Így lett tag az Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság a második világháború utáni időszak egyik meghatározó konzervatív párti politikusa, a 2005-ben elhunyt Sir Edward "Ted" Heath egykori miniszterelnök vezette be az EU akkori elődszervezetébe, az Európai Közösségbe.
Heath az oxfordi egyetem elvégzése után európai körútra indult, személyes tanúja volt egyebek mellett a spanyol polgárháborúnak és a nácik nürnbergi parádéjának, és több akkori konzervatív eszmetársával ellentétben élesen ellenezte az appeasement hírhedt - mindenekelőtt a háborút közvetlenül megelőző időszak miniszterelnöke, Neville Chamberlain nevéhez kötődő - politikáját, vagyis a kiegyezést Hitlerrel.
A háború után - éppen a második világháború előtti és alatti benyomásainak hatására - Heath az európai integráció elszánt híve volt, és már 1960-ban ő lett a felelőse a brit közös piaci csatlakozási tárgyalások korai - Charles de Gaulle francia elnök ellenállásán akkor még rendre elbukó - fordulóinak.
A brit csatlakozási egyezmény végül 1973. január 1-jén - éppen Heath miniszterelnökségének idején - lépett életbe, amikor az ország Dániával és Írországgal együtt belépett az akkori az Európai Közösségbe, ami később Európai Unióvá vált.
Két évre rá jött az első népszavazás
Az 1973-as olajsokkot követő bizonytalan gazdasági helyzetben Heath örök munkáspárti riválisa, Harold Wilson alakított kisebbségi kormányt, de 1974 októberére újabb választást írtak ki, amelyet Wilson már - jóllehet hajszálvékony többséggel - egyértelműen megnyert.
Wilson választási programjában szerepelt egyebek mellett az is, hogy Londonnak újra kell tárgyalnia viszonyrendszerét az Európai Közösséggel, utána pedig népszavazásra kell terjeszteni azt a kérdést, hogy Nagy-Britannia a közösség tagja maradjon-e.
Az 1975 júniusában megtartott népszavazáson végül a brit választók kétharmados többséggel Nagy-Britannia közösségi tagságának fenntartása mellett döntöttek.
Mennyire volt EU-tag az Egyesült Királyság?
Jó kérdés, hogy ha már a belépést követően 2,5 évvel népszavazást rendeztek az országban arról, hogy maradjon-e tag a „klubban”, akkor egyáltalán mennyire volt elkötelezett az EU-tagság és a vele járó integrációmélyülés mellett az ország. A rövid válasz az, amit a kilépést levezénylő Boris Johnson miniszterelnök fogalmazott meg találóan a minap egyik alsóházi felszólalásában:
Nagy-Britannia mindig is sereghajtó volt az Európai Unió számos sarkalatos integrációs folyamatában.
Ez azt jelenti, hogy a kritikák szerint az ország mindig is csak félszívvel volt tagja az EU-nak, hiszen kimaradt például a valutaunióból, nem volt tagja a schengeni övezetnek, és nagyon sokszor igyekezett útját állni bizonyos kollektív uniós célkitűzéseknek.
Kimaradtak az euróövezetből…
Azt, hogy az Egyesült Királyság - az Európai Unió legnagyobb kimaradó gazdaságaként - nem csatlakozott az euróövezethez, a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborán belül is sokan hajlamosak a brit belpolitikai folklórban csak "mogorva skótként" emlegetett, darabos stílusú és ritkán mosolygó egykori munkáspárti pénzügyminiszter és későbbi miniszterelnök, Gordon Brown komoly vívmányaként elismerni.
A brit Munkáspárt, miután Tony Blair vezérletével 1997-ben földcsuszamlásszerű győzelemmel kiütötte az akkor már 18 éve kormányzó, az euró meghonosítását kezdettől mereven elvető konzervatívokat a hatalomból, rövid habozás után maga is meglehetősen bizonytalan programot hirdetett az eurócsatlakozás kérdésében. Ennek lényege az volt, hogy az új Labour-kormány "elvben" elfogadja a valutauniós csatlakozás gondolatát, de csak akkor, ha teljesül öt alapfeltétel, és ha e feltételek teljesülése esetén népszavazás is jóváhagyja az euró meghonosítását.
