Uniós források

Egy hét múlva nyílik egy olyan EU-pályázat, ami a 2021 utáni EU-pénzek elköltését segíti majd

Egy hét múlva nyílik egy olyan EU-pályázat, ami a 2021 utáni EU-pénzek elköltését segíti majd

A napokban jelent meg, egy hét múlva pedig meg is nyílik az az uniós pályázat, amely a 2021-2027-es fejlesztési ciklus stratégiai és projektszintű előkészítését segíti majd a fővárosi és megyei önkormányzatok, illetve az általuk tulajdonolt cégek számára. A pályázat céljaira összesen 5 milliárd forint áll rendelkezésre, ami megyénként legalább 10 millió, legfeljebb 350 millió forint lehet egy megadott táblázat alapján. A kiírás azért hasznos, mert a válság miatt jellemzően forráshiányos önkormányzati világban 100%-os támogatási intenzitás mellett forrást tudnak kapni arra, hogy végig tudják gondolni a területfejlesztési szempontjaikat a 2021-2027-es időszakra vonatkozóan még azt megelőzően, hogy az uniós keretköltségvetés és helyreállítási alap minden mozaik darabja a helyére került volna.

8-10 évvel ezelőtti EU-pénzes csalások miatt  kér most letöltendő börtönt 4 emberre az ügyészség

8-10 évvel ezelőtti EU-pénzes csalások miatt  kér most letöltendő börtönt 4 emberre az ügyészség

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat letöltendő börtönbüntetésre – derül ki a Főügyészség keddi közleményéből.

Így csökkentené az EU a metánkibocsátását

A metánkibocsátás csökkentésére irányuló uniós stratégiát fogadott el az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az Európai Unió 2030-ra elérje éghajlat-politikai célkitűzéseit, és hogy Európa 2050-re klímasemleges kontinenssé váljon - közölte az uniós bizottság szerdán.

Így keveredett Magyarország az egész EU-t túszul ejtő viták kereszttüzébe - Hogyan jöhet ki belőle?

Így keveredett Magyarország az egész EU-t túszul ejtő viták kereszttüzébe - Hogyan jöhet ki belőle?

Nagy jelentőségű volt a keddi (tegnapi) nap az EU-pénzek és a jogállamiság összekapcsolása témájában, mert a lengyel kormányfő-helyettes költségvetési vétóra, a magyar igazságügyi miniszter pedig az egész uniós költségvetési döntéshozatal „túszul ejtésének” lehetőségére figyelmeztetett a holnap kezdődő kétnapos EU-csúcs előtt. Így még Angela Merkel német kancellár is elismerte, hogy nehezebb ennek a vitának a megoldása, mint gondolták, de majd valahogy sikerül. A tagállami kompromisszumra sürgősen szükség lenne, mert addig nem indulhat meg az uniós helyreállítási alap és a normál költségvetés kifizetése, amire epekedve várnak sokan. A gond azonban az, hogy tartósak és hatalmasak a különbségek a tagállamok követelései között, így az EU soros elnökségét vivő Merkelnek minden diplomáciai tapasztalatát és befolyását be kell vetnie ahhoz, hogy ebből a patthelyzetből ki tudja rángatni a közösséget. A potenciális kiút, a kompromisszum tartalma várhatóan erős visszatartó erőt jelent majd idehaza a 2021 utáni EU-pénzes visszaélések, korrupció, szabálytalanságok, csalás terén, mert az igazságszolgáltatás hathatósan fel fog ezek ellen lépni.

Élesen kikelt Varga Judit az EU-pénzek jogállami feltételei miatt, megegyezést sürgetett a német soros elnök

Élesen kikelt Varga Judit az EU-pénzek jogállami feltételei miatt, megegyezést sürgetett a német soros elnök

Részben elérte célját Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsa mai ülésén Luxembourgban, igaz végül a tagállami szakminiszterek nem aról a napirendi pontról vitáztak ország-világ előtt, amit ő kért (a Bizottság jogállamisági jelentéséről), hanem arról, hogy az EU-pénzek erős és hatékony jogállami feltételekhez kötése miért fontos (főként az északi tagállamok hangsúlyozták), illetve miért helytelen és miért lenne az alapszerződés megsértése (a magyar és a lengyel szakminiszterek hangsúlyozták). Nagy újdonságot nem hallottunk az eddigi érvekhez képest, azt viszont jól bemutatta a 25 perces közvetítés, hogy tényleg nagy még az eltérés az álláspontok között és ez az egész vita tényleg túszul ejtheti a 2021-2027-es uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló döntéseket is.

