Soha ennyi autó nem volt a magyar utakon, de ilyen öreg se
A háztartások közel fele (46 százalék) rendelkezik autóval, a gépjárművek jellemzően saját tulajdonban állnak, céges autó csak a háztartások töredékében (2-3 százalék) található - derül ki a Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény - és Piackutató Intézet által készített felmérésből. A Bosch 2008 óta vizsgálja a magyar lakosság autóparkját, autójavítási és szervizelési szokásait: a Medián által készített felmérések kétévente, a magyar lakosságot reprezentáló 2400 fő megkérdezésével készültek.
Csak a budapestiek és a diplomások ülnek kevesebbet autóba
Az autóval rendelkezők háztartások aránya a felméréssorozat kezdete óta nem sokat változott, de 2018-ban érte el eddigi maximumát (46 százalék). A magasabb státuszú rétegekben - tehát a diplomások (66 százalék) és a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozók körében (50 százalék) - stabilan magas az autósok száma. 2016 és 2018 között a 30-39 évesek körében, és az alsó-közép jövedelmi csoportba tartozók körében növekedett a legnagyobb mértékben az autóhasználók aránya, előbbieknél 51-ről 63 százalékra, utóbbiaknál 41-ről 55 százalékra.A Bosch-felmérés adatai alapján az autópark átlagos életkora 2018 első negyedévében 13,9 év, 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél. Az autók életkori megoszlása a felméréssorozat kezdete, 2008 óta folyamatosan romlik, aminek elsősorban a 2008-as válság és annak következtében az újautó-vásárlások tartós visszaesése az oka.
Ugyanakkor a folyamat az utóbbi években lelassult és a 2012-es mélypontot követően, 2014 óta egyre inkább érezhető az újautó-piac fellendülése. Tavaly 116 265 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 20,4 százalékkal több a 2016-os 96 594-nél és 50,6 százalékos növekedés a 2015-ben eladott 77 179-hez képest.
11 éve emelkedik a személygépkocsik átlagéletkora
A KSH friss adatai azonban még lehangolóbb képet mutatnak az átlagéletkor tekintetében: az idei első félév végén náluk ez 14,2 év volt, de már tavaly is 14,1. A hivatal statisztikái szerint már sorozatban 11 éve emelkedik a személygépkocsik átlagéletkora, így nem sok esély van rá, hogy belátható időn belül a 10 év alá lehetne ezt tornászni, amit 2003-ban sikerült legjobban megközelíteni (10,3), azóta folyamatosan öregszik az állomány, a 2014-es újautó-eladások fellendülése ellenére.Ennek oka, hogy az újonnan regisztrált autók többsége valójában külföldi használt autó, amelyek többsége több mint tízéves. A Datahouse szerint tavaly 155 414 használt autó érkezett be külföldről az országba - szemben a 122 ezer újautó-eladással. A 2012. évi importboom óta pedig összesen 641 ezer gépkocsit vettek a magyarok külföldről. A behozott járműveknek mindössze 20 százaléka volt fiatalabb ötévesnél, 61 százaléka viszont idősebb tíznél.

Az Eurostat 2016-os adatai alapján Magyarországon az 1000 főre jutó autók száma 338, míg ehhez képest az EU-átlag 505 volt, ami azt mutatja, hogy van még tér a további bővülésre. Ha pedig a jövőben bekövetkezik a trendforduló - vagyis több új autó kerül forgalomba, mint tíz évnél öregebb külföldi import autó - akkor nemcsak, hogy megállhat az autóállomány átlagéletkorának növekedése, hanem talán annak csökkenésre is van remény.
Egész Európa öregszik Az autóparkok öregedése egész Európában megfigyelhető, azonban a magyar autók átlagéletkora kimondottan magas az európai átlaghoz képest, ami az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint 2016-ban 11 év volt, ami 2013 óta, minden évben két tizeddel növekedett. Azonban, ha országonként nézzük, még aggasztóbb a helyzet: a kontinens nyugati felén sehol nem haladja meg a 10 évet az átlag - leszámítva a mediterrán térséget: Portugália 12,8, Spanyolország 11,9, Olaszország 11,2. Sőt, Nagy-Britanniában a 8 éves átlag túllépésén is szörnyülködnek. A régióban pedig csak Romániában (16,2) és Lengyelországban (17,3) vannak öregebb autók, igaz az ACEA egy évvel öregebb átlaggal számol Magyarország esetében (14,9), mint a KSH (13,9). Az Egyesült Államokban sem túl rózsás a helyzet, az autók átlagéletkora tavaly elérte a tizenkettőt.
Veszprémben startol a tavasz zászlóshajó kkv-eseménysorozata
A legfrissebb beruházás élénkítési információk első kézből a Portfolio és a KAVOSZ jóvoltából.
Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, az EKB döntésére vár a piac
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Véget ért-e a ragadós száj- és körömfájás járvány?
Röst Gergely matematikus és kollégái modellezik a helyzetet.
Hollósi Dávid: csendes konszolidációra számítok az agráriumban
Az MBH Bank agrárvezetője szerint a száj- és körömfájás miatt át kellene írni az állattartó telepeket érintő pályázatokat is.
Beállt a forint, a délutáni döntés lehet sorsfordító
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.