Üzlet

Emelkedésnek indultunk, de így is 1% feletti a mínusz

A tegnapi amerikai, valamint a mai ázsiai és európai kereskedést követve negatív tartományban nyitott a BUX, amely 1.4%-kal került a tegnapi záróértéke alá a kereskedés elején. A hazai parkett forgalma 1 milliárd forint. A régiós indexek közül a lengyel WIG 20 1.3%-kal, a cseh PX és az orosz RTS pedig egyaránt 1.9%-kal gyengült

Erste: csökkenő Richter és Egis célár, továbbra is vétel ajánlás

A kedvezőtlen hazai szabályozási környezet és az erősödő forint árfolyam hatására az Erste 41,100 forintra csökkentette a Richter, míg 21,000 forintra az Egis részvényekre vonatkozó célárát. A jelenlegi árfolyamszintek figyelembe vételével azonban a tegnapi dátumozású elemzésben továbbra is vételre ajánlják a gyógyszerpapírokat.

Nem okozott csalódást az SAP a második negyedévben

A nettó profit szintjén megközelítőleg a várakozásoknak megfelelő, a szoftverbevételek tekintetében viszont az elemzői konszenzust felülmúló negyedéves eredményekről számolhatott be az SAP ma reggel közzétett gyorsjelentésében. A menedzsment prognózisai szerint a bevétel és az üzemi eredményszint is a korábban megcélzott sáv felső határán alakulhat az idei évben, amely tovább fokozta a részvények körül kialakuló pozitív hangulatot. Az SAP árfolyama 5.4%-os pluszba lendült a hírre a mai reggelen.

Nehéz a brókerek élete - de legalább jól keresnek

A brókerek keresnek a legtöbbet London City-ben, bár az ő gázsijuk is ingadozik a legjobban a teljesítmény függvényében. A felmérést készítő brit cég ügyvezetője szerint azonban nem hosszú az ilyen és ehhez hasonló munkakörben ténykedők pályafutása, ugyanis 20 év szakmában eltöltött idő után elhasználódhatnak, illetve tudatosan készülnek szakmaváltásra, vagy előre is öregkoruk szebbé tételén fáradoznak.

1%-os mínusszal megúszhatjuk

Az amerikai részvénypiacok tegnapi számottevő esését valamennyire a hazai tőzsde is lekövetheti, de egy konszolidáltabb mértékű csökkenésre számít itthon Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője.

Állami k+f támogatás a Richternek és a Rábának is

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 13.7 milliárd forint állami támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Technológiai Program keretében a kutatás-fejlesztés-innováció ösztönzésére - jelentette be Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter az Infórádió tudósítása szerint.

Merrill Lynch: újabb leírások és újabb tőkeemelés

Újabb jelentős tőkeemelésre készül a Merrill Lynch - tette közzé a társaság a tegnapi napon. A brókercég a tervek szerint 8.5 milliárd dollár értékben bocsát ki új résvényeket, hogy a hitelpiaci válság során megingott tőkemegfelelésén javítson. A szingapúri állami befektetési alap, a Temasek Holdings 3.4 milliárd dollár értékben jegyez az újonnan kibocsátott részvényekből.

Átgyűrűzött a félelem Ázsiába

A negatív tartományban tartózkodnak a meghatározó ázsiai részvényindexek, a Nikkei 225 1.6%-kal, a Hang Seng 2.4%-kal, a Kospi 2.9%-kal, míg a Straits Times 1.3%-kal került lejjebb. A pénzügyi szektort az amerikai veszteségleírások miatt felerősödött félelmek húzták lefelé, az autógyártóknak pedig negatív iránymutatásként szolgált, hogy a Toyota Motor lefelé módosította idei eladási célszámát.

USA: megint jól megbüntették a bankokat

Kivétel nélkül csökkenéssel zárták a tegnapi napot a vezető amerikai részvénypiaci indexek, a Dow 2.1, az S&P 500 1.9, míg a Nasdaq 2%-kal került lejjebb. Újabb két bank jelentett csődöt az USA-ban, mely ismételten felerősítette a pénzügyi szektorral kapcsolatos aggodalmakat és száműzte a leheletnyi jókedvet a piacokról, melyet a két jelzáloghitelező, a Fannie Mae és a Freddie Mac megmentésével kapcsolatos közelgő törvénymódosítás táplált.

Újra medvetánc - technikai elemzés

A tegnap reggeli nagy kérdés, miszerint az vezető indexek képesek lesznek-e támadni az előttük tornyosuló ellenállásokat avagy a meghatározó szintek ismét megfordítják az árfolyamokat, eldőlni látszik. A csatából úgy tűnik ismét a medvék kerültek ki győztesen, legalábbis egyre több jel mutat ebbe az irányba. Ma reggel a Dow Jones a DAX ás BUX indexeket, valamint a Syergon és az Egis részvények grafikonjait tekintjük át.

