Befektetés

A KEHI akár visszamenőlegesen is vizsgálódhat a pénztáraknál

Átvilágíthatja az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők megtakarításait a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), ha az Országgyűlés elfogadja a nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosítást - ismertette előterjesztését Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott hétfőn késő este a parlamentben.

A politikusok választhatnák a könnyebb utat nyugdíjügyben

Egyre több szakértő hívja fel a figyelmet a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára, az utóbbi időben ennek megfelelően megszaporodtak azok a javaslatok, amik megteremthetik az egyensúlyt a nyugdíjkasszák bevételei és a kiadásai között. Az EU és az OECD által is szorgalmazott módszert a Mercer tanácsadó cég is magáénak érzi, véleményük szerint a korhatárt nem esetileg kellene emelni, hanem folyamatosan, ahogy a várható élettartam emelkedik. A Mercer szakértője szerint ez politikailag könnyebb megoldás lehet, mint bármelyik másik megoldás.

Andor László az európai nyugdíjreformról beszélt

Az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártja, az ALDE által szervezett fórumon tartott előadást Andor László a nyugdíjreformról. A foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztos felszólalásában az EU-ban várható összehangolt nyugdíjreformról beszélt. Véleménye szerint a 2010 júliusában kiadott Zöld Könyv a nyugdíjrendszerről, illetve az azt követő szakmai konzultáció megtette a hatását. Nagyon aktív kommunikáció folyik az érintett társadalmi- és szakmai csoportokkal, a legfontosabb feladatok között Andor László kiemelte a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz való kötését, az idősebb korosztályok foglalkoztatottsági lehetőségeinek bővítését, a korai nyugdíjazási formák visszaszorítását, valamint a kiegészítő nyugdíjpillérek szerepének felértékelését.

Nyugdíj: búcsút inthetünk a legjobb pénztáraknak

A magánnyugdíjpénztári piac hatalmas változáson esik át a következő hónapokban, jelenleg viszont a friss adatok szerint annyit tudunk, hogy a 18 pénztárból 7 nem tudta a visszalépés lezajlása után elérni a működéshez elengedhetetlen 2000-es taglétszámot. Számításaink szerint ezek a pénztárak jellemzően sokkal alacsonyabb költségekkel működtek mint a nagyobb pénztárak, és ennek megfelelően sokkal jobb teljesítményt is tudtak hozni az elmúlt 13 évben. Mindez azt jelenti, hogy a szektor legjobbjai esnek ki a versenyből, azonban a maradó 11 pénztár sorsa sem életbiztosítás, hiszen közülük 6 mindössze 2-3000 fővel működhet tovább.

Az amerikai helyzet korántsem annyira rózsás, mint ahogy tűnik

A múlt pénteken nyilvánosságra hozott, legfrissebb foglalkoztatottsági adatokból első pillantásra úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca lassan stabilizálódik. Azonban az OTP Alapkezelő szakértője óva int mindenkit attól, hogy túl optimista következtetéseket vonjanak le. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő sajtóközleményét olvashatják.

Áprilisra is átcsúszhat az Ab döntés nyugdíjügyben

A Népszabadság mai írása szerint legkorábban csak március végén születhet döntés az Alkotmánybíróság elé került nyugdíjcsomaggal kapcsolatban, sőt az is elképzelhető, hogy a végleges döntésre áprilisig várni kell. A kormány azt próbálja hangsúlyozni, hogy minden rendben van a törvénnyel, míg a pénztári oldal, és szakértők is azt a nézetet vallják, hogy lehet fogódzót találni a törvényben, bár teljes egészében azt nem lehet megszüntetni.

Mostanában 6-7% körüli biztos kamatot várnak el a lakosok

Nem válik azonnal megtakarítássá az a többletjövedelem, ami a lakosságnál marad a személyi jövedelemadó csökkentését követően. Az elhalasztott fogyasztás pótlását és a tartozások rendezését követően várhatóan az első félév végére lehet érzékelni a befektetések állományának növekedését. A továbbiakban a Pioneer Alapkezelő sajtóközleményét közöljük változatlan formában.

Robbannak az élelmiszerárak - Hogyan lehet ebből profitálni?

Az elmúlt félévben hatalmasat szárnyaltak a mezőgazdasági termékek, hiszen közel 80 százalékkal drágultak az elmúlt félévben, jóval meghaladva a szintén jelentős szárnyalást mutató ipari fémek 30 százalékos áremelkedését. Az agrártermékekkel párhuzamosan az élelmiszerek is történelmi magasságokba drágultak, ami több országban éhséglázadásokhoz is vezetett. A mezőgazdasági áruk, például a búza, a cukor, a szójabab vagy a kukorica árfolyamának emelkedése mögött mind rövidtávú, mind hosszú távú tényezők húzódnak meg, ám kérdés, ezek a tényezők meddig drágíthatják még tovább a mezőgazdasági terményeket. A nyersanyagok a szép hozamok láttán a befektetők érdeklődését is felkeltették, ezért összeszedtük, milyen lehetőségek állnak a hazai megtakarítók rendelkezésére.

