Karácsony Gergely: teljes kapacitással készül a budapesti tömegközlekedés az érettségire
A főpolgármester erről Facebook-videóján számolt be.
A főpolgármester erről Facebook-videóján számolt be.
Részt vesz a koronavírus miatt fertőzött idősek otthona lakóinak szállításában a BKV – közölte a társaság.
A koronavírus-járvány miatt újragondolja idei üzleti tervét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Nem tervez létszámcsökkentést a BKK, az elmúlt hetekben sem történt humánerőforrás-racionalizálás - írja péntek esti közleményében a közlekedési cég, cáfolva ezzel a megjelent lapinformációkat.
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken.
A BKK a fővárosi közösségi közlekedésben ma reggel tapasztaltak alapján április 2-től, csütörtöktől gyakoribb járatindulást biztosít számos vonalon. A járatsűrítés célja, hogy egyetlen vonalon se legyen nagyobb a járművek kihasználtsága a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott 30 százaléknál, azaz az utasok tartani tudják a megfelelő távolságot egymástól – közölte a Budapest Közlekedési Központ.
Túlzsúfoltságot okoz a szombati menetrend alkalmazása hétköznapokon a BKK járatain, ami különösen veszélyes járvány idején, ezért Fürjes Balázs államtitkár és Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központi vezérigazgatója a szokásosnál ritkább, de munkanapi menetrend bevezetésére kérte a fővárost.
Mától a fővárosban szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító új menetrend szerint közlekednek munkanapokon a közösségi közlekedés járatai a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.
Szerdától szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezetnek be munkanapokra a fővárosi közösségi közlekedésben a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.
Február elseje óta Varga Ivett vezeti a Budapesti Közlekedési Központot, akivel a G7.hu készített interjút. A vezérigazgató a koronavírus ágazatra gyakorolt hatásairól és a következő években várható közlekedésfejlesztések kérdéseiről beszélt.
Mától ingyenesen utazhatnak a BKK járatain az egészségügyi dolgozók, a BKK sajtóközleményben részletezi, hogy mely iratokkal lehet bizonyítani a jogosultságot.
A szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezet be munkanapokra a BKK április 1-jétől, szerdától, mert a 80-90 százalékkal visszaesett utasszám nem indokolja a tanszüneti közlekedési rend további fenntartását. Csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és buszvonalakon továbbra is a forgalomhoz mérten sűrű járatindulásra lehet számítani -írja a BKK közleményében.
Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani.
A közösségi közlekedés fenntartását kötelezőnek és szükségszerűnek látjuk, amíg nincs kijárási tilalom – mondta el Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója a Népszava interjújában. Kitért arra is, hogy mennyi utas használja most a BKK járatait, és hogy milyen ütemben csökkenthető a járatszám, ahogy egyre kevesebb lesz az utasok száma.
Csütörtöktől a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, mivel a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók.
A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok, és a munkájukat végző járművezetők, jegyellenőrök. A fertőzés terjedését lassíthatja, ha nem a hagyományos módon, azaz ügyfélszolgálaton vásároljuk az utazáshoz szükséges termékeket, hanem mobiljegyet használunk, amely a járvánnyal szemben biztonságosabb közlekedést biztosít számunkra - hívja fel a figyelmet a BKK közelményében.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként március 16-tól, hétfőtől ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. A döntéshez kapcsolódóan – tekintettel a számos fővárosi cégnél elrendelt home office munkavégzés miatti forgalomcsökkenésre is – március 19-től, csütörtöktől a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, így a reggeli és a délutáni csúcsidőben 10 százalékkal csökken a járművek száma. A budapesti utasforgalom csak a diákok távolmaradása miatt közel 35 százalékkal apadhat – közölte a BKK.
Hétfőtől Budapesten is bevezetik az első ajtó környezetének lezárását a járművezetők védelmében – közölte Vitézy Dávid Facebook-posztjában.
A 3-as metró meghosszabbítása, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni, tehát reálisan akkor, ha a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban a főváros erre támogatást kap - mutatott rá Varga Ivett az MTI-nek adott interjújában. A BKK vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a mobiltelefonos megoldásnál egyszerűbb elelktronikis jegyrendszert kell létrehozni. A BKK-tól leányvállalatokhoz kiszervezett funkciókat visszaintegrálják az anyacégbe.
Március 13-tól hajnali két óráig járnak majd a metrók a hétvégén – írja keddi számában a Világgazdaság.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.