700 világmegváltó startup, egy iroda
Több mint 1400 startup tagja a Cyberportnak, Hongkong digitális hubjának, melynek célja, hogy állami, nagyvállalati és pénzügyi segítséggel növeljenek ki ígéretesnek tűnő startupokat. A projekt ernyője alá nemcsak helyi startupok tartoznak: a Cyberport által támogatott vállalkozások egyharmada külföldi vagy a kínai anyaországból származik. A szervezet célja, hogy ezt az arányszámot hosszabb távon 50%-ra növelje – ismertette Lee George Lam, a Cyberport elnöke egy Hongkongban rendezett sajtóeseményen. A szakember hozzátette: reméli, hogy az Övezet és Út programban résztvevő országok innovátorai tömegével csatlakoznak majd a Cyberport közösségéhez.
Az ígéretes startup-ötletek iránti vadászatot már az egyetemeken elkezdi a szervezet: egy-egy jó ötletet 100 ezer hongkongi dollár (kb. 3,8 millió forint) forrással támogathatnak meg, ezután pedig elindítják a Cyberport inkubátor-programjában, a vállalkozás elindításában és a termék összeállításában pedig tech-vállalatok és maga a hongkongi kormány szakértői is segítik a friss vállalkozást. Billy Ng, a Cyberport kommunikációs igazgatója elárulta, hogy öt körben, összesen akár több mint 1 millió hongkongi dollárral (kb. 38 millió forint) támogatnak egy-egy kiválasztott startupot az indulástól a nemzetközi terjeszkedésig, végül pedig a kormány több milliárd dollárnyi vagyont kezelő tech-alapjának vagyonkezelői is dönthetnek úgy, hogy megtámogatják az innovatív céget.
A Cyberport egyébként nemcsak pénzzel és szakértelemmel, hanem még irodával is segíti a startupokat, a Telegraph Bayben található Cyberport-kampusz összesen 723 cégnek ad fizikálisan is otthont. Ezek közül alkalmunk adódott megismerni néhányat.
![](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-lg/a/_/c/a-cyberport-irodaja-belulrol-foto-portfolio-322851.jpg)
Az okos-salátaültetvény
A Cyberport egyik legérdekesebb startupja kétség kívül a Farm66 volt, egy Ipar 4.0 megoldásokat használó, beltéri okosültetvény-ökoszisztéma. Egy szigorún fedett, zárt gazdálkodásról van szó, ahol LED-fényekkel idézik elő salátákban a fotoszintézist, alattuk pedig halak úsznak, amelyek trágyázzák a növényeket mikrobák segítségével. A folyamat egyes fázisait felhőalapú számítógépes rendszer ellenőrzi. A fejlesztést kifejezetten olyan nagyvárosok számára készítették, mint Hongkong, amelyek nem rendelkeznek önálló mezőgazdasággal, így kénytelenek máshonnan importálni ételt.
A Farm66 egyelőre még csak salátát termeszt, viszont ez már kapható kereskedelmi forgalomban (igaz, egy kicsit borsosabb áron, mint a kínai importsaláta), a vállalat most költözött új központba, mert a régit kinőtte. A Farm66 tárgyal jelenleg Japánnal, Pakisztánnal és egyes közel-keleti országokkal is termékeik vagy szabadalmuk értékesítéséről. Hosszú távú célja a vállalatnak, hogy a növénytermesztés teljesen automatizált legyen – mondta el Gordon Tam, a vállalat vezérigazgatója Hongkongban.
![](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-lg/a/_/f/a-farm66-okosultetvenye-foto-portfolio-322855.jpg)
Véletlenül feltalálták a gamelés következő generációját
Arnold Adamczyk lengyel IT-szakember több sikertelen próbálkozás után végül a Cyberport közbenjárásával Hongkongban fejlesztett egy olyan VR-headsetet, amely képes a kézmozgásokat érzékelni, így lényegében semmilyen controllert nem kell nyomogatni ahhoz, hogy irányítani tudjuk az eszközben leképzett virtuális valóságot.