Megtört a lendület, de a pénztárak állták a sarat

A BAMOSZ negyedik negyedéves adatai szerint a hazai alapokban, és az azon kívül kezelt vagyon ha enyhe mértékbe is, de tovább tudott emelkedni 38,5 milliárd forinttal, 9361 milliárd forintra. Ez főként a pénztári vagyon, illetve a unit-linked biztosítási termékek vagyon növekedésének volt köszönhető, bár a kedvező hozamoknak hála a befektetési alapok is növelni tudták kezelt eszközeik értékét. Ha azonban nem csak az utolsó negyedévet, hanem az egész évet nézzük, már egy jelentős, 20 százalékos növekedést figyelhettünk meg a BAMOSZ tagok (alapok nélküli) vagyonnövekedésében, és 26 százalékos bővülést a befektetési alapok vagyonában, ami forintban már túlszárnyalta a kamatadó miatti rohammal tarkított 2006-os évet is. A rendkívüli vagyonnövekedés képét azonban árnyalja egy egyszeri technikai tranzakciói.

A Quaestor egyedülálló nyugdíjszolgáltatót indított

Ma kezdi meg működését Magyarország első foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatója, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásnak az angolszász területen és az Európai Unió nyugati tagállamaiban sok évtizedes hagyománya van: a munkavállalók ott jövőbeni nyugdíjuk egy részét a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóktól kapják. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás olyan testre szabott nyugdíjprogramok kialakítását és működtetését teszi lehetővé, amelyek a rendszeres befizetések, illetve az azok befektetéséből származó hozamok felhalmozásával képesek hozzájárulni a jövőbeni nyugdíjak jelentős mértékű növeléséhez - hangzott el a Quaestor által tartott sajtótájékoztatón.

Ezek a nyugdíjpénztárak szűnnek meg- Itt a lista

Az ONYF nemrég publikálta pénztárakra lebontva, hogy hányan maradtak a visszalépési határidő lejárta után, az adatokból pedig az derül ki, hogy a 18-ból 11 pénztár megütötte azt a lécet, ami a működés fenntartásához elengedhetetlenül szükséges. Persze koránt sem egyértelmű, hogy ez a 11 pénztár fenn is tartja a működését, az csak a későbbiekben fog kiderülni. Egyes esetekben pedig lehet, hogy a végső döntésre még hónapokat kell várni.

Egy nap alatt 36 százalékot zuhantak a NAP ingatlanalapok

Több mint harmadával esett a Macrogamma alapkezelő NAP Ingatlanfejlesztő alapjainak vagyona és árfolyama, miután az adóhatóság jogerősen is kimondta, hogy 2008 negyedik negyedévében és 2009 első félévében jogosulatlan ÁFA visszatérítésre került sor az alapoknál. Várhatóan 2008 harmadik negyedévére is hasonló megrovást kapnak az alapok, amire az alapkezelő egyúttal céltartalékot is képzett. A NAP Ingatlanfejlesztő "A" sorozat árfolyama tegnapról mára 7289 forintról 4669 forintra zuhant. Hasonló ügyben jártak el a hatóságok a Macrogamma MAG Ingatlanbefektetési Alapnál is, ám a határozat ott még nem jogerős.

Negyvenezren jelezték, félnek a magánnyugdíjpénztárban maradni

A végleges adatok szerint két hét alatt csaknem 40 ezer érvényes és mintegy kétezer, határidőn túl feladott magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos jogfenntartó nyilatkozat érkezett a vegyipari szakszervezethez. A nyilatkozatokkal a magánrendszerben való jogfolytonosságot lehet garantálni abban az esetben, ha - többek között a VDSZ beadványára - az Alkotmánybíróság megsemmisíti a pénztári törvényt. Az AB kedvezőtlen döntése esetén a szakszervezet az emberi méltóság kérdésében és a magánrendszerben maradók cinikus megkülönböztetése miatt Strasbourgban, s ha kell Luxembourgban, az Európai Bíróságon keres jogorvoslatot - olvasható a VDSZ közleményében.

A forgalom negyede is kieshet a magyar parketten

A bécsi vezetésű régiós tőzsdeszövetség is megérzi a magyar nyugdíjváltoztatást, a korábbi terveket ugyanis felülírja, hogy a rendszerből kikerülnek a nyugdíjpénztárak. A bécsi tőzsde társvezérigazgatója szerint túl sok pénz áramlik ki a szektorból, aminek a többsége nem fog visszatérni. Statisztikák szerint a havi átlagos forgalom 20-25 százalékáért a pénztárak voltak a felelősek, a legnagyobb kihívás a tőzsdeszövetség előtt, hogy ezt a hiányt valahogy pótolni lehessen.