Merkel: ebből még lehet no-deal Brexit - Nehezebb, mint gondoltuk az EU-pénzek és a jogállamiság összekötése

Merkel: ebből még lehet no-deal Brexit - Nehezebb, mint gondoltuk az EU-pénzek és a jogállamiság összekötése

Érdekünk a kereskedelmi megállapodás megkötése a britekkel még ebben a rövid hátralévő időben is, de „fel kell készülni arra is, hogy nem lesz megállapodás”, ebben az esetben pedig nem fogjuk magára hagyni Írországot – rögzítette a német soros EU-elnökség tevékenységéről a Régiók Bizottságában rendezett mai vitán Angela Merkel. A német kancellár egy európai néppárti honfitársa sürgetésére - aki a jogállamiság kérdéskörébe a független bíróságokat is belevette - elárulta: a jogállamiság és az uniós támogatások kérdésének összekötése „nem annyira egyszerű, mint ahogy azt gondoltuk”, de bizakodásának adott hangot, hogy valahogy megoldást találnak erre a kérdésre is.

Koronavírus: csak a magyar és a horvát kormány ugrott rá ennyire látványosan a 100%-os EU-pénzre

Koronavírus: csak a magyar és a horvát kormány ugrott rá ennyire látványosan a 100%-os EU-pénzre

Az összes (mind a hét kohéziós politikai) Operatív Programban élt a magyar kormány azzal a koronavírus-járvány miatt tavasszal megadott lehetőséggel, hogy állami önrész nélkül 100%-ban EU-pénzből finanszírozhassa az idei és 2021-es uniós fejlesztéseket – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett összesítéséből. Olyanra csak a horvátoknál és nálunk van példa, hogy mindegyik programban éltek volna ezzel a gáláns lehetőséggel. Egy másik nagy könnyítés (az éves előlegek gyors kiutalása) szintén nagyon jól jött a magyar költségvetésnek: a 873 milliós összeg a negyedik legnagyobb volt az összes tagállam között.

Napelemben gondolkodsz? - Már a héten jön a nagy EU-s épületkorszerűsítési program kerete

Napelemben gondolkodsz? - Már a héten jön a nagy EU-s épületkorszerűsítési program kerete

Igenis megvalósítható a hatástanulmányok alapján az 55%-os kibocsátáscsökkentés 2030-ra és azért kell ehhez az ambiciózus célhoz ragaszkodni, mert minél később lépünk, annál nehezebb lesz, ezért már ezen a héten bemutatjuk egy átfogó uniós épületkorszerűsítési program első terveit – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Frans Timmermans. Az Európai Bizottság zöld átállásért felelős ügyvezető alelnöke múlt pénteken részt vett a Budapesti Klímacsúcson, ennek apropóján nyilatkozott a lapnak és bevallotta, hogy korábbi feladatköre, a jogállamisági ügyek kezelése nehezebb volt a mostani munkakörénél. Magyarország kapcsán leszögezte, hogy független igazságszolgáltatás és független média nélkül nincs jogállamiság sem.

Rugalmasabb EU kell, ami nem vágtat naivan a még nagyobb kínai függőség felé a zöldforradalomban!

Rugalmasabb EU kell, ami nem vágtat naivan a még nagyobb kínai függőség felé a zöldforradalomban!

A koronavírus-válság hatására lényegében duplázódik az EU költségvetése 2021-től, ami hatalmas előrelépés, de ez sem old meg minden helyi problémát, így az EU-nak arra kell koncentrálnia, hogy a rugalmasságot és ellenálló képességet erősítse, a tagállamoknak pedig nem egymásra és az uniós intézményekre kell mutogatnia, hanem együtt kell működnie a válságkezelésben – hangsúlyozta Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium európai unós ügyekért felelős államtitkára egy EU-ról szóló minapi panelbeszélgetésen.

