A Budapesten közlekedő midibuszok cseréje már hosszú évek óta érik, az új járművek beszerzése azonban folyamatosan csúszik. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) kezdeményezésére jelenleg három eljárást is zajlik - ezek eredményéről adtak ki közleményt.
A közösségi közlekedési szolgáltató cégek, különösen a Volán társaságok működésével kapcsolatos jövőbeli lehetséges irányokat tartalmazó koncepció kidolgozására miniszteri biztossá nevezte ki Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatóját Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg. A kinevezés február 1-jétől július 31-éig tart.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kiadta az engedélyt a budapesti 1-es villamos Rákóczi-hídon átvezetett és meghosszabbított szakaszára a korlátozott szolgáltatási szintű, utasforgalom nélküli közlekedés megkezdéséhez. Ez a villamosvezetők oktatásával kezdődött meg a vonal új szakaszán 2015. február 27-én pénteken, és előreláthatólag 10 napot vesz igénybe. A fővárosi utazóközönség ezután, várhatóan még márciusban birtokba veheti az 1-es villamos meghosszabbított, újbudai szakaszát az NKH jóváhagyása után - áll a BKK közleményében.
A BKK Zrt. által megrendelt és az Európai Unió támogatását élvező projektek jelentős része műszakilag már teljesült, csupán a velük összefüggő számlázási és kifizetési adminisztráció tart tovább a tervezettnél. A főváros közlekedésfejlesztésével kapcsolatos uniós forrásfelhasználás jelenleg nincs veszélyben - cáfolta közleményében a BKK az erről szóló híreket.
A BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 11 projektje is megtalálható azon a késedelmes állami projekteket bemutató listán, amely tegnap este került fel a Miniszterelnökség oldalára. Amint megírtuk, a listán olyan projektek találhatók, amelyek időbeni megvalósítását kockázatosnak értékeli a fejlesztéspolitikai intézményrendszer, így a következő hónapokban dől el, hogy ezeket finanszírozzák-e, vagy sem.
2015. február 16-ától (hétfőtől) 20-áig (péntekig) a Várfok utca és a Vérmező utca csomópontjában zajló, a gyalogosforgalmat csak kismértékben érintő közműépítési munkákkal folytatódik a Széll Kálmán tér felújítása. Elkezdik az 59-es és a 61-es villamos későbbi megállóhelyének alapozását, valamint a metróépület melléképületének belső bontási munkáit is. Ez utóbbi egyelőre nem zavarja a metróforgalmat, azonban várhatóan február 27-étől március 2-áig lezárják a Széll Kálmán téri metróállomást, itt a szerelvények megállás nélkül haladnak majd át - áll a BKK közleményében.
2015-2016-ban 47 darab CAF Urbos 3 típusú villamos érkezik Budapestre. A villamosbeszerzésen túl a fejlesztés jelentős részét képezi az érintett vonalakon a peronok akadálymentesítése, valamint az új járművek otthonául szolgáló kocsiszínek átépítése. A Budafok kocsiszín átépítésére a tendert írt ki és futurisztikus látványterveket közölt a BKK.
Teljes hosszában összeállt az első, hamarosan Budapestre érkező CAF villamos a spanyolországi gyárban. Zaragozában és Beasainban, Baszkföldön gyártják a megrendelt 47 szerelvényből álló flottát. Az új járművek a megújult 1-es és 3-as villamos vonalán, valamint a jelenleg épülő budai fonódó villamoshálózaton közlekednek majd. Az első CAF villamosok tavasszal érkeznek Magyarországra és megkezdődik a vizsgáztatásuk - áll a BKK közleményében.
