Uniós források

Gulyás: Magyarország csak az EU részeként tud létezni

MTI
Az elmúlt évtizedben az Európai Unió nem tudta hatékonyan kezelni a gazdasági és a migrációs krízist, de ennek ellenére az európai együttműködésnek nincs alternatívája, és a kormány úgy gondolja, hogy Magyarország nem is tud mást tenni, mint hogy a része legyen az EU-nak - jelentette ki Gulyás Gergely egy mai díjátadó ünnepségen.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztóján azt mondta, az Európai Unió utolsó sikere a bővítés volt: 2004-ben tíz állam - köztük Magyarország - felvétele, majd további három állam csatlakozása.

Hozzátette: most is vannak olyan tagjelöltek, amelyeket fejlettségüknél fogva akár holnap fel lehetne venni az EU-ba, ennek ellenére az unió nem tűnik alkalmasnak arra, hogy újabb államokat fogadjon be. A következő 5 év egyik nagy feladata szerinte az, hogy ebben változást érjenek el, a balkáni térségnek is reális alternatívává váljon a részvétel az intézményesített európai együttműködésben.

Magyarország 15 éves EU-tagságának tapasztalatai vegyesek - értékelt Gulyás Gergely. Azt mondta: úgy gondolják, ha benne vannak egy klubban, akkor érdemi beleszólást kell kapniuk annak működésébe. Nem kötelező mindent dicsérni, a kritika is belefér - vélekedett.Az elmúlt 5 évben az unió nemhogy nem bővült, hanem szűkült: elveszítette azt a tagállamát, amely a második legnagyobb gazdasággal rendelkezett. Egyes országokban az EU már nem olyan vonzó, mint amilyen korábban volt - értékelt a miniszter. Abbéli reményének is hangot adott, hogy a vasárnapi európai parlamenti választásokkal új irányt vehet a kontinens.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy egyre több olyan léptékű kihívás áll az európai államok előtt, amire csak közösen, EU-s szinten lehet választ adni. Példaként említette az illegális bevándorlást és a klímaváltozást. Ugyanakkor továbbra is alapelv, hogy amit eredményesen meg lehet oldani nemzeti szinten, azt ott kell kezelni - hangsúlyozta.

A képviseletvezető úgy vélekedett: szükség van olyan szakemberekre, akik széles látókörűek, felismerik a közös európai érdekeket, ugyanakkor a nemzeti szempontokat is értik.

A díjak átadásában Gulyás Gergely és Zupkó Gábor mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vett.

A pályázatról és a nyertesekről Összesen öt pályázót tüntettek ki, ők az EU 2020 utáni időszakra vonatkozó többéves költségvetésével, a visegrádi együttműködéssel, az uniós bővítéspolitikával, erdészeti kérdésekkel, valamint az őshonos nemzeti közösségek helyzetével foglalkoztak. A több mint 20 éves múltra visszatekintő pályázaton sokan indultak az idén, anyaországi és határon túli magyar hallgatók egyaránt. Olyanok jelentkezhettek, akik még nem múltak el 30 évesek. A pályaműveket az Országgyűlés elnöke által felkért szakértőkből álló bírálóbizottság értékelte. Az első helyezettet 400 ezer, a másodikat 300 ezer, a harmadikat 200 ezer forinttal jutalmazzák, a két különdíjas 150-150 ezer forintot kap. Az összegeket adó és társadalombiztosítási járulék terheli. A pénzjutalmon felül a nyertesek több napig tartó brüsszeli tanulmányútra mehetnek az idén. A győztes munkákat az Országgyűlés Hivatala elektronikus formában megjelenteti a honlapján - derül ki a pályázati felhívásból.

Címlapkép forrása: MTI Fotó Soós Lajos
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ursula von der leyen