Az elmúlt időszak hazai energiapiaci lépései valóban arra késztettek minket, hogy nyissunk a közvélemény felé. Jó ideje rezsiharcban élünk, "harci készültségben" van az ország, miközben a legtöbben azt sem tudják, hogy pontosan miként épül fel az energiaellátás rendszere, egy-egy ilyen díjvágás mely szereplőket, a piac mekkora részét érinti, illetve hogy pontosan kik is fizetik meg a tarifacsökkenésből fakadó terheket.
Ha például a villamosenergia-piacot nézzük, akkor azt kell látni, hogy a rezsicsökkentés közvetlenül csak a piac egyharmadát érinti, ez a lakossági és mikrovállalkozásokat magába tömörítő szegmens, amely jogosult az ún. egyetemes szolgáltatásra. A hangsúly persze ezen belül is a háztartásokon van. A piac fennmaradó két harmada már egy teljesen másik világ, ahol normál, szabadpiaci körülmények mellett köttetnek a megállapodások az energiakereskedők és a fogyasztók között. A földgáz esetében hasonlóan csak az egyetemes szolgáltatást érintették az eddigi intézkedések.
Az egyetemes szolgáltatásban az ügyfelek számláján látható bruttó villamos energia, vagy földgáz ár minden egyes eleme (az energia ára, a rendszerhasználati díjak (RHD), egyéb pénzeszközök és az ÁFA) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghatározott és kihirdetett tételek. Ugyanígy szabályozott az is, hogy az egyetemes szolgáltatók milyen elismert árrés mellett működhetnek. A szabályozott árréssel szemben áll egy nagyon szigorúan előírt szolgáltatási színvonal (garantált szolgáltatások, előírt szolgáltatási szintek, személyes ügyfélszolgálati irodák, kikapcsolási moratórium, stb.), amelynek a fenntartását folyamatosan ellenőrzi a közműhivatal, illetve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is.
Így van. Nagyon sok olyan előírás van, amelyek komoly adminisztratív terhet, és ezzel költséget jelentenek a szolgáltatás szempontjából, miközben a gyakorlati hasznuk erősen megkérdőjelezhető, hiszen valós fogyasztói igény nem köthető hozzájuk. Az egyetemes szolgáltatásban keletkező komoly pénzügyi feszültséget mérsékelni lehetne például az említett garantált szolgáltatások racionalizálásával. Az egyetemes szolgáltatóknak olyan extraköltségeik is vannak, mint például a több 10 milliárdos kintlévőség folyamatos finanszírozása, amit senki nem ismer el a szabályozott árakban. Ez is egy olyan állapot, amit hosszútávon nem lehet fenntartani. A lakossági szolgáltatás már évek óta, a rezsicsökkentési programot megelőzően is veszteséget termelt az energiaszolgáltatók számára.
Az egész rezsicsökkentéssel az a probléma, hogy ez alapvetően nem egy energiapolitikai, hanem szociálpolitikai kérdés. E két teljesen különböző eszközrendszer között felborult az egyensúly, amit sürgősen vissza kellene állítani. Az lenne a cél, hogy például ne nyújtsunk egységesen, rászorultságtól függetlenül bárkinek árkedvezményt a rezsicsökkentés által, hiszen ennek semmilyen védhető magyarázatát nem látjuk. Ne fűnyíróelv alapján, energiapolitikai intézkedésekkel oldjunk meg szociálpolitikai feladatokat úgy, hogy ezzel egyúttal extraköltségeket okozunk a versenypiacon vételező, akár magyar kkv-k részére. Ezekkel a lépésekkel veszélyeztetjük a rendszerüzemeltetők működését, ami által hosszútávon kockáztatjuk az ellátásbiztonságot.
Tehát a rezsicsökkentés hatott a hazai vállalkozói szektor versenyképességére is?
