Megjelent a fővárosi Blaha Lujza tér felújításának tervezési és kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása az Európai Unió hivatalos lapjában - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
A következő két hétvégén az adventi forgalomhoz kapcsolódóan egyes járatok sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, vasárnap reggelente az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest között jár, továbbá munkanap áthelyezésre is sor kerül - derül ki a BKK közleményéből.
Mivel 2020. november 16-ától, hétfőtől a létező legnagyobb kapacitással járnak a BKK járatai, a társaság személyes egyeztetést kezdeményez a kormányhivatallal a hetek óta húzódó járatsűrítési ügyben. A kormányhivatal – immáron negyedszer – ismét visszautasította a BKK sűrítési tervét, a társaság a közleménye szerint továbbra is értetlenül áll az elutasító határozat láttán. A jelenleginél több jármű már fizikálisan sem áll rendelkezésre – közölték.
Miután az elmúlt egy hónapban megtartották az egyeztetéseket az ajánlattevőkkel, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felkérte a Lánchíd felújítására jelentkező gazdasági szereplőket a végső ajánlattételre.
November 29-én, vasárnap tekerhetünk utoljára a Mol Bubi bringáival, mielőtt a közbringarendszert vasárnap éjfélkor leállítják. A felújítás a tervek szerint tavaszig tart, ekkor egy modernebb, az elmúlt hat év alatt fokozatosan megváltozott felhasználói igényekhez illeszkedő közbringarendszer indul el.
A két lépésben, szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítésekkel minden létező és hadra fogható fővárosi járművet forgalomba állítottak a BKK és a fővárosi közlekedési szolgáltatók. A gyakorlatban rendelkezésre álló maximális járműszám maximális kihasználásával, a jelenlegi helyzetben bevethető összes járművezető foglalkoztatásával a közlekedési cégek elérték a plafont – közölte a BKK. Hozzátették, hogy a novemberi járványügyi szigorítások óta városszerte ismét csökken a járatok kihasználtsága.
Koncessziós pályázatot írhatnak ki a parkolás, útdíj- és autópályadíj elektronikus fizetésére és a buszos-vonatos mobiljegyek értékesítésére – derül ki egy tegnap éjjel megjelent törvényjavaslatból, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be a parlamentnek. Ugyanakkor úgy tudjuk, könnyen lehet, hogy a javaslat érdemi részei is még megváltozhatnak, mert a parlament elé benyújtott javaslatról még nincs egységes álláspont a kormányon belül sem.
A gyors és akadálytalan metrópótlást szolgálják az új "BKK-sávok" a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása idején - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A több lezárt BKK-sáv láttán sok autós értetlenül állt, a Bajcsy-Zsilinszky úton a Kálvin tér irányában például a három sávos kialakításból a középső szakaszt használhatják a BKK járművei, míg a szélső sávot csak kanyarodásra (az útszakaszok egyes részeit betontömbökkel le is zárták) lehet használni, így lényegében a belső sáv maradt az autósok részére fenntartva.
Tizennégy millió forint bírságot szabott ki a fővárosi kormányhivatal a Budapesti Közlekedési Központra (BKK), mert a társaság úgy értékesített jegyet a repülőtéri járatára április és október között, hogy az a koronavírus-járvány miatt nem is közlekedett.
Fennakadások nélkül indult el ma Budapesten az M3 metró középső, belvárosi szakaszának pótlása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK szerint a metrópótlás következő nagy próbája az e hétvégét követő első munkanap, november 9-e lesz.
A Magyar Kormány 2020. november 3-án a koronavírus miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat, a november 7-én induló metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom - olvasható a BKK közleményében.
Szombaton elkezdődik az M3 metró felújításának következő etapja, lezárják a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszt. Az útvonalon metrópótló busz közlekedik majd.
Már november 2-ától, azaz jövő hétfőtől használható több olyan fővárosi tömegközlekedési lehetőség, amely a 3-as metró középső szakaszának november 7-én elinduló felújításával összefüggésben áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Árajánlatot nyújtott be mind a négy, ajánlattételre felkért gazdasági szereplő a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás határidejére, október 28-ára - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást a 2-es villamos forgalmának korlátozásával. Délután és este demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala, ezért érdemes lesz a felszíni járatok helyett metróval utazni – tanácsolja a Budapesti Közlekedési Központ. Október 23-án az ünnepnapi, 24-én és 25-én a hétvégi menetrend szerint indulnak a BKK járatai.
A Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot a Lánchíd felújításának monitorozásával. A szervezet szerint a jelenlétük további biztosítékot jelent arra, hogy a tender ne legyen korlátozó, ne szűkítse a versenyt, és az ajánlattevők – amennyiben önként csatlakoznak a megállapodáshoz – ne adjanak be túlárazott ajánlatot - írja a BKK közleményében.
Október 22-én, csütörtökön délután 17 órakor átadják a forgalomnak az M3 metró felújított, déli szakaszát, ezt követően két hétig a teljes vonalon közlekedik a metró. A középső szakaszokon korábban lezárt állomásokon azonban továbbra sem állnak meg a szerelvények - olvasható a BKK közleményében.
Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén. 2020. október 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap a Budai alsó rakpart, a Műegyetem rakpart, a Pázmány Péter sétány, a Szent Gellért rakpart, az Alagút, a Bem rakpart, az Attila út, a Lánchíd és a Várkert rakpart forgalmának korlátozásával tartják meg a SPAR Budapest Maraton Fesztivált. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez ezekben az időszakokban válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, áll a BKK közleményében.