A kisebb mennyiségek forgalma mellett a burgonya termelői ára márciusban jelentős mértékben, 56,3%-kal, a zöldségeké 18,7%-kal csökkent az előző év harmadik hónapjához képest. A gyümölcsök árindexe márciusban 1,0%-kal mérséklődött.
A vágóállatok termelői ára 2010 májusától 2011 decemberéig folyamatosan növekedett, így márciusban 13,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A vágómarha ára a törökországi export újraindulásának hatására 19,2%-kal nőtt 2011 márciusához viszonyítva. A vágósertés ára tavaly decemberben volt a csúcson, az elmúlt három hónapban kis mértékben, de folyamatosan csökkent, azonban így is 24,6%-kal magasabb volt a 2011. márciusihoz képest. A vágóbaromfi ára az elmúlt három hónapban stagnált, az előző év márciusihoz mérten 3,8%-kal nőtt.
2012 márciusában az állati termékek ára 16,8%-kal emelkedett. A tej felvásárlási ára az előző három hónapban lényegében nem változott (literenként 93 forint), de még így is 8,0%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti árat. Ebben az időszakban az étkezési tojás ára - az előző hónapok trendjét követve - drasztikusan, 65,5%-kal emelkedett.
2012. január-márciusban a mezőgazdasági termelői árak 2,3%-kal csökkentek. Hasonlóan a havi indexek termékcsoportonkénti eltérő dinamikájához, az élő állatok és állati termékek árának 14,5%-os emelkedését a növényi termékek 9,3%-os árcsökkenése részben kompenzálta. 2012. január-márciusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,4%-kal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,8, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,4%-os növekedéséből következett.
A folyó termelőfelhasználáson belül 9,8%-kal nőttek az energiaárak az üzemanyagok 13,8 és a fűtőanyagok árának 3,6%-os emelkedésének következményeként. A műtrágya árak 17,7%-kal emelkedtek 2012 első negyedévében, ezen belül az egyszerű műtrágyáké kisebb (13,5%-kal), az összetett műtrágyáké nagyobb (25,8%-kal) mértékben. A 2011. évi 27,6%-os emelkedést követően, a takarmányok ára 1,1%-kal csökkent a 2011. január-márciusi időszakhoz képest. Az egyszerű takarmányok ára 5,9%-kal csökkent, míg a keveréktakarmányok ára 2,1%-kal nőtt. Az egyszerű takarmányokon belül jelentős a gabonafélék és malomipari melléktermékek aránya, ezért ezek termelői árának hatása fokozottan érvényesül. Ezzel szemben a keveréktakarmányokat a gabona ármozgása nem befolyásolja ilyen mértékben.
A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,8%-os és az épületberuházások árának 1,9 %-os emelkedése figyelhető meg. A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2012. január-márciusban 92,7%, azaz 2011 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a termelői árak.