltásellenesség” címszó alatt ismert nézőponthoz, a nem-elfogadó álláspontok inkább különböző fokú bizonytalanságot jelenítenek meg, és dinamikusan változhatnak. Ezek a fluid és formálható vélemények nagy szerepet játszanak abban, hogy egy–egy vakcinációs kampány milyen sikerre számíthat. A kurrens COVID-19 oltásokkal kapcsolatban a világ igen sok országában viszonylag magas fokú bizonytalanság volt tapasztalható, ugyanakkor a vakcinákkal kapcsolatos elbizonytalanodást az Egészségügyi Világszervezet már ezt megelőzően is észlelte. 2015-től kezdődőden vizsgálta, 2019-ben pedig már a 10 legsúlyosabb népegészségügyi probléma egyikeként tartotta nyilván. Kovács Katalin, a KSH Népességtudományi Intézet főmunkatársa foglalta össze a helyzetet A vakcinákkal kapcsolatos bizonytalankodás meghatározói és ezeknek a COVID-19-cel kapcsolatos népegészségügyi kampányokra vonatkozó tanulságai című cikkében.
A Sinopharm (BBIBP-CoV) vakcina biztonságos volt a 3-18 évesek körében a robusztus ellenanyagválaszt váltott ki - írja Dobson Szabolcs Facebook-oldalán a Lancet orvosi szaklapban megjelent kínai tanulmányra hivatkozva.
A világon 226,3 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4,7 millió fő a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. A világon összességében csökkenő koronavírus-esetszámokat látni, ám a negyedik hullám sok országban még csak most kezd elpattanni, és a legfrissebb statisztikák alapján Magyarországon is gyorsul a járvány, hiszen a ma reggeli adatok több mint 30 százalékos emelkedést mutattak az egy héttel korábbihoz képest, a halálozások száma viszont a szerdai nagy ugráshoz képest visszatért a 7 napos mozgóátlag alá. A koronavírus-járványról szóló híreinket ma ebben a cikkben gyűjtjük össze.
Az 1,3 milliárd lakosú afrikai kontinens lakosainak mindössze 3,6 százaléka van teljesen beoltva a koronavírus ellen, miközben a kontinens egyes részeit már a járvány negyedik hulláma sújtja - derül ki az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) csütörtöki beszámolójából.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány mutatóinak folyamatos javulása miatt el lehet kezdeni gondolkodni a korlátozások feloldásáról, beleértve a védettségi igazolás használatát is. Olivier Véran egészségügyi miniszter eközben azt közölte, hogy a 2,7 millió egészségügyi dolgozó közül mintegy háromezer munkaviszonyát felfüggesztették azért, mert nem vette fel a koronavírus elleni oltás legalább első adagját.
Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében csütörtöktől az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni - jelent meg a koronavirus.gov.hu portálon.
A Covid–19 súlyos szövődményeinek megakadályozását célozza a Mitochon Technologies BGP–15 nevű hatóanyaggal végzett klinikai vizsgálata. A magyar gyógyszerfejlesztő cég a hatóanyag vizsgálatának következő fázisában önkéntes jelentkezőkön vizsgálja készítményét, amely elősegítheti a vírus elleni sikeres korai védekezést, a gyulladás kontrollját, ezzel megelőzheti a kórházi kezelést igénylő súlyos szövődmények kialakulását. A klinikai vizsgálatra 18–65 év közötti túlsúlyos, cukorbeteg, illetve szív- és érrendszeri betegséggel élő Covid-betegek jelentkezhetnek, hiszen ezek a társbetegségek növelik a súlyosabb lefolyás kockázatát. A vizsgálatot a magyar felügyelő hatóság, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezte (OGYÉI) az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottsága támogató állásfoglalásának birtokában.
Olaszországban egy törvényt készülnek elfogadni, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a "zöld igazolványt". A törvény, amely büntetné azokat a munkavállalókat, akik nem rendelkeznek védőoltással, vagy nem rendelkeznek a közelmúltban elvégzett negatív koronavírus-teszt igazolással, várhatóan október 15-én lép hatályba - írja a Guardian.
Kína több mint 1 milliárd embert oltott be teljesen a Covid-19 ellen - a teljes lakosság több mint 70 százalékát -, megelőzve ezzel az Egyesült Államokat és Európát, bár nem tervezi a világon jelenleg érvényben lévő egyik legszigorúbb járványvédelmi intézkedéseinek enyhítését.
Az elmúlt hét adatai szerint a koronavírusos fertőzöttek magyarországi korösszetétele, átlagéletkora jelentősen nem változott, 41,7 év - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Világgazdaság megkeresésére.