Befektetés

Egyre vonzóbb a műtárgy mint befektetés

A 2011-es év, bár a konszolidáció jeleit mutatta, nem volt könnyű esztendő a hazai műkereskedelemben. Kétrészes sorozatunk első részében aukciósházak vezetőit kérdeztük elmúlt évi tapasztalataikról, válságkezelő stratégiájukról és arról, milyen várakozásokkal tekintenek 2012-re. A műtárgypiaci szereplők 2011-es teljesítményét alapvetően befolyásolta a magyar gazdaság alakulása. A továbbgyűrűző válság hatása a nyilatkozók szerint az árverőházak minden erőfeszítése ellenére megmutatkozott a vásárlók kisebb aktivitásában és alacsonyabb költéseiben. Az aukciók száma 2011-ben nem csökkent; a kínálat a csúcskategóriát, azaz a 20 millió Ft feletti értékű festményeket leszámítva javult. A külföldi vevők szerepe továbbra sem számottevő, az aukciós házak viszont egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az online értékesítésre és marketingre.

A görögök miatt esik az olaj is

Leginkább a görög adósságról szóló tárgyalásokkal magyarázzák a piaci szereplők, hogy a WTI olaj 0,9 százalékos esés után 99 dollárba kerül. A görög tárgyalások sikertelensége mellett azonban az árak esését segítette, hogy az IMF rontotta a világgazdasági kilátásait - írja a MarketWatch.

Fontos megegyezés született a piacok szabályozásáról

Közös álláspontra jutottak az EU-tagországok pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon a származékos értékpapírok tőzsdén kívüli kereskedelmének szabályozásáról - írja az MTI.

Tovább szakadt a földgáz ára az USA-ban

Újabb 9 százalékot szakadt a földgáz ára az Egyesült Államokban. A Henry Hub árfolyama egy év alatt közel felére esett, egyrészt a palagáz készletek okozta kínálatnövekedésnek, másrészt az enyhe idei tél miatti kereslet-visszaesésnek köszönhetően - írja a Finanzen.net. Ha marad az enyhe tél az Egyesült Államokban, a gáztárolók a nyári feltöltési időszakban akár megtelhetnek, ami további áreséssel járhat.

NGM: nyugdíjfronton lépnie kell a kormánynak

A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik belső munkaanyaga szerint tovább nem halasztható a nyugdíjrendszer átalakítása, az origo birtokába került anyag szerint a kormány több lehetőség közül is választhat, azonban mint arra már történtek több ízben is utalások, a befutó a svéd rendszerhez hasonló modell lehet. Több oldalon is belenyúlnának a rendszerbe, így például gyorsabb lenne a korhatáremelés, csökkentenék a kezdőnyugdíjakat a jövedelmekhez képest és az önkéntes pénztárak esetében a tulajdonosok oldalán lennének jelentős változások.

Szárnyal az ezüst, menetel az arany is

A görög adósságtárgyalások okozta dollárgyengüléssel magyarázzák elsősorban a nemesfémek mai drágulását. Bár az arany csak viszonylag szolid, 0,3 százalékos pluszban van, az ezüst már több mint 4,5 százalékot szárnyalt, ami egyes piaci szereplők szerint short pozíciók tömeges zárásának is köszönhető volt - írja a MarketWatch.

Kisebb tőkével is lehet drága műkincsekbe fektetni

Bár egyre népszerűbbek, a műkincspiac még mindig igen kicsi szereplőinek számítanak a műkincsekbe fektető befektetési alapok. A drága műtárgyak megvásárlását kisebb tőkével rendelkező befektetők számára is lehetővé tévő alapok lassan terjednek el, a műkincspiac ugyanis sokak számára ismeretlen terep, az alapokkal kapcsolatban pedig a megfelelő hosszúságú múltbeli adatok hiányában még mindig nagy a bizonytalanság. A legnagyobb felívelés e téren is Ázsiában tapasztalható - írja az Eurekahedge.

Kibújtak a profik a menedékből - Részvényt és kötvényt vennének

Igen jó hangulatban kezdték az évet a tőkepiacok, a fokozódó kockázati étvágy pedig nem kerülte el a hazai alapkezelőket sem. A decemberben még - a legbiztonságosabbnak tartott - pénzpiaci eszközök menedéke mögé bújó alapkezelők most újult erővel vetették magukat a részvény- és kötvénypiacokra - a portfólió-ajánlóhoz beküldött modell-portfóliók szerint. Bár a kormány és az IMF-EU páros közti megállapodás továbbra is komoly kockázatokat rejt, a jelenlegi hozamszintek mellett a megkérdezett alapkezelők többsége felülsúlyozta a hazai állampapírokat, leginkább a pénzpiaci eszközök terhére. A részvények között a tavaly leginkább alulteljesítő feltörekvő részvények lettek népszerűek, de a kedvező amerikai makroadatok és vállalati hírek hatására a fejlett részvényeket is felülsúlyozták a szakemberek, ajánlójukban.

Nagy meneteléssel kezdték az évet a nemesfémek

Hatalmas meneteléssel kezdték az évet a fontosabb nemesfémek. A szinte töretlen drágulás eredményeként az arany árfolyama idén már több mint 6, az ezüsté már több mint 10 százalékot emelkedett. A nemesfémeket hajtja az IMF esetleges feltőkésítése mellett az EKB likviditás bővítése, és a napokban a dollár gyengülése is, miközben hosszú távon a jegybanki vásárlások és az ázsiai keresletnövekedés továbbra is optimizmusra ad okot.

Megmenekültek a pénztártagok - Pofonegyszerű a megoldás

Újra megmozdult a föld a nyugdíjpénztáraknál, a kötelező járulékok elvétele miatt joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz a szektor sorsa. Még a fennmaradás is kérdéses, hiszen a kormány által felállított adminisztratív keretek a versenyt gyakorlatilag lehetetlenné teszik. A működést tagdíjfizetési minimummal vagy akár adományozással is fenn lehet tartani, de végső soron nem nagyon látszik más megoldás, mint egyetlen pénztár fennmaradása. Működési és vagyonkezelési oldalon ugyanis nincs nagyon más olcsó alternatíva.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.