Mire költsünk hirtelen évi 3300 milliárd forintnyi EU-pénzt? – Erre gyorsan választ kell adnunk

Mire költsünk hirtelen évi 3300 milliárd forintnyi EU-pénzt? – Erre gyorsan választ kell adnunk

„Beruházás, beruházás, beruházás” – hangsúlyozta a következő évek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai feladatát a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója és ennek során a beruházások egyik fontos finanszírozási forrására, a következő években bőségesen elérhető EU-pénzekre mutatott egy látványos ábrát.

Integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethet az EU-s helyreállítási alap

Integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethet az EU-s helyreállítási alap

Alapvető különbség látszik abban, ahogy az Európai Unió a 2009-2013 közötti gazdasági és adósságválságot, illetve most a koronavírus-válságot kezeli és a most eldöntött irányok végül integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethetnek – hívta fel a kockázatra figyelmet a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója.

310 milliós támogatást nyert el az OTT-One

Az OTT-ONE 310 millió forintot nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből - olvasható a BÉT-en közzétett közleményben.

Új EU-s pályázat nyílik mezőgazdasági kisüzemeknek

A fiatal mezőgazdasági termelők korábbi uniós pályázatához nagyon hasonló, de nem 40 ezer, hanem 15 ezer eurós átalánytámogatást jelentő pályázatot jelentetett meg az Agrárminisztérium, amely majd egy hónap múlva nyílik meg és 2,5 milliárd forintos a keretösszege.

Besült az Orbán-kormány EU-pénzes taktikai fegyvere – Mi lesz a nagy kötélhúzás vége?

Besült az Orbán-kormány EU-pénzes taktikai fegyvere – Mi lesz a nagy kötélhúzás vége?

Az elmúlt öt nap alapján úgy tűnik, hogy érdemi visszhang nélkül maradt a múlt csütörtöki EU-csúcs reggelén taktikai okokból bedobott, hatalmas anyagi következményekkel járó magyar kormányzati javaslat az uniós helyreállítási alapról. A legfrissebb jelek szerint erős jogállami feltételrendszert akar az Európai Parlament hozzákötni a 2021 utáni uniós pénzek kifizetéséhez és nagyon úgy tűnik, hogy ehhez valami hasonlót el kell fogadnia az ez ellen minden követ megmozgató magyar és lengyel kormánynak is. Óriási kötélhúzás zajlik részben a színfalak mögött, részben a nyilvánosság előtt, aminek a tétje az, hogy a magyarországi uniós projektekre ki, mikor és hogyan oszthat majd pénzt.

Még ebben a hónapban belemehet az alkuba a magyar kormány az EU helyreállítási alapjánál

Még ebben a hónapban belemehet az alkuba a magyar kormány az EU helyreállítási alapjánál

Brüsszelben az ezekben a percekben véget ért EU-csúcson utolsókét beszéltek az állam- és kormányfők az uniós költségvetés és helyreállítási alap témájáról, benne a kifizetések jogállamisági feltételekhez kötéséről, és nem úgy tűnik, hogy gyorsan meg lehetne állapodni, ugyanis nagyok még a nézeteltérések. Ezzel párhuzamosan Berlinből viszont bizakodó üzenet szivárgott ki ugyanezen témáról.

Mekkora a tétje Magyarország számára Orbán Viktor mai javaslatának?

Mekkora a tétje Magyarország számára Orbán Viktor mai javaslatának?

Kell nekünk a 16 milliárd euró a helyreállítási alapból, főleg úgy, hogy a következő 5 évben a teljes összeget megkapjuk és ebből a 10 milliárd eurónyi hitelt csak 30 év alatt kell visszafizetnünk évi kb. félmilliárd euró többlet uniós adóbefizetés mellett. A pénzfelhasználáshoz társított, számunkra zsarolással felérő, feltételek viszont nem kellenek, ezért inkább oldjátok meg magatok a helyreállítási alapot, mi pedig hajlandóak vagyunk mind a 16 milliárd euróról lemondani; így legalább a hosszú távú közös eladósodástól és a többlet adóbefizetéstől is mentesülünk. Azt meg kerüljük el valahogy közösen, hogy 16 helyett összesen 52 milliárd eurónk kerüljön veszélybe – lényegében ezt jelenti Orbán Viktor kormányfő javaslata, amelyet a ma kezdődő EU-csúcs elé időzített.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.