Tovább vette saját részvényeit a Richter
A Richter a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat április 24-én saját részvényeket vásárolt.
A Richter a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat április 24-én saját részvényeket vásárolt.
Egyetértési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a China Construction Bank, amelynek elsődleges célja a magyar és a kelet-európai, valamint a kínai tőkepiacok közötti kapcsolatépítés, illetve tudásmegosztás. A megállapodás egyben az elmúlt években megkezdődött magyar-kínai tőkepiaci együttműködés következő mérföldkövének is tekinthető. Az aláírási ceremónián, amelyre a Tőzsde székházában került sor, a China Construction Bank nyolc fős delegációja, valamint a Budapesti Értéktőzsde vezetői voltak jelen.
Egy közel 180 millió forint értékű közbeszerzési eljárásban hirdették ki nyertesként a Delta Technologies leányvállalatát, mint a konzorciumi tagot - közölte a társaság a BÉT holnapján.
A Richter április 20-án tovább vette saját részvényeit a magyar tőzsdén.
A hét elején közzétett elemzésünkben is megemlékeztünk róla, hogy igencsak vad mozgások jellemezték az elmúlt időszakot a magyar tőzsdén. A BUX tegnap alulteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, miután a kamatplafon jelentős csökkentéséről szóló híreket követően megütötték a forintot, a hazai fizetőeszköz sebezhetősége pedig kifejezetten aggasztó lehet a külföldi befektetők számára, akik jellemzően a hazai részvénypiacon az OTP papírjaiban keresik a kitettséget. De hogyan is áll most a BUX és az OTP, és melyek azok a fontos technikai szintek, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a jelenlegi, igencsak bizonytalan helyzetben?
Tovább vette tegnap a saját részvényeit a Richter a magyar tőzsdén.
A Richter a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat április 18-án saját részvényeket vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Raiffeisen Bank közreműködésével.
A Berenberg Bank a mai nappal megkezdte a Richter részvényeinek követését, emellett pedig vételre ajánlják a gyógyszergyártó részvényeit.
Közzétette negyedik negyedéves termelési jelentését a Pannergy, a hőértékesítési adatokat tekintve a társaság a tárgyalt időszakban rekord nagyságú hőértékesítést realizált.
Elsőként Magyarországon debütálhatnak azok a hazai fejlesztésű, univerzális ügyfélkiszolgáló pontok, amelyekben akár emberi közreműködés nélkül intézhetjük az államigazgatási, postai, banki, közüzemi ügyeinket. A magyar tulajdonú, a Budapesti Értéktőzsdére készülő FaceKom egy olyan eszközt fejlesztett, melyben többek között érintőképernyő, bankkártyaterminál, dokumentumolvasó és más eszközök biztosítják az ügyfélkiszolgálást - olvasható a társaság közleményében.
A húsvéti ünnepek alatt a Budapesti Értéktőzsdén sem nagypénteken, sem húsvét hétfőn nem lesz kereskedés és az összes fontosabb európai tőzsde is zárva tart. Összeszedtük, hogy a világ tőzsdéi közül hol lehet majd kereskedni a hosszú hétvége alatt.
Amíg a nemzetközi piacokon az egyre inkább erősödő recessziós félelmek aggasztják a befektetőket, addig a magyar tőzsde az elmúlt napokban rendre felülteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. Az emelkedést itthon a blue chipek vezetik, amiknek az árfolyama az elmúlt napok tőzsdei ralija után igencsak izgalmas szintekhez ért.
Április 27-én tartja éves rendes közgyűlését a Mol, ahol a részvényesek többek között döntenek a tavalyi eredemény után fizetendő osztalékról. Most a BÉT oldalán megosztott információkból az is kiderült, ennek mértéke körülbelül 350 forint lehet részvényenként. Ezzel, valamint a Mol keddi, 2678 forintos záróárfolyamával kalkulálva mintegy 13 százalékos osztalékhozam adódik.
Az elmúlt hónapokban meglehetősen nagy nyomás alatt voltak a Richter részvényei, miután a tavaly decemberben kivetett különadó igencsak rányomta a bélyegét a vállalat tavalyi negyedik negyedéves eredményeire, és elemzői leminősítések is érkeztek. A gyógyszergyártó azonban ma bejelentette, hogy a következő 12 hónapban akár 40 milliárd forint értékben is vásárolhatnak saját részvényeket, a bejelentést követően erőteljes emelkedésben vannak a Richter részvényei, a csökkenő trend áttörésével pedig akár ismét a korábbi csúcsszintek közelébe emelkedhet az árfolyam.
Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank javadalmazási politikájának megvalósítása részeként 2023. április 3-án saját részvényeket vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Rendkívüli közgyűlést tartott ma az Alteo, amelyen elfogadták az ötfős igazgatóság négy tagjának lemondását és új igazgatósági tagokat választottak a következő öt évre - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Márciusban folytatódott az előző hónapban megkezdődött, csökkenő tendencia a hazai tőkepiacon, a BUX index 5 százalékot meghaladó csökkenéssel zárta a hónapot. A részvénypiac összeforgalma eközben jelentősen emelkedett februárhoz képest, viszont az egy évvel ezelőtti szinthez viszonyítva, amit az orosz-ukrán háború miatti pánik jellemzett, a töredéke volt. A legnagyobb forgalmú papír továbbra is az OTP a hazai részvénypiacon, 2023 márciusában a piaci forgalom több mint 60 százalékát tette ki.
Az OTP a BÉT oldalán arról tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a bank 2023. március 31-én javadalamazási politikájának részeként saját részvényeket vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a bank a Budapesti Értéktőzsdén 2023. március 30-án saját részvényeket vásárolt javadalmazási politikája megvalósítása részeként.
Az MNB 105 millió forint bírságot szabott ki a SET Groupra a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre, illetve a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A – tőzsdei kereskedését tekintve jelenleg is felfüggesztés alatt álló – kibocsátónak záros határidőn belül a hiányzó pénzügyi jelentései pótlása érdekében is lépéseket kell tennie. Az MNB több témában a befektetők tájékoztatására kötelezte a kibocsátót és a megállapításai nyomán újabb feljelentést tesz.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.