Olyan feltételeket szabtak, hogy maradhasson a font
A megszabott gazdasági-pénzügyi kritériumokat Blair pénzügyminiszterként Gordon Brown dolgozta ki, sokak utólagos véleménye szerint úgy, hogy Nagy-Britanniának lehetőleg esélye se legyen a font - a világ legősibb, azonos néven folyamatosan hivatalos fizetőeszközként szolgáló nemzeti valutája - feladására az euró kedvéért.
A Brown által kidolgozott kritériumok alapján azt kellett vizsgálni, hogy eléggé összhangban van-e a brit és az euróövezeti gazdasági ciklus ahhoz, hogy Nagy-Britannia hosszú távon együtt tudjon élni a valutauniós jegybanki kamatszinttel, problémák esetén van-e elég válaszadási rugalmasság az euróövezeten belül, a csatlakozás fellendíti-e a beruházásokat Nagy-Britanniában, jót tenne-e a belépés a londoni Citynek mint Európa és a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, és használna-e a brit eurótagság a növekedés és a foglalkoztatás stabilitásának.Gordon Brown azonban már 2003-ban kijelentette, hogy az euró meghonosításáról elvégzett hatásvizsgálatok a megszabott fő kritériumok legtöbbjét tekintve negatív eredménnyel zárultak.
Hivatalosan még a munkáspárti érát megelőző korábbi konzervatív kormányzás idején született döntés arról, hogy Nagy-Britannia kimaradási opciót kér az euróövezeti csatlakozás kötelme alól - ezt az EU meg is adta -, de egyöntetű elemzői vélemények szerint a Labour kormányzásának 13 éve alatt
Nagy-Britannia szinte biztosan csatlakozott volna a valutaunióhoz, ha az erősen európárti Tony Blair e határozott törekvését Brown meg nem fúrja.
és a schengeni rendszerből is kimaradtak
Az Egyesült Királyság a belső uniós határellenőrzést lebontó schengeni rendszerből sem lépett most ki, mivel - az euróövezethez hasonlóan - ennek az integrációs mechanizmusnak sem volt soha a tagja.
A schengeni csatlakozás alól az ország mellett Írország is kimaradási lehetőséget kapott, és a két ország távol maradása egymással összefügg. Az Ír Köztársaság és az Egyesült Királyság ugyanis már jóval Schengen létrejötte előtt kétoldalú utasforgalmi megállapodást kötött, amelynek alapján a két ország között gyakorlatilag megszűnt a határellenőrzés.
Aki megfordult már brit repülőtereken, ennek gyakorlati jeleit is láthatta: "Domestic and Ireland Arrivals" feliratú útbaigazító táblák jelzik, hogy az Írországból érkezőket a brit hatóságok ugyanúgy kezelik, mint a belföldi járatok utasait.
Írország ezt a több évtizede bejáratott és igen népszerű kétoldalú egyezményt - és mindenekelőtt a nyitott ír-északír határt - tartotta szem előtt, amikor úgy döntött, hogy a schengeni csatlakozás helyett az Egyesült Királysággal fennálló utazási rendszert tartja meg.
Ugrunk 40 évet az időben
Az 1975-ös népszavazás után négy évtized elteltével mintha ismételte volna magát a történelem - csak a szereplők cseréltek helyet és az eredmény fordult ellentettjébe. David Cameron akkori konzervatív miniszterelnök 2013-ban hirdette meg, hogy a brit kormány 2017 végéig népszavazást tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról, és ez bekerült a Konzervatív Párt 2015-ös választási programjába is. Cameron tervében ugyanakkor szerepelt az is, hogy London a referendum előtt újratárgyalja az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, és a brit választóknak e tárgyalások eredményei alapján kell dönteniük arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.
Az EU a sokadszori brit engedmény kérésekre nem volt túl rugalmas és utólag vannak olyanok, akik ezzel magyarázzák azt, hogy végül Cameronnak meg kellett tartania beírt népszavazást.
A konzervatív párti kormány - csakúgy, mint 1975-ben a Wilson vezette Munkáspárt - megosztott volt a kérdésben, az EU-szkeptikus szárny a kilépést támogatta, jóllehet Cameron hivatalos álláspontja az volt, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált EU tagja.
Utólag sokan úgy gondolják, hogy Cameron hibát követett el, amikor a keményvonalas kilépéspárti tábort úgy akarta „elhallgattatni”, hogy népszavazásra vitte a dolgot, mert valójában elkalkulálta magát.
