Befektetés

Nyugdíj: hiába reménykedsz az államban, csalódás fog érni!

Megjelent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legújabb nyugdíjrendszerről szóló tanulmánya, amiben több szó is esik hazánkról. A rendszeresen évente elkészített összefoglaló az OECD országok nyugdíjrendszereit veszi sorra, és a legfontosabb trendeket, eseményeket, statisztikákat foglalja csokorba. Az OECD szerint a válság miatt komoly választási dilemmába estek a kormányok, választaniuk kellett a rövid és hosszú távú célok között, több ország pedig sajnálatos módon a rövid távú előnyökért beáldozta a hosszú távú biztonságot. Magyarország is ebbe a hibába esett, annak ellenére, hogy a törvénybe fektetett korhatáremelés jó irányba tett erőteljes lépés volt. A szervezet három fő megoldási javaslatot fogalmazott meg a politikusok számára, egyrészt elkerülhetetlen a munkában töltött idő meghosszabbítása, másrészt felül kell vizsgálni az állami nyugdíj célzottságát, míg a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nyugdíjcélú magán-megtakarításokra.

Hazai alapkezelők a japán katasztrófa következményeiről

Március 11-én Japánt minden idők egyik legsúlyosabb földrengése sújtotta. Szakértők szerint a természeti csapás hatásai azonban nemcsak Japánra, hanem az egész világ gazdaságára is hatással lehetnek. A következőkben Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Befektetési igazgatójának, illetve Horváth István, a K&H Alapkezelő Befektetési igazgatójának véleményét olvashatják.

Óriási szárnyalásban a nyersanyagok - élen a búza és az olaj

Miután a japán atomreaktorral kapcsolatos félelmek jelentős mélyrepülést idéztek elő az árupiacokon két nappal ezelőtt, a mai nap hatalmas szárnyalás bontakozott ki. A leginkább a búza és az agrártermékek árfolyama tudott szárnyalni, de jelentősen emelkedett az olaj és az ipari fémek árfolyama, és enyhén drágultak a nemesfémek is.

Soha ekkora vagyont nem kezeltek még a hazai befektetési alapok

Februárban új történelmi csúcsra emelkedett a hazai befektetési alap szektor kezelt vagyona, a 20 hónapja töretlenül növekvő eszközállomány 3885 milliárd forintra nőtt a hónap végére. Ezúttal a hozamok mellett a befektetési jegyek nettó értékesítése is jelentősen hozzájárult a vagyon növekedéséhez, ellentétben a korábbi hónapokkal. A piacon továbbra is az intézményi befektetők voltak a legaktívabbak, aki az elmúlt hónapokhoz hasonlóan jelentős tőkét csoportosítottak át részvényalapokból zártkörű alapokba. Miközben a kockázatvállalási hajlandóság erősödése volt megfigyelhető, a hónap során éppen a legkockázatosabb részvény- és származtatott alapok teljesítettek a legrosszabbul, részben köszönhetően a forint erősödésének és fejlődő piacok gyenge teljesítményének.

Ma szavaznak nyugdíjügyben a lengyelek

A friss lengyel nyugdíjtörvény szavazására ma kerül sor, a rendszer ott is alapjaiban változik meg, hiszen például az egyéni nyugdíjjárulékok nagysága 7,3 százalékról 2,3 százalékra esik vissza. A lakosság fele nem támogatja a törvényt, ami érthető is, hiszen ezentúl kevesebb járulék kerül majd az egyéni számlákra. A kormány a friss bevételeket a költségvetés kiegyensúlyozására fordítja, többek között azért, mert az államadósság vészesen közelíti az alkotmányossági plafont, ami megszorításokat tenne szükségessé. A nyugdíjjárulékok átcsatornázásával viszont a kormány kellő időt kap ahhoz, hogy csak a választások után fogjon bele a szerkezeti reformokba.

Itt vannak a friss nyugdíjszámok! - Helytálltak a pénztárak

Gyengébben sikerült az utolsó negyedév a magánnyugdíjpénztáraknál, a PSZÁF legfrissebb adatai szerint a 3100 milliárd forintot kezelő pénztárak 26 milliárd forintos nyereséget értek el a befektetéseiken. Óriási volt a különbség a hazai és nemzetközi piacokon, míg itthon a hozamemelkedést, forintgyengülést és részvényzuhanást figyelhettünk meg, addig külföldön a részvénypiacok komoly emelkedést tudtak felmutatni. Köszönhetően utóbbi hatásnak a pénztárak növelni tudták a tagok vagyonát. Az öröm azonban nem tarthat sokáig, hiszen a visszalépések hatásait 2011 második negyedévében már látni fogjuk, a kezelt vagyon és a taglétszám drasztikusan vissza fog esni.

Nem lehet a nyugdíjkérdésben egyik napról a másikra dönteni

A nyugdíjrendszer átalakításáról tárgyalni kell az érintettekkel a különböző koncepciók mentén, nem lehet a rendszerbe egyik napról a másikra belenyúlni - mondta Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke kedden annak kapcsán, hogy a szövetség "Hogyan tovább nyugdíjrendszer?" címmel konferenciát rendezett.

