Bár a forintosítás bejelentése óta sok időpontot és határidőt megismertünk, azt a svájci jegybank néhány vezetőjén kívül senki nem tudta - talán még ők sem gondolták -, mekkora kataklizma jön 2015. január 15-én az árfolyamküszöb eltörlésével a svájci frank piacán. Azt pláne nem, hogy mekkora tartozásnövekedéstől szabadul meg az előre fixált árfolyam révén a magyar devizahiteles családok közel félmilliós tömege. Bár a végtörlesztők és az árfolyamgátasok sokat köszönhetnek a kormánynak, a most forintosítandó devizahitelek gazdái maximum az isteni gondviselésnek adhatnak hálát frissen jött szerencséjükért.
Ettől még a devizahitelesek valóban nagyot nyertek a szerencsés időzítéssel. Nagyjából 11 milliárd franknyi hitelt érint a február 1-jei forintosítás, amit ha a jelenlegi árfolyamon forintosítanak (vagy egyáltalán nem forintosítanak), több mint 600 milliárd forinttal nagyobb tartozást kapnának a nyakukba a fix árfolyamú konverzióhoz képest. Persze ebből a szempontból erősen megkésettnek is tekinthető a forintosítás: ha három évvel ezelőtt forintosították volna ugyanezt a 11 milliárd franknyi tartozást, akkor csaknem 800 milliárddal, ha hat évvel ezelőtt, akkor csaknem 1300 milliárddal kisebb lett volna a devizahitelesek átváltott tartozása. Ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi lakossági devizatartozás frankban jóval nagyobb volt a most forintosítandónál (a normál törlesztések, a végtörlesztés és az elszámolások miatt csökkent azóta jelentősen), a fentieknél még nagyobb összegeket kapnánk. Csakhogy ez mindössze elméleti okoskodás, meggyőződésünk ugyanis, hogy 2014 előtt a forintosításra csak aránytalanul nagy áldozatok árán lehetett volna sort keríteni. Három fő ok miatt:
1. A válság elején például nem 11 milliárd frank, hanem több mint 25 milliárd frank volt a háztartások jelzáloghitel-tartozása. Ahogy a devizahitelek mostani forintosításához, úgy egy 2009-es forintosításhoz is csaknem a hiteltartozás teljes összegében szükség lett volna az MNB devizatartalékára, hiszen ennek igénybe vételével képesek csak megakadályozni a bankok, hogy a konverzió a forint összeomlását okozza. 2009-ben az MNB 25 milliárd eurónyi devizatartalékkal rendelkezett, ami azt jelenti, hogy a 25 milliárd franknyi jelzáloghitel forintosításához a devizatartalék közel 70%-át kellett volna elégetni. Ezzel szemben a mostani forintosítás a devizatartalék alig több mint 20%-át érinti, azt is időben elnyújtott módon. Az ország rövid lejáratú adóssága ma ráadásul jóval kisebb, mint a válság idején, aminek köszönhetően szintén jelentősen nőtt a jegybank mozgástere.
2. Nagyot fordult a világ néhány év alatt a magyar monetáris politika körül és az ország kockázati megítélésében is, márpedig ezek alapjaiban határozzák meg a hitelezés ár jellegű feltételeit, vagyis többek között a lakossági hitelek kamatszintjét. A válság első éveiben például 10% fölötti, ma viszont már csak 6% körüli kamatozás mellett veszik fel a lakáshiteleket a háztartások. Míg tehát egy korábbi forintosítás (jelentős tartozás-elengedés nélkül) a törlesztési terhek jelentős emelkedését okozta volna a lakosság számára, a mai forintosítás ezt gyakorlatilag semlegesen hagyja, az elszámolási folyamat és a "fair banki" kamatozásra való áttérés pedig még csökkenti is a törlesztési terheket.
3. A forintosításnak ráadásul lényeges jogi feltétele is akad: egy olyan Alkotmánybíróság és egy olyan alkotmánybírósági döntés (tavaly március 17-én), amely felhatalmazta az államot, hogy a korábban megkötött szerződésekbe belenyúljon, amennyiben azt tömeges társadalmi probléma indokolja. Nem mennénk bele a kormány és az Alkotmánybíróság viszonyába, de ezt a kifogást kétségtelenül gyengíti a tény, hogy már a válság hajnalán "elkérhette" volna a (mindenkori) kormány a Alkotmánybíróságtól a forintosítási "engedélyt". Elemzési körünkön kívül eső okok miatt erre csak nemrég került sor.
A kormányt és az erőteljes támogatást nyújtó MNB-t tehát egy valamiért dicséret illeti, de ez nem a svájci jegybank döntésének előrelátása, amiért manapság még a külföldi sajtó is vállon veregeti Orbán Viktort. Az a bátorság érdemel elismerést, amellyel a lakosságot szinte az első olyan pillanatban megszabadították a fölösleges árfolyamkockázatától, amikor a forintosítás feltételei megteremtődtek. Anélkül, hogy az 1,2-es árfolyamküszöb vagy más piaci illúzió hamis biztonságérzetébe kapaszkodtak volna.