Egyértelműen. A rezsicsökkentés azon túl, hogy az ellátási lánc legtöbb szereplőjét érintette, számos új keresztfinanszírozási elemet is hozott a rendszerbe a fogyasztói csoportok között. A villamos energia területén például igen jelentős tételt tett ki, hogy az első rezsicsökkentés során a megújuló energiaforrások támogatását célzó ún. KÁT-díjelemet egy az egyben átterhelték a szabadpiaci fogyasztókra, de hasonló átcsoportosításokat láthattunk egyéb, a villamos energia árára rakodó díjtételek, ún. MAVIR-pénzeszközök esetében is, amelyek által több tízmilliárdos költség terhelődött át a háztartásokról a vállalati szektorra. A földgáz esetében a véges mennyiségű hazai termelést a piaci árnál jelentősen alacsonyabb áron (a piaci ár kb. harmadán) kell "bekeverni" a lakosság által igényelt földgázmennyiséghez.
Nagyon fontos látni, hogy a rezsicsökkentés nem varázsütésre, a semmiből hoz jót a háztartások számára, hanem ennek költségei is vannak, amelyet az energiaipar szereplőin túl közvetett módon sokan mások is megfizetnek. Egyes esetekben megjelenhet a termékek vagy szolgáltatások árában, de jelentkezhet elmaradt bérnövekedésben is, hiszen a cégeknek ki kell gazdálkodniuk a keresztfinanszírozás erősödéséből fakadó többletköltségeket.
Ezen túlmenően érdemes beszélni arról is, hogy a meglepetésszerűen érkező szabályozási döntések hatására az energiakereskedők mára már kénytelenek beárazni a szabályozási kockázatot is annak érdekében, hogy valamilyen szinten kezelni tudják az évközben érkező, ad hoc-szerű szabályozói döntésekből fakadó negatív hatásokat. Ez egyben az is jelenti, hogy pusztán egy kiszámíthatóbb szabályozói környezet által, illetve jobban előkészített, és a szakmával is kellő időben és mélységében egyeztetett jogszabályokkal már önmagában csökkenteni lehetne a vállalati szektor energiaköltségeit is. Ez nem csak a kereskedők, de a versenypiaci fogyasztók érdeke is, amit az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) is alátámaszt.
Az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján a kormány is abba az irányba kíván elindulni, hogy mérséklődjenek az ipari fogyasztók energiaköltségei is.
Ezeket a törekvéseket mi is üdvözüljük, és támogatjuk, de mi azt valljuk, hogy erre a legjobb eszköz a kiszámíthatóság megteremtése, és a piaci verseny további erősítése. Érdemes visszatekinteni, hogy az elmúlt 10 év alatt mekkora fejlődésen ment keresztül a villamos energia és földgáz kereskedelem, és ez milyen pozitív eredményeket hozott a magyar gazdaság számára. Az energiakereskedelem, tehát a villamos energia vagy földgáz értékesítése nem egy monopol jellegű tevékenység, hanem egy valódi versengő piac, amit például a piaci szereplők magas száma is mutat. Ma a vállalati szektorban a fogyasztók több tucat energiakereskedő ajánlatai között válogathatnak, ami nem csak az árban jelent versenyt, hanem a kereskedők a kapcsolt szolgáltatások tekintetében is igyekeznek minél inkább megfelelni a fogyasztók igényeinek. A kereskedők rákényszerülnek a versenyre, egyre szűkülő árrések mellett egyre kifinomultabb árazási technikákat és termékeket ajánlanak a felhasználóknak.
Milyen javaslatot tud a MEKSZ megfogalmazni ezzel összefüggésben a szabályozó számára?
Egy működő demokráciában alapkövetelmény, hogy a szolidaritás elve érvényesüljön, és védjük meg az arra rászoruló fogyasztókat, ez nem kérdés. Még azt is el tudjuk képzelni, hogy akár valamilyen közös teherviselés legyen a piaci szereplők és a szabályozó között. De továbbra is azt mondjuk, hogy az árnak tükröznie kell a termék-előállítás, szolgáltatásnyújtás tényleges piaci költségeit, hiszen az árak a legfontosabb mutatók a piacgazdaságban, ez az, ami befektetésre, avagy költségcsökkentésre ösztönzi a szereplőket. Emiatt gondoljuk azt, hogy nem az ártorzító fűnyíróelv alapján működő, a rászorultságot teljes mértékben kizáró, mindenkit megillető rezsicsökkentésre van szükség, hanem egy sokkal diverzifikáltabb, költséghatékonyabb modellre.