Feltűnt a színen Boris Johnson
A konzervatív népszavazási kampány keményvonalas kilépéspárti táborának zászlóvivőjét úgy hívták, hogy Boris Johnson. London volt polgármesterének leghírhedtebb kampányeszköze egy piros busz volt, oldalán hatalmas betűkkel a felirat, amely szerint Nagy-Britanniának hetente 350 millió fontjába kerül az EU-tagság, és ezt a pénzt inkább az országos egészségügyi ellátórendszerre (NHS) kellene költeni.
Ez a kép mindenkihez eljutott, az állítással szemben hivatalosan - például a brit statisztikai hivatal felügyeleti szervének vezetője által - megfogalmazott súlyos bírálatokat és cáfolatokat nem sokan hallották meg a kampány zajában.
Jött a második népszavazás...
A brit EU-tagságról 2016. június 23-án megtartott népszavazáson végül a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
Utólag számos értelmezés és elemzés született arról, hogy mi vezetett végül a szűk többséghez és ezek közül a néhány legfontosabb bizonyára ez volt: a britek mindig is csak félszívvel támogatták az európai integrációt, részben történelmi okok, a brit nagyhatalmi státusz miatt. Az is igaz, hogy az EU "ever closer union" alapszerződésben rögzített irányelve rengeteg britnek nem volt szimpatikus, az 1975-ös népszavazáskor is egyharmada a kilépést támogatta. Az EU sem volt mindig kellően rugalmas a brit kivétel-kérésekre, a kialkudott keretek tágítására. Az integrációs törekvések gáncsolásából fakadóan pedig hullámzó volt mindig is a brit-EU-viszony.
A 2016-os népszavazási eredményhez a fent említett, hazugságokat is tartalmazó kampány mellett külső hatalmak és üzleti csoportok dezinformációs kampánya is hozzájárulhatott, ahogy az is, hogy a brit társadalom erősen frusztrálttá vált az elmúlt évekre számos gazdasági-társadalmi-szociális ok miatt (pl. a globalizáció árnyoldalainak hatásaitól kezdve ipari központok folyamatain át a közlekedési nehézségekig) és
ezekből a hangzatos kampányszlogenek (vegyük vissza az országunkat, stb.) sokaknak akár kiutat is kínálhattak.
és a Brexit halasztásai
David Cameron távozott a Konzervatív Párt és a kormány éléről, utóda Theresa May korábbi belügyminiszter lett. Ő kormányfőként 2017. március 29-én indította el hazáját az Európai Unió kijárata felé, aktiválva a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, amely a kilépési folyamatot szabályozza. A cikk maga is jogi újdonság volt az EU történetében, hiszen korábban nem létezett külön szabályozási mechanizmus kilépések esetére.
Az 50. cikk értelmében a távozni kívánó tagország uniós tagsága a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel, vagy ennél korábbi kilépési időpontot rögzítő megállapodás esetén a megállapodás hatályba lépésével megszűnik.
Az Egyesült Királyság ennek alapján eredetileg 2019. március 29-én lépett volna ki az EU-ból, de a Brexit-folyamatot kísérő heves belpolitikai viták miatt Theresa May, majd hivatali utódja, Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök is halasztásokat kért, amelyeket az EU rendre jóváhagyott.
Theresa May 2018 novemberében hosszas tárgyalások után megállapodott az Európai Unióval a Brexit feltételrendszeréről, amelyet a londoni alsóház azonban háromszor is elutasított. Ezt követően a kilépés dátumát az EU brit kérésre 2019. március végéről 2019. október végére halasztotta.
Theresa May a politikai ellehetetlenülés miatt 2019 késő tavaszán lemondott, helyét Boris Johnson vette át, aki kormányra kerülésekor azzal kampányolt, hogy élve, vagy halva, de mindenképpen végigviszi a Brexitet és az be fog következni október 31-én. Ez sem volt reális, mert bár október közepén egy drámai EU-csúcson meg tudott állapodni az EU27-tel, de a kilépés ratifikálására már nem volt idő, így ő is kért halasztást, 2020. január 31-re. Addig pedig 2019. december 12-re viharos politikai és alkotmányjogi vitás környezetben előrehozott választásokat írt ki, amelyet nagy többséggel megnyert, így
Brexit előtt lényegében ezzel hárultak el az utolsó lényeges jogi akadályok.
A kilépési megállapodást ugyanis Johnson pártjának jelentős többségével már gyorsan jóváhagyta a brit alsó, majd felsőház, később pedig az Európai Parlament és az Európai Tanács is.
