Mínuszban a magyar blue chipek, lefelé huzzák a BUX-ot
Esik a magyar tőzsde a hétfői kereskedésben, a rossz hangulat a blue chipek mellett a midcapek is meglátszik.
Esik a magyar tőzsde a hétfői kereskedésben, a rossz hangulat a blue chipek mellett a midcapek is meglátszik.
A két legjelentősebb hazai blue chip, az OTP és a Mol is ma hajnalban tette közzé legfrissebb negyedéves gyorsjelentését amik alapvetően kimondottan jól sikerültek, ma viszont vélhetően a "pletykára venni és hírre eladni" tőzsdei dinamizmust figyelhettük meg, jelentős mínuszban fejezte be ugyanis a kereskedést az OTP és a Mol is, előbbi jegyzése 2,3 százalékkal, utóbbié pedig 1,4 százalékkal került lejjebb. Mindezek mellett a Richter 0,9 százalékos mínuszban zárt, a Magyar Telekom azonban 0,6 százalékkal feljebb került, maga a BUX index pedig 1,5 százalékos mínuszban fejezte be a napot.
A pénteki kereskedés felénél mínuszban jár a magyar tőzsde, ami elsősorban az OTP és a Mol gyenge teljesítményének tudható be.
Történelmi csúcson zárta a napot a magyar tőzsde, ami elsősorban az OTP ralijának volt köszönhető, hiszen a bankpapír árfolyama szintén rekordot döntött, de a Molra sem lehetett ma panasz. Az előbb említett két cég holnap hajnalban teszi közzé legfrissebb negyedéves számait, és a héten megjelent elemzői konszenzusok alapján az OTP várthatóan több soron rekord eredményekről számolhat be, valamint a Moltól is erős számokra számíthatunk.
A csütörtök délutáni kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett a hazai BUX-index, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.
Miközben az európai és az amerikai részvénypiacokon a Fed esti bejelentéseire várva bizonytalan volt a hangulat, a BUX emelkedéssel zárta a kereskedést, miután mind a Mol, mind az OTP jelentősebbet emelkedett ma. Mind a két vállalat pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait.
A szerda délutáni kereskedésben emelkedéssel próbálkozik a magyar tőzsde, amiből a Mol alaposan kiveszi a részét, hiszen felülteljesítő a hazai olajtársaság részvénye a blue chipek között. Arról, hogy mi áll a Mol árfolyamának emelkedése mögött, ebben a cikkünkben írtunk.
Emelkedéssel zárt a napot a magyar tőzsde, amely részben a Richternek volt köszönhető, hiszen a gyógyszergyártó árfolyama több mint 3 százalékos pluszban zárt. A hazai midcapeknél vegyes volt a kép, a legjobban az AutoWallis teljesített, míg a legnagyobb esést a CIG Pannónia papírjai szenvedték el.
Közel 2 százalékos eséssel zárta a napot a magyar tőzsde, a hazai részvények esésében szerepet játszhatott, hogy a magyar kormány a járványhelyzet miatt korlátozó intézkedéseket vezet be, a Molnál pedig az is nyomás alatt tarthatta az árfolyamot, hogy Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a magas üzemanyagárak hatásait figyeli a kormány, és a jövedéki adó csökkenésén és a befagyasztáson kell gondolkodni. A szektortársak részvényei közül az OTP és a Mol papírja is kilóg, a régiós bankpapírok ma vegyesen szerepeltek, az OTP volt a leggyengébb, az olajcégek részvényei pedig estek, de ott is alulteljesítő volt a Mol.
A csütörtök délutáni kereskedésben esik a magyar tőzsde, főleg a két legfontosabb blue chip, az OTP és a Mol gyenge teljesítménye húzza lefelé a hazai benchmarkot.
Esik a magyar tőzsde a mai kereskedésben, a BUX 0,3 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek közül egyedül a Richter emelkedik, miközben az OTP-ben óriási forgalom van ma.
Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai BUX indexet az OTP húzta ma, melynek árfolyama 2,3 százalékkal került feljebb.
A keddi kereskedés felénél járva iránykeresés látható a magyar tőzsdén, a BUX előző napi záróértéke közelében jár. A hazai blue chipek között vegyesek a mozgások, az OTP emelkedik, míg a Mol és a Richter lejjebb került.
Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 0,7 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül mínuszban fejezték be a napot, a leggyengébben az OTP teljesített ma.
Kiugró forgalommal emelkedik ma a Masterplast, egyedül az OTP van előtte volumen tekintetében a magyar tőzsdén. Szerdán egyébként a cég fontos bejelentést tett, miután a legnagyobb eredménytermelési potenciállal rendelkező német leányvállalatának immár egyedüli tulajdonosa lesz és fontos nyugat-európai piacokhoz is hozzáférhet a jövőben.
A mögöttünk álló napokban a kisebb piaci kapitalizációjú részvények voltak a figyelem központjában a magyar tőzsdén, és a forgalmi adatokból egyelőre úgy látszik, hogy ez ma sincs másként. Persze vállalati sztorikból sincs hiány, sorra érkeznek ugyanis a felvásárlásokról szóló hírek a 4iG-nél, míg az AutoWallist ma kezdte el követni az OTP, és komoly felértékelődési potenciál mellett javasolták vételre a papírt.
Az elmúlt napok legnagyobb sztárja a magyar tőzsdén a 4iG volt, hiszen mióta bejelentették, hogy a magyar állammal közösen egy távközlési szuperholdingot hoznak létre, az árfolyam valósággal kilőtt. Ma ismét emelkedik a 4iG árfolyama, ráadásul több mint kétszer akkora forgalom van a papírban, mint az általában legforgalmasabbnak számító OTP-ben.
Kifejezetten magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a Masterplast részvényét, miután a cég bejelentette, hogy a bevételprognózist 25 százalékkal, a profitvárakozást pedig közel 50 százalékkal megemelik az idei évre vonatkozóan. A mai ralinak köszönhetően új történelmi csúcson van a vállalat részvénye.
Kiugró forgalommal emelkedik a 4iG árfolyama a mai kereskedésben, ezzel a BÉT legforgalmasabb papírja. A részvény árfolyama eközben 22 havi csúcsra került.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
2025 a „a haza védelmezőjének éve” lesz.
A közútkezelő az ünnepek alatt várhatóan megnövekedő forgalomra is figyelmeztet.
A megválasztott elnök megfenyegette Panamát.
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?