140 ezer négyzetméteres területet vett a Wingholding kapcsolt cége
A Wingholding közvetett tulajdonában álló Realwingest Kft. egy közel 140 ezer négyzetméteres beruházási területet vett – közölte a Wingholding a BÉT-en közzétett közleményben.
A Wingholding közvetett tulajdonában álló Realwingest Kft. egy közel 140 ezer négyzetméteres beruházási területet vett – közölte a Wingholding a BÉT-en közzétett közleményben.
A BÉT50 konferencia délutáni panelbeszélgetéseiben a hazai kkv-k finanszírozási lehetőségeit, a tőzsdei bevezetés előnyeit, a tőzsdei felkészülés tapasztalatait járták körbe.
Negyedik alkalommal tette közzé a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 kiadványát. Az ötven ígéretes hazai középvállalatot felvonultató, a vállalkozásokban rejlő potenciált konkrét példákon keresztül szemléltető kiadványt ebben az évben is a BÉT50 kkv-k csúcstalálkozója esemény keretében mutatták be. A résztvevőket Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte, a rendezvény nyitóelőadását pedig Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta meg.
Matolcsy György előadását követően Veres Tibor, a Wallis Csoport elnöke és Szabó Levente László, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese tartott előadást a BÉT50 konferencián.
Komolyan vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Kötvényprogramban (NKP) való részvétel lehetőségét az AutoWallis, melynek előfeltételeként már meg is szerezte a szükséges hitelminősítést. Az MNB felkérésére a Scope Ratings elvégezte a társaság minősítését, és B+ besorolást adott. Az AutoWallis többféle lehetőséget is mérlegel azzal kapcsolatban, hogy milyen forrásbevonási módot választ a tavasszal meghirdetett stratégiájának megvalósításához, és az NKP-t is előnyös lehetőségnek tartja.
Az OTP keddi tájékoztatása szerint az OTP Bank igazgatóságának tagja, Vörös József hétfőn 3 000 darab OTP-részvényt adott el, míg Kiss-Haypál György, a társaság vezérigazgató-helyettese hétfőn 2 000 darab OTP-részvényt értékesített.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül szeptember 6. és szeptember 12. között 5 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Nagyot emelkedett ma a 4iG árfolyama, megnéztük, mit mutat a technikai kép.
Egymás után nyeri a milliárdos projekteket a 4iG, ennek fényében nem meglepő, hogy a vállalat a bevételek és a profit megugrásáról számolt be legfrissebb gyorsjelentésében. A növekedésnek vélhetően nincs még vége, a vállalat nem csak Magyarország, de a régió meghatározó informatikai cége kíván lenni.
A Budapesti Értéktőzsde közzétette a BUX és a BUMIX szeptember 23-tól érvényes összetételét. A BUX-kosár összetétele nem változik, míg a BUMIX indexbe új részvényként az Enefi, a FuturAqua, az OTT-One és a SET Group kerülnek be.
A Budapesti Értéktőzsde jó úton halad afelé, hogy a magyar tulajdonú vállalatok egyik legfontosabb finanszírozási platformjává váljon, hasonlóan a lengyel tőzsdéhez, ahol jóval korábban kezdték az építkezést, és ahol már a cégek több mint fele kkv. Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójával beszélgettünk a magyar tőzsde szerepéről, hazai állami vállalatok tőzsdére lépéséről, az MNB vállalati kötvényprogramjáról, a BÉT elemzési programjáról, és a tőzsde leánycégeiről.
Az OTP keddi tájékoztatása szerint az OTP Bank igazgatóságának tagja, Utassy László hétfőn 5 856 darab OTP-részvényt adott el.
A Masterplast arról adott tájékoztatást a BÉT-en, hogy szándékában áll a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretében kötvényeket kibocsátani.
A Masterplast is részt venne az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, 6 milliárd forintnyi kötvényt bocsáthatnak ki még idén, a hitelminősítői feltételnek megfelel a vállalat, a kötvényei B+ besorolást kaptak a Scope Ratingstől.
Soha nem volt még olyan értékben részvény a hazai háztartásoknál, mint idén júliusban, a friss statisztikák alapján 751 milliárd forintnyi részvényt birtokolnak a magyarok. A lakosság júliusban már inkább értékesített részvényeiből, az árfolyamok emelkedése azonban tovább növelte a magyarok részvényvagyonát.
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a Sencseni Értéktőzsde (SZSE), amelynek fő célja a tőzsdék piacainak támogatása és annak elősegítése, hogy a helyi befektetők minél jobban megismerjék a másik fél platformjait. A megállapodás újabb mérföldkövet jelent a magyar és a kínai tőkepiaci kapcsolatok kiépítésében, amely 2017-ben, a BÉT és a Bank of China által kötött megállapodással vette kezdetét, majd 2018-ban, a Sanghaji Értéktőzsdével közös fejlesztésekkel folytatódott.
CEEplus néven új közös részvényindexet indítanak a V4-országok, valamint Horvátország, Románia és Szlovénia tőzsdéi - jelentették be a Lengyelországban, Krynica-Zdrójban tartott gazdasági csúcstalálkozón. A kezdeményezés további nemzetközi és hazai intézmények és a lakosság számára nyithatja meg az utat a régiós befektetésekhez
A romániai operációval kapcsolatban fontos bejelentés érkezett az Enefitől.
Felfüggeszti az Enefi törzsrészvényének és kapcsolódó származtatott eszközeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója az augusztus 29-i teljes tőzsdei kereskedési napra, azaz a kereskedési idő kezdetétől a "Lezárás szakasz" végéig - közölte ma piaczárást követően a fejleményt a BÉT.
Nem érkezett elfogadó nyilatkozat a 4iG Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatra az augusztus 28-i határidőig - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.