Az észak-ír határ kérdése
A Johson által október közepén az EU27-nek jóváhagyásra beterjesztett Brexit-megállapodás legneuralgikusabb pontja az ír-északír határ kérdése volt, amely az EU külső határává válik, viszont a múlt század ír-szigeti fegyveres konfliktusát lezáró egyezmény értelmében teljesen átjárhatónak kell maradnia.
Az újabb megállapodás intenzív tárgyalások eredményeként született meg végül 2019. október 17-én. Észak-Írország hivatalosan az Egyesült Királyság vámterületének része lesz, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság vámtarifáit alkalmazza, és részt vehet a jövőbeli brit kereskedelmi ügyletekben. Ugyanakkor az EU és az Egyesült Királyság közötti vámhatárokat az Ír-tengeren fektetik le, azaz Észak-Írország ténylegesen az EU vámszabályait követi és az EU egységes belső piacának egyik áruforgalmi beléptető pontjaként is funkcionál.
Az északír tartományi parlament az első négy év után egyszerű többséggel dönthet a rendszer fenntartásáról, vagy megszüntetéséről. Az előbbinél újabb négy éven át a fenti rendszer marad érvényben, az utóbbinál két évvel később a rendszer megszűnik.
Michel Barnier, az EU főtárgyalója a Brüsszel és London között elfogadott paktumot tisztességes és ésszerű eredményként jellemezte. Az ír miniszterelnök, Leo Varadkar is megelégedését fejezte ki, miszerint a megállapodás szerint nem lesz szigorú határellenőrzés az ír-északír brit-uniós határon.
Harmadszorra sikerült a kilépés
A legutóbbi halasztási döntés jelölte ki a Brexit január 31-i határnapját. Ez a határidő az eddigiektől eltérően teljesült, mivel az elmúlt napokban a brit parlament és az Európai Parlament is törvénybe iktatta a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodást, így a brit EU-tagság megszűnésének jogi akadálya már nem volt.
A brit kormány hangsúlyozottan visszafogott rendezvényekkel készült a Brexitre, Johnson azon meghirdetett céljával összhangban, hogy a Brexit-folyamat lezárulása után a bennmaradást és a kilépést pártoló táborok ellentétei által feltépett társadalmi sebek gyógyításának időszaka következzék.
Nagy beszédek, nagy szavak
Boris Johnson a Brexit pillanata előtt egy órával, brit idő szerint 22 órakor televíziós beszédet intézett az országhoz. A Downing Street által előzetesen ismertetett részletek szerint a miniszterelnök kijelentette: a kormány és az ő személyes feladata most az, hogy ismét egységbe terelje a nemzetet.
Johnson szerint azonban most a legfontosabb feladat annak kijelentése, hogy a Brexit nem valaminek a vége, hanem egy új fejezet kezdete, a tényleges nemzeti megújulás és a változás pillanata.
Olyan új korszak hajnala ez, amelyben már nem fogadjuk el többé, hogy az életesélyeket, az Önök családjának életesélyeit az határozza meg, hogy ki melyik országrészben nőtt fel
- fogalmaz majd esti beszédében Boris Johnson. Hozzáteszi: ez az a pillanat, amikor megkezdődik az egyesülés, a felzárkózás folyamata.
A brit európai uniós tagság közelgő megszűnése "hatalmas előnyökkel" fog járni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára - jelentette ki az amerikai külügyminiszter január 31-én csütörtökön Londonban. Mike Pompeo a brit kollégájával közösen tartott tájékoztatóján derűlátóan nyilatkozott a szigetország jövőjéről, kiemelve, hogy az uniós tagság számos területen korlátozta az Egyesült Királyságot.
"Látni fogják az ennek eredményeként nemzeteink számára nyíló hatalmas előnyöket" - fogalmazott, hozzátéve, remélhetőleg még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá tudja hozni a jövőbeli kereskedelmi egyezményt.
A németek inkább sajnálják, és a jövő sikereire koncentrálnak
Az Európai Unió (EU) története európai sikertörténet, és ezen nem változtat az Egyesült Királyság távozása a közösségből (Brexit) - hangsúlyozta a német szövetségi kormány szóvivője Berlinben pénteken, a brit uniós tagság megszűnésének napján.
Az EU-s integráció békét és jólétet hozott a kontinense, és a német kormány szánt szándéka, hogy "továbbírja ezt a sikertörténetet" partnereivel, az eddigi 27 helyett 26 tagállammal - húzta alá tájékoztatóján Steffen Seibert.