Egyébként 2010 óta az energiaszektorba irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) volumene 40-50%-kal, több mint 70 milliárd forinttal esett vissza. Bízunk benne, hogy egyfajta konszolidáció következik, és egy befektetőbarátabb szabályozás, amivel ez a folyamat megállítható.
Ha már szóba kerültek a befektetések, akkor érdemes lenne beszélnünk a hazai erőművek helyzetéről is egy pár szót. Az elmúlt időszakban jelentősen megugrott a hazánkba érkező import villamos energia részaránya, miközben a hazai (földgázos) erőművek többsége szenved. Hogy látod ezt a kérdést, adódnak ebből ellátásbiztonsági kockázatok?
Sokszor riogatják a fogyasztókat azzal, hogy importfüggőség van Magyarországon, de a valóságban ez a kép sokkal árnyaltabb, ezért érdemes is külön a földgáz és a villamos energia szempontjából vizsgálni a kérdést. Az a véleményünk, hogy villamos energiában annak ellenére sincs importfüggőség Magyarországon, hogy a nettó import volumen évről évre nő, mert Szlovéniát leszámítva minden egyes magyar határon viszonylag sok határkeresztező kapacitás áll rendelkezésre ahhoz, hogy bárhonnan tudjunk importálni, és bármerre tudjunk exportálni.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy importverseny van. A környező országok kereskedői versenyeznek azért, hogy Magyarországra tudjanak hozni megfelelő árszinten villamos energiát, ami kifejezetten kedvező a versenypiaci fogyasztókra nézve, hiszen emiatt lehet a jelenlegiekhez hasonló alacsony szinten tartani az áramárakat. Ennek leglátványosabb eredménye az, hogy a nyugat-európai megújuló energia termelés növekedése miatt folyamatosan csökkenő nagykereskedelmi árak Magyarországon is ilyen tendenciát mutatnak: 2011 áprilisa és 2014 március vége között mintegy 35%-kal csökkent az éves zsinór szállítás, mint referencia termék EUR/MWh-ban jegyzett ára. Ez még akkor is döbbenetes, ha a forint gyengülése ellensúlyozta ezt a hatást. Nem tudnék mondani egy olyan iparágat sem, ahol ekkora mértékű árcsökkenés volt tapasztalható ugyanebben az időszakban.
Ezzel szemben az NFM rendeletben meghatározott, az MVM által az egyetemes szolgáltatóknak szállított villamos energia ára nem követi le a versenypiaci ármozgást, mert politikai szándékok eltorzítják, és adott esetben a kedvezőbb piaci árak csak késleltetve jutnak el a felhasználókhoz.
A földgázban már inkább beszélhetünk importfüggőségről. Ott egyértelmű, hogy van egy nagyon komoly volumenkötöttséggel járó hosszú távú szerződésünk, van egyfajta árazás, ami főleg a nyugat-európai árakhoz képest magasabb árszintet jelent. Van egy jelentősen csökkenő keresleti oldal, egyrészt a válságnak, másrészt az időjárásnak, harmadrészt az energiatakarékossági intézkedéseknek köszönhetően, és ez komoly feszültséget okoz a rendszerben. Ezek mellett van egy nem transzparensen allokált határkeresztező kapacitás is a mosonmagyaróvári oldalon, ami szintén további feszültséget okoz a hazai gázpiacon. Tovább torzítja a piaci transzparenciát, diszkriminatív és lényeges versenykorlátozó hatása van viszont annak, hogy
» a kettős tarifarendszer miatt a szabadpiaci fogyasztók a lakosságinál magasabb tárolási és szállítási díjakkal szembesülnek,
» a lakosság nem fizet a stratégiai tárolásért, annak költsége teljes egészében a piaci fogyasztókra van terhelve, ugyanakkor
» az olcsóbb hazai stratégiai tárolói forrás az egyetemes szolgáltatók, a távhőtermelők és a közintézmények részére van felszabadítva, figyelmen kívül hagyva ezen forrás eredeti rendeltetését (biztonsági készlet).
