Ugyan nem a Toyota volt az első autógyártó, mely működőképes koncepcióval állt elő a belsőégésű és villanymotorral is hajtott járművek terén, de a hibrid rendszerek ismertségét és elterjedésüket kétségtelenül neki köszönheti a világ. A Prius immár harmadik generációjánál jár, mely az idei évre tovább frissült és újabb változatokkal egészült ki a kínálata.
Rövid időn belül két Toyota Prius kipróbálására is lehetősége nyílt a Portfolio.hu szerkesztőségének. Az egyik a "hagyományos", de abból a legújabb változat, míg a másik az idén piacra lépett Prius+, ami nem öt, hanem hét ülést, és ennek megfelelően módosított technológiát is tartalmaz. A két autó közötti leglátványosabb különbség a hátsó traktusuk kialakítása, ugyanis nem kettő, hanem három üléssorral kellett megvalósítani a lehető legkisebb légellenállást biztosító karosszériaformát. Ezt leszámítva a két autó egyformának tekinthető, és ez a kezelésükre, vezethetőségükre is egyaránt igaz.
A Toyota mérnökei tudatosan törekedtek arra, hogy a Prius ne csak külsejében, hanem belül is mutassa, a hibrid autók mások, mint a többi. A műszerfalra ennek megfelelően inkább az információs pult a jobb kifejezés, ami a felső, türkiz színű panelből és jelen - mindkét - esetben egy nagyméretű színes monitorból áll. A sebesség, a megtett távolság, rendelkezésre álló hajtóanyagok - benzin és akkumulátor töltöttség -, stb. tehát a hagyományos autókban is megjelenő információk a fenti panelről olvashatók le, míg a nagyobb képernyőn keresztül a médialejátszó - rádió, CD, USB vagy Bluetooth eszköz - adatai mellett különböző statisztikák érhetők el, nem beszélve a navigáció vagy a tolatókamera képének megjelenítéséről.
A Priusokhoz választható opció az automatikus parkolórendszer, amivel párhuzamos és merőleges helyekre is képes magától beállni az autó. A sebessége még mindig nem éri el egy gyakorlott vezetőét, de sok felhasználó számára az egyik legnagyobb stresszt okozó manővert könnyíti meg, pontosabban végzi el helyette.
A Prius és a Prius+ közötti különbség leginkább szemmel látható jele, mi több lényege az a plusz két ülés, amivel a Prius+ többet kínál. Ezzel az első európai 7-üléses hibridautóvá vált, sok, nagyobb családdal rendelkező ember számára is lehetővé téve az egyszerre gazdaságos és környezetkímélő autózást. Való igaz, hogy a leghátsó két ülés nem veszi fel a versenyt az előttük beépítettekkel, de gyermekeke számára lehetővé teszik, hogy ne maradjanak otthon, vagy ne kelljen két autóval útnak indulni, azonos cél esetén.
Mivel a leghátsó ülésekhez "járó" lábtér által igényelt helyet az 5-üléses változatban az akkumulátorcsomag foglalja el, így új megoldást kellett választani a Prius+-ban történő elhelyezésükre. Erre a két első ülés között került sor, de ez másfajta akkumulátor-technológiát igényelt. A könyöklő alatt immár Li-ion energiatárolók húzódnak meg, szemben az 5-üléses csomagtartóban fekvő - és nagyobb, nehezebb - Ni-MH akkumulátoraival.
Az üzemeltetés költségeit tekintve mindkét Prius változat - hasonló körülmények között - szinte egyformán teljesített. Városban és országúton volt a legjobban kihasználható a hibrid rendszerek takarékossága, autópályán viszont a 99 lóerős benzinmotor közel minden erejére is szükség volt az emelkedők leküzdéséhez. A teszt alatt megtett kilométerek 90%-át városban teljesítették, és így 5,0 l/100 km körüli átlagfogyasztás - és ezzel szoros összefüggésben levő alacsony károsanyag kibocsátás - volt mérhető. Az üzemeltetési költségek sorába tartoznak a karbantartáskor kifizetendő összegek is, melyek a Priusok esetében - a méretkategórián belül - kedvezőnek nevezhetők, ugyanis a fékbetétek messze lassabban kopnak, mint a nem hibrid autók esetében, ezen kívül nincs hagyományos értelemben vett sebességváltója, tengelykapcsolója sem, sőt ékszíjakra sem kell költeni.
A legolcsóbb Toyota Prius 8 millió Ft-tól, a Prius+ 9 millió Ft-tól érhető el, a tesztelt Premium felszereltségek pedig 11 és 11,2 millió Ft-os listaáron vásárolhatók meg. Ezek az árak a hagyományos modellekkel összevetve ugyan magasabbak, de a használat ideje alatt elért megtakarítás - a hajtóanyagon és karbantartási költségeken -, valamint a magas maradványérték mindezt kompenzálni tudja.
A Leaseplan Hungária Zrt. tartós bérlet ajánlata:
TOYOTA Prius 1,8 VVT-I Hybrid Terra 136 Le, 5 ajtó, finanszírozás és teljes körű flottakezelés havi nettó 135 500 Ft-tól.*
TOYOTA Prius+ 1,8 VVT-I Hybrid Active Auto 136 Le, 5 ajtó, finanszírozás és teljes körű flottakezelés havi nettó 156 900 Ft-tól.*
* Változó kamatozású finanszírozás Euro alapon 48 hónap, 120 000 km összfutás esetén, 0 Ft kezdőrészlettel. A nettó havidíj az adókat és illetékeket tartalmazza (Teljesítményadó, Cégautó adó, Regisztrációs adó, Vagyonszerzési illeték, Forgalomba helyezési költség). A havidíj a következő flottakezelési szolgáltatásokat tartalmazza: Karbantartás, gumik, üzemanyag kártya kezelés, adminisztrációs díj, KGFB, Casco.
A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek és ajánlatkérés: www.leaseplan.hu/pu/hu/Ajanlatkeres 1/236-36-36, portfolio@leaseplan.hu Az ajánlatok 2012. november 30-ig érvényesek. portfolio@leaseplan.hu, www.leaseplan.hu/pu/hu/Ajanlatkeres. Az ajánlatok 2012. november 30-ig érvényesek.