Az Egyesült Királyság távozása "vízválasztó", hiszen csaknem fél évszázadig fontos tagja volt a közösségnek - mondta a német kormányszóvivő, kiemelve, hogy ezentúl
még keményebben dolgozunk azért, hogy erős és innovatív legyen az EU, amely a jövőben is megőrzi egységét és határozottan képviseli érdekeit.
A német kormány és az ország lakosságának nagy többsége sajnálja, hogy az EU elveszíti egy tagját, de tiszteletben tartja a brit nép döntését. "Reméljük, hogy szoros partnerek és barátok maradunk" - fogalmazott Steffen Seibert német hírportálok beszámolói szerint.
A bonyolult tárgyalások még csak most kezdődnek
A kilépés pillanatában kezdetét vette az alapesetben 11 hónapos átmeneti időszak, amelynek elsődleges célja, hogy London és az EU átfogó kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást köthessen. Az átmeneti időszak lejártáig jórészt a jelenlegi szabályrendszer marad érvényben az Európai Unióval fennálló viszonyban, vagyis legalább az idei év végéig semmiféle érdemi változás nem lesz érzékelhető olyan területeken, mint az utazás, a bevándorlási szabályok, a légiközlekedés vagy a kereskedelem.
Az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli partnerségről szóló tárgyalások tehát csak most kezdődnek meg. A jövőbeli kapcsolatok keretét a két fél által 2019 októberében elfogadott politikai nyilatkozat határozza meg.
A kilépésről rendelkező megállapodásban előirányzott, várhatóan december 31-ig tartó átmeneti időszak célja az, hogy hosszabb idő álljon az állampolgárok és a vállalkozások rendelkezésére az alkalmazkodáshoz. Ebben az időszakban megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően olyan ügyekben, mint a kereskedelem szabályozása, a két fél közötti szabadkereskedelmi megállapodás elfogadása, büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, adatvédelem, gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, repülésbiztonság, közúti árufuvarozás, védelem és biztonságpolitika, vagy halászati kérdések.
Az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyság továbbra is alkalmazni fogja az uniós jogot, de már nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben, és nincs beleszólása az uniós döntéshozatalba. Az átmeneti időszak egy alkalommal - legfeljebb egy vagy két évvel - meghosszabbítható, amennyiben erről a két fél 2020. július 1. előtt megállapodik, ám a brit kormányfő ettől határozottan elzárkózik.
Hatalmas előnyök helyett csak kármentésről lehet szó
A 2020. január elején Londonba látogató új európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen már figyelmeztetett arra, hogy a 11 hónapos átmeneti időszak túl rövid ahhoz, hogy átfogó kereskedelmi megállapodást tudjon kötni egymással az EU27 és az Egyesült Királyság.
Ezt követően Belfastban Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója keményen helyre tette Boris Johnsont a Brexit várható kifutásáról és arról, hogy egyáltalán mire számíthatnak reálisan a cégek az EU-val kötendő megállapodás során.
Azt mondta Barnier:
a Brexiten csak veszíthet az Egyesült Királyság és Boris Johnson brit kormányfő azon jelzése sem igaz, hogy ne kellene határellenőrzést bevezetni az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti áruforgalomban.
Azt is rendkívül határozottan kijelentette, hogy hiába törekszik erre az Egyesült Királyság, az EU nem fogja „soha, soha, soha” megengedni, hogy megbontsák az egységes piacát.
Az uniós főtárgyaló világossá tette: a Brexitből gazdasági gyarapodás nem származhat, és bármilyen eredményt hozzanak is a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről folytatandó tárgyalások, valójában csak kárenyhítésről lehet szó. Barnier szerint „teljesen egyértelmű”, hogy a Brexitnek negatív következményei lesznek, amelyeket kezelni kell.
Mi van, ha mégsem jön össze a megállapodás?
Az EU a friss értesülések szerint 2020 végéig csak egy "fapados", alapvető kereskedelmi megállapodás megkötésére lát időt és lehetőséget, így számos kérdést majd jövőre rendeznének. Amennyiben nem lesz meghosszabbítva az átmeneti periódus és még ennek a "fapados" megállapodásnak a megkötése és ratifikálása sem történik meg a két fél részéről, akkor 2021 elején az Egyesült Királyság ugyanúgy megállapodás nélkül zuhanna ki az EU-ból gyakorlati értelemben, mint amitől sokan az előző kilépési időpontok idején tartottak.
