Befektetés

Odaveszett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz

A nyugdíjpénztári visszalépések miatt 2954 milliárd forint került át az államhoz, a vagyon kezelésével megbízott alapból nagyobb részben adósságcsökkentést, míg kisebb részben a nyugdíjak kifizetését és a központi költségvetés támogatását lehetett finanszírozni. A decemberi adatokra vonatkozó becslés szerint körülbelül 280 milliárd forint hiányzik a kifizetéseket követően, vagyis ennyivel csökkent az alap vagyona az átértékelődések miatt. Az ok, hogy a lehető legrosszabbkor vette át a vagyont az állam, a régiós tőzsdék a csúcsukon voltak, ráadásul fokozatosan el kellett adni az eszközöket, így nem volt lehetőség kiülni a rosszabb időszakokat.

Visszaléphet az OTP Magán- nyugdíjpénztár tagjainak többsége

Nem sok idejük maradt a végelszámolásra jutott OTP Magánnyugdíjpénztár tagjainak a döntésre, a halogatók még ezen a héten nyilatkozhatnak, hogy mely pénztárban kívánják folytatni. A január végi adatok szerint a 13 500 fős taglétszámból mindössze 2000-en jelezték, hogy át akarnak lépni egy másik pénztárba. Még akkor is, ha a február közepén lejáró határidőig jelentősen megnő a maradási hajlandóság, akkor is gyaníthatóan a többség az állami pillérben folytatja tovább, a törvények szerint ugyanis, aki nem dönt, az automatikusan a tiszta állami rendszerbe kerül vissza - írja a Népszabadság.

Tőzsdéznek a nyugdíjpénztárak - És milyen jól teszik!

Kiváló teljesítményt hoztak 2012-ben a magánnyugdíjpénztárak, a szerencsésebbek akár 20 százalék körüli hozamot is el tudtak érni, míg legrosszabb esetben is 8 százalék lehetett a miénk. A legjobb választás a magyar hosszú kötvények, valamint a régiós feltörekvő részvénypiacok felülsúlyozása volt, hiszen ezek a piacok 20 százalék feletti teljesítményt hoztak. A 10 éves hozamok is kivirultak, már a pénztáraknál is pozitív reálhozamot láthatunk, vagyis a válság romboló hatását sikerült kiheverni. A statisztikák is azt erősítik meg, hogy volt értelme elmozdulni a részvények irányába, az időzítéssel volt csak gond, így az előnyök később jelentkezhetnek.

Nyugdíjpénzből jutott bőven az IMF-hitelre

A tavalyi év utolsó két hónapjában jelentős törlesztési kötelezettségünk volt az IMF felé, a költségvetésért felelős helyettes államtitkár szerint csak decemberben 70,9 milliárd forintot fizettünk ki a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból erre a célra. Nem ez volt az első eset, november folyamán az ÁKK adatai szerint 172,4 milliárd forintot fordítottunk az IMF-hitel törlesztésére. Igaz a nyugdíjpénzekből létrehozott állami alap vagyonára vonatkozóan nincsenek friss adatok, viszont a törlesztések miatt a vagyon 450 milliárd forint környékére csökkenhetett. Ezek a pénzek pedig főként részvényekben vannak, vagyis komoly kockázatot fut az állam.

A 10 legdrágábban eladott művész 2012-ben

Az artnet - a nemzetközi műkereskedelem vezető internetes adatbázisa - közreadta a világ 10 legdrágábban eladott művész rangsorát a 2012-es évre vonatkozóan az adatbázisában szereplő leütési árjegyzékek alapján. A pop art irányzat központi alakja, Andy Warhol lett az első, viszont a tízes listára az amerikai és európai alkotókon kívül több kínai művész is felkerült.

Plotinus: jelentősen nőtt a részvényesi vagyon

A Plotinus bejelentette, hogy a társaság vagyoni helyzetében jelentősebb - a korábbi rendes vagy rendkívüli tájékoztatáshoz képest legalább 8%-ot elérő - változás állt be.

Betéten kerestek nagyot a lakosság kedvenc alapjai

A pénzpiaci alapok a lakosság körében az egyik legnépszerűbb terméknek számítanak, a 2012-es évben azonban csak 14 milliárd forintos volt a tőkebeáramlás a szektorba, mivel az év elején komolyabb kivonást eredményezett a végtörlesztés. Az alapok teljesítménye nem volt rossz, vagyonarányosan 5,5 százalékos hozam üthette a befektetők markát, viszont volt olyan alap, amely 8 százalék felett hozott. A gyűjtésünk szerint fennmaradt a korábbi évekre jellemző tendencia, vagyis az alapkezelők nem tudták megverni a referencia-indexüket, amelynek legfőbb oka, hogy az 1-1,5 százalékos díjak elviszik a potenciális extra hozamot. Ráadásul a piacon domináns likviditási alapok főként betétbe fektetnek be, a bankok különböző árazási stratégiája pedig jelentősen befolyásolhatta a hozamokat.

Befektetési alapok: új rendszerre áll át a KELER

Az alappiac drámaian megváltozott az elmúlt években, a lakossági ügyfelek felértékelődésével összhangban nemcsak az alapszektornak kell megújulnia, hanem az elszámolási rendszereknek is. Jelenleg a forgalmazásból eredő költségek magasak a piacon, a KELER a szektorral együttműködve az első negyedévtől egy új elszámolási és tranzakció irányítási rendszert indít el. Ennek hatására költséghatékonyabban lehet majd a befektetési alapokat megvenni, és idővel több külföldi alap jelenhet meg a magyar piacon.

A román nyugdíjpénztárak 10,5%-os hozammal rukkoltak elő

A zavaros politikai és gazdasági környezet ellenére a konzervatív befektetéseiről ismert román kötelező nyugdíjpénztári szektor jó teljesítményt hozott, a szektor 9 pénztára átlagban 10,5%-kos hozamot tudott elérni. A kezelt vagyon a növekvő befizetések miatt dinamikusan emelkedik a szektor 2008-as felállítása óta, jelenleg már közel 10 milliárd román lejt kezelnek a pénztárakban - írja az Investment & Pensions Europe.

1814 forintos BVPS-sel búcsúztatta 2012-t a Plotinus

A hétvégén tette közzé a Plotinus a vagyoni helyzetének megváltozásáról szóló közleményét, mindezek alapján a 2012. év végére vonatkozó BVPS 1814 forint volt. A rendszeres közzétételre alapozva elmondhatjuk, hogy erősen volatilisen alakult az év a cég számára, éves szinten 1,5 százalékkal nőtt az egy részvényre jutó saját tőke értéke, míg 2011-ben a társaság 19,6 százalékos bővülésről adott számot.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.