Gyülekeznek a felhők az egyik fontos befektetési szektorban
Befektetés

Gyülekeznek a felhők az egyik fontos befektetési szektorban

Bár a magántőkealapok továbbra is meghatározó szereplői a globális pénzpiacoknak, a jelenleg uralkodó pénzügyi és makrogazdasági hatások néhány sötétebb felhőt is sodorhatnak a szereplők fölé. A befektetők ezért kénytelenek lesznek az eddig jól bevált stratégiai irányokon módosítani, hogy a korábban tapasztalt hozamokat elérjék, vagy legalább megközelítsék.

A magántőkealapok: meghatározó piaci erő, de enyhén csökkenő dinamizmus

A magántőkealapok (private equity funds; PE) mindig is a cégfelvásárlási piac jelentős szereplői voltak, 2007 óta globálisan megháromszorozódott a magántőkealapok által kezelt pénzek mennyisége (míg 2007-ben 787 milliárd amerikai dollárt tett ki az összeg, addig 2022 júniusában 2331 milliárd dollárt.)*. Ugyanakkor stagnálás jelei mutatkoznak a magántőkealap aktivitások tekintetében: 2022 második felében (Q3)** -- EMEA régióban -- értékben közel 68-70%-kal, volumenben 47-50%-kal estek a számok 2021 hasonló időszakát figyelembe véve.

Az RSM Hungary szakértői az RSM Global Conference-re meghívott néhány magántőkealap képviseőlinek kilátásait és várakozásait foglalták össze a jelenlegi hektikus makrogazdasági környezetben.

A globális piacon a magántőkealapok jelenleg több, mint 2300 milliárd dollár* befektetésre váró tőkével rendelkeznek. Ez az összeg a már az alapok számára elkötelezett tőke, amit várhatóan a következő 5 évben el is kell költeniük. A 2022. III. negyedévben a tranzakciók száma [2036 db] és a tranzakciók értéke [€ 244mrd] a Covid-19 előtti szinten [~2300db, ~€ 220mrd értékben (Q4 2019)] mozgott. ***

Gyülekező felhők: szükséges a befektetési stratégia jelentős átalakítása

A jelenleg kialakult piaci és makrogazdasági helyzet miatt (inflációs nyomások, monetáris politikai eszköztárak, energia helyzet, globális kereslet-kínálati viszonyok, államháztartási hiányok stb.), azonban jelentősen átalakulhat a mangántőke alapok befektetési stratégiája:

  • Az érettebb iparágak népszerűbb befektetési célpontok lesznek;
  • A befektetések fókusza a bajba jutott társaságok (distressed), vagy komplexebb tranzakciók felé irányulhat;
  • A jövőben várhatóan meg fog növekedni a vállalati szétválások (carve-out, demerger) száma.
  • Fontos befektetési szempontok lesznek az alapanyag-, energiaárak, valamint továbbra is népszerű a technológia, média és telekommunikációs iparág.
  • Új, feltörekvő célpont a befektetési piacon az energia, bányászat és közművek iparág (a 10 legnagyobb megkötött tranzakcióból 5 ebbe az iparágba tartozott az EMEA régióban 2022 Q3-ban).
  • A korábbi klasszikus eladási stratégiák beszűkülnek: gyakoribb lehet a magántőkealapok között lebonyolított adásvétel, visszaszorulhat a szakmai befektetők száma, a tőzsdére lépés (mint külső forrásbevonási lehetőség) gyakorlatilag lehetetlen lesz. Ehhez kapcsolódóan a vállalatok forrásigényeinek kielégítése új kihívások elé állítja a cégvezetőket az általános megugró hitelköltségek miatt.
  • Az újonnan alakuló alapok egyre nehezebben jutnak tőkéhez és külső forrásokhoz (bizonytalanságok és kivárások miatt), és így az akvizíciók finanszírozása egyre drágább számukra.

Összességében a magántőkealapok a jelenleg kialakult helyzet miatt kénytelenek új stratégiai irányt követni ahhoz, hogy a korábban tapasztalt hozamokat elérjék vagy legalább megközelítsék. Azonban a borús kilátások ellenére a magántőke alapok továbbra is meghatározó szereplői a globális pénzpiacoknak.

* 2022. június - Global M&A Industry Trends: 2022 Mid-Year Update

** Datasite Deal Drivers EMEA Q3 2022

*** Mergermaket

Címlapkép: Getty Images

Almási Levente

partner, M&A, Cégértékelés, Vállalatfinanszírozás üzletágvezető

RSM

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
budapest nő parlament duna-duna-fotózás-hajó-híd-idegenforgalom-kirándulás-turizmus-utazás