Külső harmadik országnak számít majd ugyanis az Egyesült Királyság, és ha nincs vele az EU-nak megkötött megállapodása, akkor a WTO normál tagsági szintjén, azaz magas vámok és adminisztratív korlátok mellett kereskedhetnek majd csak vele az uniós gazdasági szereplők. Ez nyilván az EU 27 bent maradó tagjának is hátrányos lenne gazdaságilag, de fokozottabban igaz lenne ez a brit szereplőkre, főleg az északír területeken.
Mindezek mellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Egyesült Királyság távolról sem egységes a Brexit kérdésében se területileg, se korosztályok szintjén. Előbbi kategóriában a skótok határozottan EU-pártiak és új függetlenségi népszavazást próbálnak elérni, az északíreknél pedig a határellenőrzés részleges visszatérése lehet egy olyan katalizátor, ami az Írországgal való egyesülést segíti.
Így tehát történelmi távlatokban gondolkodva egyáltalán nem biztos, hogy az Egyesült Királyság hosszú ideig fent marad egységesen, illetve békében egymás mellett tud élni a négy királyság területe.
Juncker is odaszúrt még párat
Az Európai Bizottság volt elnöke, Jean-Claude Juncker a minap alig burkolt utalást tett arra, hogy Nagy-Britannia a Brexit után nem számíthat olyan szabadkereskedelmi megállapodásra az EU-val, amely kiterjed a pénzügyi szolgáltatásokra is.
Juncker kijelentette: az EU meglepetéssel értesült arról, hogy brit kormányilletékesek szerint Nagy-Britanniának szabad hozzáférést kell biztosítani az európai pénzügyi szolgáltatások piacához.
Miért kellene? Ha (Nagy-Britannia) nem lesz részese (az EU) vámuniójának és egységes belső piacának, akkor miért követeli, hogy a londoni Citynek ugyanolyan jogosultságai legyenek, mint más európai pénzügyi központoknak?
- kérdezte az Európai Bizottság volt vezetője.
A londoni Cityben honos nagy pénzügyi szolgáltató cégek a Brexit-folyamat kezdete óta tartanak attól, hogy átfogó kétoldalú megállapodás nélkül elveszíthetik passporting-jogosultságaikat, vagyis az euróövezeti piacokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeiket.
A City kilátásait terhelő Brexit-kockázatokról nagy londoni pénzügyi-gazdasági elemzőházak részletes forgatókönyveket dolgoztak ki. Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint például a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő üzleti aktivitás a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban megállapodás híján 40-50 százalékkal zuhanna, és ez a tovagyűrűző másodlagos hatásokkal együtt 38 milliárd font (15 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével járhat a Cityben.
Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Boris Johnson brit miniszterelnökkel - akit a Brexitről döntő népszavazás kampányában hazugságokkal vádolt -, Juncker úgy válaszolt, hogy a kampány idején nem kedvelte, miniszterelnökként és magánemberként már kedveli Johnsont.
Nem azt mondtam, hogy száz százalékig hazudott, csak azt, hogy néha hazugságokhoz is folyamodott
- tette hozzá.
Lehet még visszalépés
Az Európai Bizottság előző elnöke, Jean-Claude Juncker szerint ha Nagy-Britannia valamikor a jövőben meggondolná magát, és szeretne ismét belépni az Európai Unióba, az EU minden bizonnyal visszafogadná.
Juncker, aki a Brexit-tárgyalások idején volt az Európai Bizottság elnöke, a BBC televíziónak Nagy-Britannia távozása alkalmából adott, csütörtökön sugárzott interjúban kijelentette: nem tudja megmondani, hogy felmerülhet-e lehetőségként Nagy-Britannia újbóli csatlakozása az EU-hoz. Lehet, hogy 20 vagy 30 év múlva a britek újragondolják a kilépésről hozott döntésüket, de "ki tudhatná előre, hogy merre fejlődik a világ a következő évtizedekben" - mondta a volt bizottsági elnök. Hozzátette: a briteknek és az EU-nak is jobb, "ha sorainkban tudhatjuk Nagy-Britanniát".
A Portfolio a minap közölt egy nagyinterjút Darvas Zsolttal, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatójával, aki szintén azt vázolta: el tudja képzelni több évtizedes távon, hogy a briteknél lesz majd olyan formáció, ami idővel zászlajára tűzi az újra belépést, hiszen addigra már jól látszik a Brexit hátránya.
Címlapkép forrása: Jeff J Mitchell/Getty Images