Mindent tudunk - Ennyi reálhozamot vehetünk fel

A társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő pénztártagokat jelenleg egy dolog foglalkoztathatja, hogy vajon mekkora lehet az a többlethozam, amit hamarosan akár készpénzben is felvehetnek a pénztáruktól. A továbbiakban Matits Ágnes nyugdíjszakértő számításai segítségével azt mutatjuk be, hogy milyen összegeket várhatnak a pénztáruktól a visszalépett pénztártagok. Az egészen biztos, hogy attól függően milyen pénztárban voltunk, az egyéni számlánk egyenlege komoly eltéréseket is mutathat, ami megmutatkozik a hozamokban is. A szerencsésebbek 500 ezer forintnál is nagyobb összeget vehetnek fel, a többség a számlájának 1-5 százalékát veheti fel, míg a tagok ötöde semmilyen többlethozamra nem számíthat.

Alkotmányossági aggály merült fel Lengyelországban is

Több forrásból is azt lehet hallani, hogy a lengyel kormány járulékátcsoportosítási terve komoly kérdéseket vet fel, sőt egy főbíró szerint alkotmányossági aggályok is felmerültek. A köztársasági elnöki hivatalnál is azt mondják, hogy számos olyan pont van, amit meg lehetne küldeni az alkotmánybíróságnak ellenőrzésre. A polgárok sincsenek megelégedve a kormánnyal, sokan ellenzik a járulékok megvonását, míg sokan azt gondolják, hogy a kormány csak a saját gondjaival van elfoglalva, az emberekkel pedig nem foglalkozik.

Kiszámoltuk: elképesztően nehéz a kormány dolga nyugdíjügyben

A nyugdíjpénztártagok többsége az állami rendszert választotta a hétfői határidőig, így sikerrel zárult az első kör a kormány szempontjából, azonban a neheze csak most következik. Kedvezőtlen körülmény többek között, hogy a tehetősebbek maradtak a szektorban, míg a reálhozamok kifizetése is százmilliárdokba fog kerülni. Számításaink szerint az állam mindössze 1100-1200 milliárd forintnyi értékpapír értékesítéséről dönthet az április végén, vagy inkább május végén meginduló vagyonátadás után. Közel sem egyértelmű, hogy milyen módon teremtik elő a nyugdíjak kifizetésére szükséges 530 milliárd forintnyi készpénzt, az viszont biztos, hogy a befektetési alapok jegyei fokozatosan értékesítésre kerülhetnek. A kormánynak viszont ehhez együtt kell működnie a kereskedelmi bankokkal, a forgalmazókkal és az alapkezelőkkel.

Aggályos a pénztárak államosítása az IMF szerint

Kétségtelenül komoly teret kapott a kormány a második nyugdíjpillér megszüntetésével, azonban hosszabb távon a hátrányok kerülnek előtérbe a Nemzetközi Valutaalap szerint. Jelentésükben több helyen is bírálják a kormány politikáját, többek között kedvezőtlennek tartják, hogy a visszaáramló vagyont nem csak államadósság csökkentésre fordítják. Ezt meghaladóan az is problémát jelent, hogy az államosítással a kormány el tudja ódázni a kiadás oldali reformokat, a nyugdíjígéretek egy része pedig megint láthatatlanná válik, ami az átláthatóságot rontja.

A reálhozamok kifizetése áprilisban vagy májusban megindulhat

Várhatóan április végétől kezdik meg a reálhozamok kifizetését a magánnyugdíjpénztárak azoknak a tagoknak, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe - mondta el a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára az Inforádiónak. Juhász Istvánné kiemelte, nem mindegy, hogy az Alkotmánybíróság mikor dönt a beadványokról.

Megszólalt Orbán Viktor: mindig jobban fognak járni a visszalépők

Orbán Viktor szerint jól cselekedett a többség és példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a pénztártagok 97%-a a visszalépést választotta. A nyugdíjrendszerről tartott szerda délutáni sajtótájékoztatóján (melynek aktualitását az átlépés hétfői lezárása adta) a miniszterelnök beszélt a nyugdíjkassza átvilágításáról, illetve az állami nyugdíjrendszerben felállítandó egyéni számlákról is. A kormányfő sokat mondó kijelentést tett, amikor úgy fogalmazott, hogy az állami nyugdíjrendszert választók mindig jobban fognak járni a pénztárakban maradóknál. Orbán Viktor értékelése szerint az lesz a nehéz feladat, hogy átmeneti szabályt állítsanak fel az adósság féken tartása érdekében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.