Mindezek eredőjeként tapasztalhatjuk azt, hogy az alacsony villamos energia- és relatíve magas gázárszint mellett a leghatékonyabb, világszínvonalú technológiát képviselő, Magyarországon működő gázturbinás erőművek sem tudnak működni, holott szükség lenne rájuk. Az európai villamosenergia-rendszer egyre inkább időjárásfüggővé válik, ami egyben azt jelenti, hogy folyamatos szabályozási képességre is szükség lenne.
A tervezett paksi beruházás miként illeszthető be ebbe a jövőképbe?
Pontosan az iménti érv miatt erősen problémás lehet ez a beruházás, de a legnagyobb gondunk Paks II.-vel kapcsolatban az, hogy egyáltalán nem volt szakmai vita ebben a kérdésben az iparági szereplőkkel, így nem tudtuk ezeket a kérdéseket érdemben és megnyugtatóan rendezni. Már önmagában az is erősen kérdéses, hogy miként lehetett ilyen időtávra egy jelentősen átalakuló energiapiacon megtérülést számolni, tehát nem tiszta, hogy mi alapján született meg a beruházási döntés. Persze mint más esetekben is, az "ellátásbiztonság" feliratú Jolly Joker-kártyát elő lehet venni, de láttunk már olyat Magyarországon is, hogy erre a lapra hivatkozva komoly gáztárolói beruházásokat valósítottak meg, amelyek jelen pillanatban igen alacsony kihasználtság mellett üzemelnek, miközben a fejlesztések költségeit a fogyasztók még mindig fizetik.
A térségben több atomerőművi fejlesztés is zajlik, így fennáll annak a veszélye, hogy ezáltal egy rossz árversenybe kerülnek majd az új paksi blokkok, mert nem alaperőművi termékekre lesz alapvetően szükség a piacon, hanem szabályozó erőművekre. Vannak olyan tanulmányok, amelyekből az látható, hogy még a realista forgatókönyv alapján is 100-110 EUR/MWh villamosenergia ár mellett térülne meg az erőmű-bővítési projekt. A Nagy-Britanniában épülő Hinkley Point C új blokkjai esetében szintén ezt az árat garantálja az állam a befektetőnek, különben nem épülne új atomerőmű. Más kérdés, hogy az EU Bizottsága még vizsgálja, nem történik-e tiltott állami támogatás. Eközben jelenleg az éves termék ára 43 euró körül van. Ki tudja, hogy ez hogyan fog a háromszorosára emelkedni, hogyan fog megtérülni "az évszázad beruházása"? Azt gondoljuk, hogy ezeket az érveket be sem hozta az állam, amikor erről a kérdésről döntött, így lehetőség sem volt arra, hogy ezek a kérdések egy szakmai fórumon felmerüljenek.
Azt gondolom, hogy az energiakereskedők az elmúlt években bizonyították, hogy a piaci eszközök használatával és fejlesztésével képesek gazdasági hasznot teremteni az ország számára, amely szakértelmet a MEKSZ kész megosztani a mindenkori szabályozóval is. Meglátásunk szerint fontos, hogy az energiaellátással kapcsolatos kérdések átlátható módon, a tényleges költségek figyelembe vételével dőljenek el, mert minden más megoldás nem fenntartható jövőképhez vezet. Az állam szempontjából fontos értékek, mint a fogyasztóvédelem, az ellátásbiztonság, vagy a legkisebb költség elvén alapuló hatékony működés megfelelő hosszútávú, kiszámítható szabályozással is biztosítható a legolcsóbban. Ráadásul, a magyar állam kockázati besorolása nem feltétlenül jobb, mint egy tradicionális nemzetközi szinten is erős energiaipari vállalaté, így az állami szerepvállalás erősödése finanszírozási költségeken keresztül is drágíthatja a végfelhasználók energiaellátását.
Bízunk benne, hogy a 2013. októberben, az NFM-mel kötött stratégiai partnerségi megállapodásunk keretében még több párbeszédre és érdemi szakmai konzultációra kerül sor a jövőben. Az iparág szereplőivel történő előzetes egyeztetések azért is fontosak, mert így elkerülhető lenne, hogy az elfogadott törvények 50%-a a korábban egyeztetés nélkül keresztülvitt jogszabályok utólagos módosításai.
