Közel 6 milliárd forintnyi saját részvényt vett ma a Telekom
Tovább vette ma a saját részvényei a Magyar Telekom – derül ki a társaság közleményéből.
Tovább vette ma a saját részvényei a Magyar Telekom – derül ki a társaság közleményéből.
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) várhatóan olyan ajánlatot teszi a Boeingnek, amellyel a repülőgépgyártó elkerülheti a büntetőjogi felelősségre vonást a 2018-ban és 2019-ben történt halálos kimenetelű 737 MAX-balesetekkel kapcsolatos egyezség feltételeinek megsértése miatt - jelentette pénteken a New York Times.
A Budapest Pride miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Moszkvában tisztiiskolák végzőseivel találkozott.
Dél-peloponnészoszi falvak kiürítését rendelték el görög hatóságok a napok óta pusztító erdőtüzek miatt – írja a Bloomberg.
Miközben az európai tőzsdék kis mínuszokkal várják a hétvégét, a BUX index minimális pluszban zárt.
A Budapesti Értéktőzsde 2024. június 30-i hatállyal megszünteti az Interactive Brokers Central Europe Zrt. kereskedési jogát a részvény szekcióban és az Xtend piacon, valamint tőzsdetagságát - olvasható a BÉT közleményében.
Nincs egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken a nyitás után, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 0,3 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékkal került lejjebb. Folytatódik a lejtmenet az Nvidia piacán, jelenleg 3 százalékos mínuszban van az árfolyam.
Újabb kísérleti súlycsökkentő gyógyszer klinikai vizsgálatairól érkeztek pozitív hírek, ezúttal a dán Zealand Pharmától, aminek hatására közel 20 százalékot ugrott ma a társaság részvényeinek árfolyama.
Nincsenek jelentős elmozdulások ma a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
Az elmúlt hetekben kockázatvállalóbbak lettek a befektetők, így az alapvetően biztonságos menedéknek számító nemesfémek nyomás alá kerültek. Az esést követően azonban már látszik a fordulat a nemesfémpiacon: a tőzsdei hangulat romlásával, valamint a gazdasági és politikai bizonytalanságok felerősödésével pedig újra az arany és az ezüst felé fordulhatnak a befektetők. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak most a grafikonok a két nemesfém esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes lehet-e beszállni a mostani szinteken az aranyba és az ezüstbe.
A kkv-szektor aktualitásairól, a fenntartható működésről, a társadalmi-környezeti felelősségvállalásról, valamint arról is szó volt az Erste Bank sajtóreggelijén, hogy idén milyen gazdasági, üzleti környezetben kell helytállniuk a kis- és középvállalkozásoknak, illetve mikor érdemes belevágni a felkészülésbe az ESG-törvény előírásainak teljesítését illetően. Az Erste kkv üzletágának, valamint fenntarthatósági irodájának vezetői arról is beszámoltak, hogy egy ESG-index bevezetését tervezik a kkv-szektorból érkező partnereik számára is, a nagyvállalatoknál ugyanis ez már működik.
Az olasz Generali biztosítócsoport el akarja adni törökországi és Fülöp-szigeteki egységeit – értesült a Bloomberg.
Az elmúlt hetek meglehetősen eseménytelenül teltek a kriptopiacon, már ami az árfolyammozgásokat illeti. Az emelkedésnek és a befektetői hangulatnak a bitcoin ETF-ekből történő kiáramlás mellett a nyári időszakban meglehetősen alacsony vállalati befektetési forgalom sem kedvez, a mostani korrekció azonban remek beszállási lehetőségeket kínálhat, különösen az ethereum esetében. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutat a technikai kép jelenleg az ethereum és a legnépszerűbb kriptovaluták esetében.
Személyes betegadatokat tett közzé egy hackercsoport, amely június elején kibertámadást hajtott végre a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) egyik legnagyobb háttérszolgáltató cége ellen.
Jó ár-érték arányú menükkel versenyeznek egymással az amerikai étteremláncok, írja a Bloomberg.
A Japán Űrkutatási Hivatalt (JAXA) tavaly óta több kibertámadás érte - jelentette be pénteken a japán kormány.
A Revolut 500 millió dollárnyi részvényt adhat el, ha létrejön a tranzakció, az több mint 40 milliárd dollárra értékelné a céget, írja a Bloomberg.
A 2023-as év folyamán a légijárat törlések és késések száma emelkedő tendenciát mutatott. A megfelelő biztosítási fedezet azonban a járattörlésekből és késésekből vagy útvonal módosításokból adódó eseményekre is kártérítést nyújt, emelte ki közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)
Az amerikai kereskedelmi minisztérium betiltja a Kaspersky Lab Inc.-nek, az orosz víruskereső szoftvereket gyártó Kaspersky Egyesült Államokban bejegyzett leányvállalatának, hogy értékesítse szoftvereit az Egyesült Államok területén. Az intézkedés július 20-án lép életbe és szeptember 29-étől tilos a cégnek új biztonsági frissítéseket kiadnia korábbi ügyfeleinek.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.