Februárban további, új hibrid, új dízel, valamint használt, jó állapotú, sűrített földgázzal (CNG) működő buszok állnak forgalomba a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2015 februárjától a Széll Kálmán tér bontási és felújítási munkái a Margit körút mentén, a 4-es és a 6-os villamos végállomása környezetében is megkezdődnek. A Széll Kálmán téri villamosforgalom zavartalansága érdekében január utolsó hétvégéjén a 4-es és a 6-os villamossal utazók számára ideiglenes végállomást alakítanak ki a tér Vérmező utcai oldalán - áll a BKK közleményében. A hétvégi előkészítő munkálatok maratoni gyaloglással kecsegtetik azokat, akik Hűvösvölgy felől a Nagykörút felé utaznának tovább.
Elkészült az új, díjmentes 40 férőhelyes P+R és 10 férőhelyes B+R parkoló Kaszásdűlő hévállomáson. A szeptemberben elkezdődött fejlesztés során a BKK Zrt. nem csupán a kerékpáros- és autós-parkolóhelyek kialakítására, hanem a gyalogos- és a kerékpáros forgalom megfelelő biztosítására, valamint a gépjárművek és a kerékpárok biztonságos tárolására is nagy hangsúlyt fektetett. Ezért több helyen kijelölt kerékpáros- és gyalogos-átkelőhelyet létesített, valamint a hévmegálló mellett kerékpártárolót is elhelyezett, amelyek biztonságáról térfigyelő kamerákkal gondoskodik. Az új felszíni átkelőkkel akadálymentes kapcsolat jön létre a hévperonok, a Búza utca és a Szentendrei út két oldala között - áll a BKK közleményében.
A hétvégén forgalomba állt az első vadonatúj Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású hibrid csuklós autóbusz. Az összesen 28 darab új autóbusz közül az első jármű január 17-én, szombaton a 7-es busz vonalán állt forgalomba, de a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére márciusig az 5-ös, a 9-es és a 107-es járat vonalán is fokozatosan üzembe állnak majd a járművek. A 28-ból naponta 25 forgalomba álló vadonatúj autóbusznak köszönhetően hamarosan a magyar fővárosban fog üzemelni Európában az egyik legnagyobb hibridbusz-flotta - áll a BKK közleményében.
Mint azt már megírtuk, hétfőn teljes gőzzel beindul a Széll Kálmán tér felújítása és jelentős forgalomkorlátozásra lehet számítani Bel-Budán. Sávlezárások, elterelések, kettévágott villamosvonalak, módosuló autóbuszvonalak és tíz perces gyaloglás - ez vár a könyéken közlekedőkre. A BKK a mai napon tett közzé több hasznos helyszínrajzot, melyek segíthetnek a káosz közepének elkerülésében.
Csak a Rákóczi-híd próbaterhelése, a hídvizsgálat és az eredmények értékelése után indulhat el az 1-es villamos az új szakaszon - olvasható a BKK közleményében.
A fővárosban az 1-es villamos felújítása és meghosszabbítása már több mint egy éve folyamatban van, a szerződésben a műszaki átadás-átvételre január végi határidőt állapítottak meg. Mint azt a Portfolio megtudta, az utasok egyelőre nem vehetik használatba az új szakaszt, cikkünkre reagált a BKK.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának leváltása széleskörű konzultáció eredménye - erről Tarlós István Budapest főpolgármestere beszélt csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
Ma a Fővárosi Közgyűlés tovább folytatta az új Városigazgatóság koncepcióhoz kapcsolódó átalakítások végrehajtását. A BKK mellett több más fővárosi cég is új vezérigazgatót kapott. Bár nem tudhatjuk, hogy ebből mi volt ténylegesen Tarlós István akarata és egyelőre nehéz látni, hogy az átszervezések és személycserék milyen hatással lehetnek fővárosunk fejlődésére, abban biztosak lehetünk, hogy kétségessé vált, hogy tud-e folytatódni az elmúlt években látott pozitív trend.
A Fővárosi Közgyűlés ma úgy döntött, hogy a jövő év első napjától Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitzéy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) élén.
Késik a Combino villamosok Futár fedélzeti egységgel, illetve belső kamerákkal való felszerelése a kivitelező miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.