
A hivatalos indoklás szerint a PSD2 legfőbb célja, hogy minden eddiginél kedvezőbb környezetet teremtsen a digitális pénzügyi szolgáltatások fejlődéséhez és versenyéhez, és támogassa az új szolgáltatók belépését a pénzügyi piacokra. Magyarországon többszörös határidőcsúszás után 2019 szeptemberében lépett életbe, lényege, hogy minden magyar banknak kötelezően biztosítania kell egy olyan nyitott banki interfészt, amihez bármilyen külső szervezet, vállalkozás hozzáférhet egy bankszámla-tulajdonosnak a számlaforgalmához. A Számlázz.hu Magyarországon negyedik vállalkozásként - online számlázóként eddig egyedüliként - kapta meg az AISP-engedélyt.
Aki az MNB-nél megszerzi az AISP-engedélyt, az a bankok megkérdezése nélkül hozzákapcsolódhat a banki rendszerhez, és lekérdezheti a folyószámla-adatokat.
Természetesen csak úgy, ha erre a bankszámla tulajdonosa engedélyt adott"
– mondta a Portfolio-nak Stygár László a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője, aki szerint bár a tavaly szeptemberi határidőre minden bank lejelentette az MNB felé, hogy kész vannak a PSD2 interfészei, sok esetben még mindig nem sikerül a csatlakozás.

A problémát jelezték a bankok felé is, de a cég szerint legtöbben 1-2 hetes késéssel válaszoltak, hogy karbantartás miatt, vagy más hiba okán nem volt elérhető a kapcsolat.
„A legtöbb banknál nem működnek a törvény által előírt és az MNB felé lejelentett PSD2-es interfészek. A MagNet Bank, a K&H és a Budapest Bank képez kivételt, mert a MagNet Bankkal szerződésben állunk, a K&H Bank pedig egy éve megkeresett minket, hogy szeretnének együttműködni, meg fogják csinálni a PSD2-es interfészüket, hogy utána a számlázási fiókok és a banki számlainformációk összeköthetővé váljanak. Nemrég bővült a kör: már a Budapest Bank is csatlakozott az autokassza szolgáltatáshoz.”
– tette hozzá Stygár.
Van, ahol már működik
Ha egy ügyfél összeköti a számlázóprogramot a banki programmal, akkor lejön a teljes tranzakcióslista a MNB által nyilvántartásba vett Számlázz.hu-s rendszerbe, ahol megtörténik a számlákkal való párosítás és adott esetben ezt az információt át is lehet küldeni egy csatlakoztatott könyvelőszoftverbe. Ez a cég autokassza szolgáltatása, amely már 2017-ben elindult a MagNet Bankkal együttműködésben.
„Ez akkor egy nagyon innovatív dolog volt, a bank hajlandó volt megnyitni felénk a banki rendszerét IT-vonalon, és a megfelelő biztonsági feltételek mellett a rendszer lekérte a MagNet Bankos bankszámlakivonatokat.
Ennek azonban ma már minden bank esetében működnie kéne, de a valóság az, hogy csak a MagNet Bank, a K&H és a Budapest Bank esetében elérhető a szolgáltatás.
Pedig a PSD2 lényege pont az lenne, hogy amennyiben az ügyfél ehhez hozzájárulást ad, az AISP-engedéllyel rendelkező vállalkozások bármelyik bankból lehívhassák az adatait, az adott bank engedélye nélkül.”
Vizsgálódni fog az MNB
A Számlázz.hu tapasztalatai kapcsán a Portfolio megkereste a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy kikérje az intézmény állásfoglalását az ügyben. Válaszuk szerint „a 2019 szeptemberében életbe lépett szabályozás szerint a számlavezető bank fejleszthet olyan API-t, amelyen keresztül az ügyfelekkel és harmadik fél szolgáltatókkal is kommunikál, de ez esetben, ha az adott számlavezető elérhetetlenné válik, akkor mind a harmadik fél, mind a közvetlenül hozzá belépni kívánó ügyfeleknek számára is az lesz.”
Ennek alternatívájaként úgynevezett dedikált API-t is fejleszthet, amelyen keresztül kizárólag harmadik fél szolgáltatók csatlakozhatnak a számlavezetőhöz. Ez utóbbi esetben előfordulhat, hogy a számlavezető ügyfele közvetlenül hozzáfér a számlájához, de a harmadik fél szolgáltatón keresztül nem, (a Számlázz.hu tapasztalatai szerint most pont ez történik) ami utóbbinak jelentős üzleti hátrányt okozhat, ezért az MNB kiemelten kezeli ezen dedikált API-kra vonatkozó jogszabályi előírások ellenőrzését.
Az MNB továbbiakban azt írta,
hogy éppen ezért 2020-ban minden pénzforgalmi szolgáltató esetében ellenőrizni fogják, hogy megfelelnek-e a biztonságos kommunikációra vonatkozó előírásoknak, vagyis megfelelően alakították-e ki a szolgáltatók az API kapcsolatot.
Azt is hozzátették, hogy API meghibásodások esetén a számlavezetőknek adatszolgáltatási kötelezettsége van az MNB felé, valamint a harmadik fél szolgáltatók is jelezhetik, ha azt tapasztalják, hogy egy adott számlavezető dedikált API-ja nem megfelelően működik.
Tehát az idén a bankok számíthatnak rá, hogy az MNB ellenőrizni fogja a PSD2-es interfészeket és amennyiben hiányosságot tapasztalnak, vagy a továbbiakban sem lesznek működőképesek az API-k, akkor bizony lehet félnivalójuk.
"A legnagyobb kárt az Egyesült Államok fogja elszenvedni a vámok miatt"
Interjú Darvas Zsolt közgazdásszal a vámháború okairól, lehetséges következményeiről.
Mélyvörösben zárt Amerika - Ütötték a papírokat a Fed elnökének szavai után
Nagy volt a zuhanás.
Hullottak a fejek a Pentagonnál
Három magas rangú tisztségviselőt függesztettek fel hivatalából.
Átfogó offenzívát indított az orosz hadsereg, közzétette Moszkva a békefeltételeit - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Izgalmas változások előtt az energetikai piac – Mit várhatunk?
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Fontos európai szektor lehet a Trump-vámok nyertese – Van nagy magyar érintett is
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.