Itt az úttörő EU-pályázat a magyar kkv-knak!
A főbb részleteket ismertetve az államtitkár elmondta, hogy a 2 milliárd forint keretösszegű kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások várhatóan 5 és 40 millió forint között igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztéshez.
A működési konstrukcióról előzetesen már mi is írtunk részletesen, és ez köszön vissza a kiírásban is. A konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakban a beadáskori állapothoz képest. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás vissza fizetése alól - ismertette Rákossy Balázs.
Az államtitkár kiemelte, hogy a tervek szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt, a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fordítanak majd a gazdálkodásukra jelentős hatással bíró projektek hatékony végrehajtására. A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el - tette hozzá.
Hangsúlyozta: amennyiben a pályázat tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben várhatóak hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is. Korábban arról is szó volt, hogy a tapasztalatok alapján majd ez a konstrukció a 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban is nagyobb szerepet kaphat.

Begyújtja a rakétákat a világ egyik legerősebb országa: pusztító erejű hadsereget építenek
Teljesítik a hosszútávú terveket.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Döntött Donald Trump Oroszországgal kapcsolatosan: ez sokak számára kiábrándító lesz
Itt van az új állásfoglalás.
Megtörtént egy repülőgépen az utasok egyik rémálma - Több ezer Boeinget kell ismét megvizsgálni
Akár komoly baj is lehetett volna belőle.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napra van kilátás.
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.