Üzlet

A zöldülés megkerülhetetlen a vállalatok számára - Rá kell lépni az útra

Portfolio
"Azt gondoljuk, hogy a fenntarthatóság és azon belül a zöldülés megkerülhetetlen minden vállalat, sőt minden társadalmi szervezet számára. A klímavédelem olyannyira sürgős és aktuális, hogy mindenkinek rá kell lépnie erre az útra. Mi, vagyis a Green Cloud, illetve a Solar Markt is ezen az úton megyünk, a termékünkkel a nagyvállalatoknak segítünk, hogy a villamosenergia-fogyasztásukat zöldíthessék. Szívügyünk a zöldülés, emiatt vagyunk főtámogatói a díjnak. Az immár harmadik éve átadott díjat a megalapítása óta támogatjuk, idéntől már főtámogatóként. A Green Awards egy fejlődésnek a része, egyre több, egyre komolyabb pályázatokat látunk beérkezni, és azt gondoljuk, hogy jövőre ez még tovább fejlődik. A résztvevők jelentkezéséből, a pályázatok komolyságából az látható, hogy sokan szívügyüknek tekintik. A díjjal nemcsak a legelkötelezettebb vállalatoknak, hanem minden vállalatnak üzenünk, méghozzá azt, hogy mérettessék meg magukat, és legyenek valójában zöldek." - mondta el Mécs Imre, a Green Cloud alapítója, társtulajdonosa, a Solar Markt Csoport elnöke.

A cikk megjelenését a Green Cloud támogatta.
Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!