Bár az IT-guru elsősorban oktatási célra fejlesztette ki az eszközt, a Portfolio értékelése szerint nem reális, hogy egy ilyen drága berendezés szélesebb körben elterjedjen, különösen azokban az országokban, ahol még mindig Windows XP-t használnak az iskolai számítógépeken. Adamczyk válaszul mosolyogva elmondta, hogy nem baj, ha nem jön össze az iskolai projekt, hiszen ők szabadalmaztatták először a világon ezt a technológiát. Tehát ha netán valaki véletlenül a számítógépes játékok következő generációját szeretné a piacra dobni, melyben végre mindenféle kontroller nélkül, kézmozgással irányíthatjuk a VR-karakterünket, először hozzá kell majd fordulni a szabadalmi jogok miatt.
Hasznosíts újra egy kávéért
Számos startupot és ezek találmányait volt még alkalmunk megtekinteni, csak hogy néhány érdekesebbet említsünk ezek közül:
- a Carbon Coins egy olyan „szemétautomata,” melybe ha bedobjuk a hulladékot, az pontokat ad nekünk, melyet beválthatunk kávéra, ételre, egyéb jutalmakra,
- a LYNK mesterséges intelligencia és big data elemzés segítségével képes egy régió befektetőit különféle tanácsokkal ellátni, vagyis például ha valaki Mianmarban szeretne egy erőművet építeni, egy app segítségével információt kaphat a helyi munkaerőről, a megfelelő szakemberek beszerzéséről, a szükséges engedélyekről, a helyi adórendszerről, a helyi jogszabályokról,
- egy olyan insurtech appot, amely kifejezetten kisállatoknak nyújtott biztosításokhoz elemez big datát,
- egy startup fejlesztett egy olyan robotot, amely segítségével például egy orvos Hongkongból képes Zimbabwéban diagnosztizálni és egészségügyi ellátásokkal ellátni egy beteget.
![](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-lg/u/j/r/ujrahasznosito-automata-foto-portfolio-322865.jpg)
Miért pont Hongkong?
Jimmy Chang, az Invest Hong Kong (ez a külföldi befektetőket támogató állami szervezet) vezérigazgatója hozzátette, hogy Hongkongnak kiemelt célja, hogy minél több FDI-t (közvetlen külföldi tőkebefektetést) és startupot csábítson a területre, többek közt ezt az ambíciót szolgálja a Cyberport mellett:
- a sávos, 8,25-16,5%-os társasági adó, ami nemcsak a régióban, hanem a világon is az egyik legalacsonyabb, illetve nincs ÁFA,
- a helyi vállalatok minden K+F-re költött dollárt háromszorosan elszámolhatnak költségként,
- az, hogy 2017-ben egy olyan megállapodást írtak alá a kínai anyaországgal, ami Hongkongot az Övezet és Út program kiemelt támogató szereplőjévé avanzsálja,
- illetve hogy Hongkongnak Kínától független, brit közjogon alapuló jogrendszere van.
Nem elhanyagolható egyébként a hely számos logisztikai előnye sem Chang szerint, hiszen például a világ legnagyobb teherforgalmú reptere Hongkongban található, a régióban elérhető a „nyugati internet” Facebookkal, Google-lel és a zárt „kínai internet” a Baiduval és a WeChattel együtt, az okostelefon-penetráció pedig 259,9%.
Újságírói kérdésre Chang azt is kifejtette, hogy a tüntetések hatása már látszik a hongkongi üzleti életben, elsősorban a turisztika és az ezt kiszolgáló szolgáltatói ágak szenvednek. Viszont még nem történt olyan, hogy bárki emiatt kivonta volna üzletét Hongkongból. Sokkal nagyobb gazdasági hatása van az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak, ami kihatással van az autonóm régió gazdasági növekedésére is, ami folyamatosan csökken a csörte miatt.
![](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-lg/a/_/c/a-cyberport-hallja-tele-a-szervezet-fontosabb-merfoldkoveivel-es-a-startupok-termekbemutatoiva-322867.jpg)