Nem bízhatunk csak az államban, hiszen kifogy a pénzből

Nagy szükség lesz a jövőben az öngondoskodásra, hiszen az államnak a társadalom öregedése miatt nem lesz elég pénze, az életszínvonal nagyobb visszaesését pedig egyéb megtakarításokkal lehet majd csak mérsékelni - vélekedtek egybehangzóan Generali Biztosító által tartott sajtóbeszélgetés meghívott előadói. Nagyon fontos, hogy az emberek tanuljanak a válság előtti helyzetből, vissza kell térni az életciklus alapú megközelítéshez, vagyis a fogyasztásunkról le kell mondanunk és a nyugdíjas korunkra félre kell rakni - hangzott el a rendezvényen, ahol a meghívott előadók egyrészt a demográfiai oldaláról, másrészt finanszírozási és megtakarítási oldalról járták körbe a nyugdíjrendszer témáját.

Nincs más lehetőség, félre kell tenni a nyugdíjra

A magyar családok kétharmada mindössze néhány hónapot tudna átvészelni, ha a fő kereső elvesztené a jövedelmét. Eddig a lakosság többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt, ezért elmaradt a vagyonfelhalmozás. Mindezek ellenére Magyarországon sem kódolt az öregkori elszegényedés, ha a demográfiai helyzet még meglévő kedvező hatását a megtakarítások növelése kíséri. A mai Pioneer Alapkezelő vezette sajtóbeszélgetésen elhangzottak alapján a legfontosabb, hogy az alacsonyabb, közepes jövedelemmel rendelkező emberek megtakarítási hiányosságait meg lehessen oldani. Pozitívum mindenképpen, hogy a válság alatt a magyar lakosság sokat tanult, a nyugdíj-megtakarítások fontossága pedig a középpontba került.

Mibe rakjuk növekvő megtakarításainkat?

A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint az átlagjövedelem felett keresők megtakarítási kedve egyértelműen nőtt. A felmérésben megkérdezettek az Szja-változások nyomán 2011-ben havi 60 ezer forintot terveznek félretenni, 11 ezerrel többet, mint eddig. A keletkező többletjövedelem jelentős része 1-5 éves időtávú megtakarítási eszközökbe vándorol majd. Az alábbiakban a Budapest Alapkezelő sajtóközleményét közöljük változatlan formában.

Több százezer rokkantra vár behívó - Ez is a nyugdíjreform része

Kedden fény derült a következő éveket meghatározó strukturális reformokra, a kormány által Széll Kálmán-tervre keresztelt program nagy hangsúlyt fektet a nyugdíjkassza kiegyensúlyozására. A kormány mind kiadási, mind bevételi oldalon előrelépést akar elérni az állami tb-rendszerben, többek között teljes átvilágítás alá helyezik a rokkantnyugdíj valamint a korkedvezményes nyugdíj intézményét, megváltoztatják a rendszer szerkezetét, átírják a nyugdíjszámítást és a nyugdíj-emelések módszerét. Számításaink szerint az ismertetett intézkedéseknek köszönhetően a következő években javulhat a tb-kassza egyensúlya, viszont ehhez szükség van a foglalkoztatási oldal támogatására. A korábbi helyzettel ellentétben pedig a nyugdíjvagyonból csak 2011-ben kell pénzt felhasználnunk az állami nyugdíjak kifizetésére, 2012-ben a reformok megteszik a hatásukat, tehát lesz pénz a nagy állami vállalatok adósságának átvállalására.

Selmeczi: augusztus végéig mindenki megkapja a reálhozamot

A tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják az őket esetlegesen megillető reálhozamot. A kormány azt szeretné, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata minél gyorsabban lezárulna - jelentette be csütörtökön Selmeczi Gabriella.

Az észak-afrikai országok támasztják az élelmiszerárakat

Az utóbbi időszakban az élelmiszerárak növekedése megállíthatatlannak tűnik. Befektetési szakértők szerint ez a folyamat az idei év során az arab világban bekövetkező események, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nagy valószínűséggel folytatódik. A továbbiakban az OTP Alapkezelő sajtóközleményét közöljük.

Új CIB alap, nem mindennapi befektetési stratégiával

Háromra emelkedik a hazai befektetési alappiacon azoknak az alapoknak a száma, amelyek algoritmus alapú befektetési politikát követnek, a legfrissebb szereplő a CIB Alapkezelő. Az intézmény egy új alapok-alapja konstrukcióval jön ki, amit még egy hónapig lehet jegyezni, az alapkezelő pedig két éves ajánlott befektetési időtávon a kockázatmentes hozam legyőzésére törekszik.

Borús fellegek gyülekeznek a jövő nyugdíjasai felett

Kevesebb, mint egy órát kell várnunk, és kiderülnek a kiigazító csomag részletei, azonban már most érdemes a kiszivárgott információkkal foglalkozni, például a nyugdíjrendszert érintő lépésekkel. A költségvetés helyzetét javítja egyrészt a nyugdíjpénztárakból visszatérő tagok vagyonának felélése, másrészt a korhatár előtti nyugdíjazás drasztikus szigorítása, végül de nem utolsó sorban a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata. Egyelőre nehéz látni konkrétumok hiányában, hogy milyen erősségű kormányzati lépésekkel kell számolnunk, viszont az biztos, hogy komoly változások előtt állunk, a jövőben pedig sokkal nehezebb lesz nyugdíjba menni a korhatár előtt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.