Megjött az első fecske, nem okozott meglepetést

A tegnapi piaczárást követően tette közzé a Zwack második negyedéves gyorsjelentését, mely meglepetést ugyan nem tartalmazott, a stabil működésről azonban ismét számot adott. A társaság az egyetlen elemző várakozásainak megfelelő számokat publikált.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- stagnáló árbevétel és kismértékben növekvő üzemi és adózott eredmény a bázishoz képest;
- növekvő export részarány az árbevételen belül;
- ezúttal a húsvéti pozitív szezonhatás az első negyedéves számokban érződött, a társaság mégis megütötte a tavalyi hasonló időszaki adózott eredményt;
- teljesíthetőnek tűnő éves menedzsmentvárakozások;
- és a részvényenkénti 1,100 forintos osztalékot sem veszélyezteti eddig semmi;

Váratlanul sújtottak le az RTL Klubra

Rég nem látott hullámzó versenyt produkált a két kereskedelmi televíziócsatorna az elmúlt héten, volt, hogy az RTL Klub több mint 10 százalékponttal előzte meg vetélytársát, de akadt példa a TV2 győzelmére is, az egész heti közönségarányok között így 6.3 százalékpont lett a különbség a 18-49 éves korosztályban. A TV2 győzelmét ráadásul egy első ránézésre már megkopott fényű darab, az Eddy Murphy nevével fémjelzett Beverly Hills-i zsaru második része hozta el, rég nem látott módon nyomva le az RTL Klub műsorát.

Zárásra megérkeztek a vevők az uborkaszüretről

A kedvezőtlen európai befektetői hangulat közepette a régiós indexek az orosz benchmark kivételével emelkedni tudtak. A WIG 20 0.6%-kal, a PX 0.8%-kal erősödött, az RTS pedig a pénteki közel 6%-os eséséhez ma még 1.2%-ot tett hozzá, miközben a BUX 0.6%-kal került feljebb. A hazai parketten 8.1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények, ami jelentősen elmarad az utóbbi időszak átlagos értékétől.

Megfelelt a vártnak a Zwack teljesítménye

Piaczárást követően tette közzé a Zwack második negyedéves gyorsjelentését, mely első ránézésre enyhén pozitív képet fest. A társaság annak ellenére tudott a tavalyi hasonló időszaki adózott eredmény felett teljesíteni, hogy ezúttal a húsvéti pozitív szezonhatás az első negyedéves számokban érződött. A második negyedévben a Zwack a nettó árbevétel sortól eltekintve minden szinten megfelelt az egyetlen elemző által megfogalmazott várakozásoknak.

A multiknál is jobban fizetik a vezetőket a románok

A nagy román vállalatok a multinacionális cégeknél 20-30%-kal többet fizetnek alkalmazottaiknak, hogy magukhoz csábítsák a képzett munkaerőt - derül ki a Ziarul Financiar összeállításából.

Özönlenek a cégek a lengyel tőzsdére

Az idei évben új rekord születhet a lengyel tőzsdei bevezetések tekintetében, a Varsói Értéktőzsde vezérigazgatója szerint közel 50 új cég debütálhat a parketten. A kiugró növekedés elsődlegesen annak köszönhető, hogy kisebb vállalatok körében egyre népszerűbb a nyilvános részvénykibocsátás, annak ellenére, hogy a lengyel benchmark hat éve először a negatív tartományban mozog.

12%-os profitbővülés a Verizonnál

Az USA egyik legjelentősebb telefonszolgáltató vállalata, a Verizon Communications 12%-os profitnövekedésről számolt be a második negyedévben, mely többek között a 1.5 millió új vezeték nélküli internetes előfizetésnek köszönhető. Az árbevétel 3.7%-kal növekedett, mely egy hajszálnyival elmarad a Bloomberg által készített konszenztustól, míg a nettó profit némileg meghaladja azt.

A negatív tartományban oldalaz Európa

Többségében gyengülést mutatnak a meghatározó nyugat európai részvényindexek, miután a délelőtt publikált német fogyasztói bizalmi index 5 éves mélypontjára süllyedt, valamint a légitársaságok is eladói nyomás alá kerültek a Ryanair profit warningja és kiábrándító negyedéves gyorsjelentése után. Az angol FTSE 100 jelenleg stagnál, míg a francia CAC-40 0.6%-kal, a német DAX pedig 0.8%-kal került lejjebb.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.