Milliárdokkal emelte a kormány a szegedi lézerközpont EU-s támogatását
A szegedi lézerközpontként a köztudatba bekerült projekt a hivatalos adatok szerint a mostani uniós ciklusban a Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Programból (GINOP), illetve előd programjából, a GOP-ból, kap forrást szakaszolt uniós nagyprojektként. Ez azt jelenti, hogy "feldarabolták" a teljes projektet külön elemekre és az előző ciklusbeli keretből 32 milliárdot, a mostaniból pedig eredetileg 40, mostantól viszont már 42,25 milliárd forintot adnak rá.
A GINOP-ból egyébként a kifizetési adatbázis szerint egyelőre 33,3 milliárdot fizetett ki az Irányító Hatóság, amely összeg május vége óta nem is változott. Emögött az lehet, hogy a lézerközpont fontosabb berendezései még nincsenek teljesen készen, illetve nem mentek még végig a szükséges közbeszerzések, amelyek után a projekt tényleges megvalósítására ki lehetne fizetni a fennmaradó részeket.

Az Index akkori összefoglalójának egyik legerősebb üzenete az volt, hogy bár az ELI-ALPS valóban nem vált széleskörű, külföldi és hazai kutatók aktív részvételével fejlődő projektté, de ennek oka az, hogy a projekt "szinte kizárólag helyi, a politikusokkal jó kapcsolatot ápoló tudósok kezében maradt".
Emellett az is probléma szerintük, hogy
a tervezés és kivitelezés során elkövetett mulasztások következtében jelenleg a műszaki tartalom a vártnál gyengébb, a kutatók számára a legizgalmasabb paraméterű (a nagy ismétlődési frekvenciájú és a legrövidebb impulzusú) lézernyalábok egyelőre nem állnak rendelkezésre. Ez veszélyezteti az ELI-ALPS eredeti tudományos misszióját.

Komoly hasznot akar húzni Donald Trump hadjáratából Európa egyik legfontosabb vezetője
"Válasszák Franciaországot, válasszák Európát!"
Komoly gesztusra lehet hajlandó Donald Trump Moszkva felé, de a tárgyalások otthagyásával fenyeget - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Washington egyre csak unja, hogy nincs előrelépés a tárgyalásokban.
Küszöbön a mesterséges szuperintelligencia forradalma - Mit nyerhet és mit veszíthet vele az emberiség?
Több izgalmas forgatókönyv előtt állunk.
Megakadályozták Donald Trumpnak, hogy folytassa az óriási port kavart műveletét
Hajnalban érkezett a döntés.
Megszólalt Donald Trump az ukrajnai békéről: valóban dobhatják az egészet
"Bolondok vagytok, mi passzoljuk."
Ez aztán a két nagy meglepetés a kormány 2026-os terveiben!
Mozgásteret nyert magának a kormány, nem is kicsit, épp a parlamenti választás évében.
Edison International - elemzés
A Top10-es listámat nézegetve találtam rá, nem volt benne az első 10-ben, de jók a számai. Aztán megnéztem pár negyedéves prezentációját, és eldöntöttem, hogy követni fogom.Cégismertető
Zsidayval vágjuk a rendet a káoszba
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, A
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.