FONTOS Súlyos döntést mérlegel Donald Trump: napokon belül eldőlhet, lesz-e újabb háború
MI-gyárakat hozna létre az Európai Bizottság a csábítás érdekében
Üzlet

MI-gyárakat hozna létre az Európai Bizottság a csábítás érdekében

MTI
Az Európai Bizottság mesterségesintelligencia-gyárakat hozna létre és Európába csábítaná a mesterséges intelligencia (MI) szakembereit azzal a céllal, hogy Európa globális vezetővé váljon az MI területén – jelentette be a területért felelős Henna Virkkunen uniós biztos.
2025. május 6-án újra körüljárjuk, hogyan hat a LegalTech és a DigitalCompliance a versenyképességre és melyek a digitális térben való vállalati jelenlétet meghatározó legfontosabb jogi-szabályozási területek.

A szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos a brüsszeli sajtótájékoztatóján mutatta be a testület MI-stratégiáját, és rámutatott:

a kezdeményezés célja, hogy Európa hagyományos iparágait és kivételes tehetségeit az MI-vel összefüggő innováció felgyorsításának motorjává alakítsa.

A cselekvési tervet, illetve annak elfogadását az uniós biztos azzal indokolta, hogy az MI terén a vezető szerepért folytatott verseny

még korántsem ért véget.

Tájékoztatása szerint a cselekvési terv öt pilléren nyugvó intézkedések és szakpolitikák révén erősíti majd az Európai Unió MI-vel összefüggő innovációs képességeit, melyek között első a nagyszabású MI adat- és számítástechnikai infrastruktúra kiépítése lesz. Részelteket ismertetve közölte, a már működő 13 európai szuperszámítógép támogatni fogja az induló uniós MI-kezdeményezéseket, az ipart és a kutatókat az MI-modellek és alkalmazások fejlesztésében.

Az uniós bizottság úgynevezett "MI-gigagyárak" létrehozását tervezi, amelyek körülbelül 100 ezer, legkorszerűbb "MI-chippel" lesznek ellátva, azaz négyszer többel, mint a jelenlegi MI-gyáraké

- tájékoztatott.

Az MI-gyárak előmozdítják az innovációt, az együttműködést és a fejlesztést a mesterséges intelligencia területén. Összehangolják a számítási teljesítményt, az adatokat és a tehetséget, hogy élvonalbeli MI-modelleket és alkalmazásokat hozzanak létre. Előmozdítják az együttműködést Európa-szerte, összekapcsolva a szuperszámítástechnikai központokat, az egyetemeket, a kis- és középvállalkozásokat, az ipart és a pénzügyi szereplőket.

Olyan csomópontként szolgálnak, amelyek előmozdítják az MI-alkalmazások fejlődését különböző ágazatokban, például az egészségügyben, a gyártásban, az éghajlat-politikában, a pénzügyekben, vagy az űrkutatás területén - magyarázta.

Az Európai Bizottság továbbá növelni kívánja a nagy mennyiségű és jó minőségű adatokhoz való hozzáférést az úgynevezett Data Labs kezdeményezés révén, ami kiváló minőségű adatokat gyűjt majd össze különböző forrásokból. Az uniós bizottság elő kívánja segíteni az algoritmusok fejlesztését és az MI átvételét is az EU stratégiai ágazataiban, ugyanis - mint az uniós biztos közölte - az európai vállalatok mindössze 13,5 százaléka alkalmaz MI-t.

A dokumentum szerint

az Európai Bizottság erősíteni kívánja az MI-vel összefüggő készségeket, hogy elősegítse a magasan képzett munkaerő rendelkezésre állását.

Ez az intézkedés hozzájárul majd a nem uniós munkavállalók legális európai alkalmazásához az MI-ágazatban, és visszacsábítja Európába a legjobb európai kutatókat és szakértőket - közölte.

Az Európai Bizottság cselekvési tervében végezetül a vonatkozó szabályozások egyszerűsítését javasolta, hogy növelje a technológiába vetett bizalmat, illetve jogbiztonságot szavatoljon a befektetőknek és a vállalkozóknak. A brüsszeli testület úgynevezett AI Act Service Desk szolgáltatást is indít, hogy segítse a vállalkozásokat a vonatkozó szabályozások betartásában. A szolgálatás kapcsolattartási pontként is szolgál majd az szabályozásokkal kapcsolatos információk és útmutatások tekintetében - tette hozzá az uniós biztos.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet