Portfolio: Hogyan látja a vállalkozói visszajelzések alapján a 2015-ös évet? Mely területeken lehetne finomhangolni a lépéseket, tekintettel arra is, hogy a 2014-2020-as uniós pályázati ciklus terhére még viszonylag kevés vállalkozói pályázat jelent meg?
Krisán László: Az elmúlt év sikeresnek tekinthető, mert ekkora fejlesztéspolitikai lendülettel elérhetőnek bizonyult a 2300 milliárd forintnyi uniós támogatás kifizetése, ami komoly rekord nemcsak magyar, hanem EU-s viszonylatban is, jelentős gazdasági húzóhatást gyakorolva a 2016-os esztendőre. Nem hiszem, hogy élő ember merte volna gondolni, hogy nem vesztünk uniós forrást az időszak végére, főleg úgy, hogy a 2012-2013-as években megkezdődött a fejlesztéspolitikai rendszer átalakítása. Mert addig, amíg el nem kezdődött az új modell kirajzolódni, a szétszaladó higanycseppek-érzet volt meghatározó a vállalkozók körében, és még az esély sem látszott akár a kétharmad pénz lehívására. Ezzel párhuzamosan 2015-ben a jegybanki Növekedési Hitelprogram további jelentős eredményeket ért el, és ez a 2014 es számok után komoly nagyságrendet jelentett a vállalati hitelezésben. Viszont nemcsak azt kell számba venni, hogy a 2015-ös év milyen szép gazdasági és uniós kifizetési számokat hozott, hiszen gondolni kell arra, hogy mi lesz 2016-ban. A tavalyi évi bázisszám ugyanis olyan magas, aminek megismétlése vagy közelítése komoly kihívás lehet mind a pénzügyi, mind az uniós apparátus számára, hiszen az már látható, hogy 2015-ben az uniós pénzek és az NHP voltak - más területek mellett - a gazdasági fejlődés legjelentősebb finanszírozási forrásai. 2016 kihívása, hogy meg lehet-e ismételni ezt a jó eredményt, azaz vannak-e olyan tartalékok a gazdaságban, vagy fel lehet-e gyorsítani olyan programokkal, amelyek ezt a fajta húzóhatást megtartják 2016-ban is. Kérdés még 2016-ban az is, hogy az NHP 2.0-ás verziója meg tudja-e majd ismételni az előző évihez hasonló makroszámokat, valamint hogy 2016-ban az uniós pályázatok is el tudnak-e indulni megfelelő számban, nagyságban és főleg sebességgel és minőségben. Azt sajnos meg kell állapítani, hogy az éves fejlesztési keret (ÉFK) 2015-ben komoly késéseket szenvedett, és az előírt pályázati menetrendet nem sikerült szinte egyetlen OP esetében sem tartani, miközben ez a pályázatok bibliája kellene, hogy legyen. Tanulság, hogy nem szabad többé eltérni az ÉFK ütemtervtől, hisz a vállalkozások komolyan veszik a jogszabályokat és kár csalódást okozni ilyen érzékeny időszakban. Arról már sokszor beszéltünk, hogy ami egyszer már bejött, azt folytatni és ismételni kell, amíg csak lehet. A piac nem téved: azokra a pályázatokra mozdul, amire igénye van. Nos, talán most már hisznek nekünk, hiszen mikor azt mondtuk, hogy napok alatt fog elkelni a keret a GINOP két termelési kapacitásbővítési pályázatára, akkor az megalapozott vélekedés volt és be is jött. Ön hogyan látja, vannak-e olyan tartalékok, amelyek az erős kifizetési teljesítmény megismétlését elő tudják segíteni, illetve melyek azok a tényezők, amelyek ez ellen hatnak? Az egyik ilyen fontos kockázat az uniós intézmények által támasztott akadály, ami késéseket vet fel és ez által lassabb 2016-os uniós forrásfelhasználás irányába mutat. Sokáig várt ugyanis a magyar intézményrendszer az Európai Bizottság felőli működési menetrend meghatározására és arra a még mindig hiányzó iránymutatásra, hogy hogyan is állítsa fel a visszatérítendő uniós forrásokkal kapcsolatos közvetítői hálózatot. Így kérdőjelessé vált, hogy mikor tud indulni a rendszer. Végül közbeszerzést volt kénytelen kiírni az MFB az elosztási hálózatra, ami várhatóan további jelentős időt fog igényelni és a rendszer csak annak lezárása után tud majd felállni es elindulni. A hálózat felállítását és működőképessé tételét a lehető leginkább fel kell gyorsítani, hiszen ettől függ, hogy 2016-ban mennyi visszatérítendő uniós forrást lehet kifizetni. E mellett megfontolandó, hogy az MFB által folyósítandó jóval több, mint 700 milliárd forintnyi visszatérítendő uniós forrás milyen termékeken keresztül legyen kihelyezve. Ha a döntéshozókban van félelem attól, hogy mikor tud elindulni a rendszer és mennyi kifizetést képes teljesíteni, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy a meglévő, működő és bizonyított hálózatokat bevonják a forrás-kihelyezési folyamatba. Annyiban hadd beszéljek haza, hogy a kamarai hálózat abszolút képes és kész arra, hogy együttműködjön a források kihelyezésében, és vannak olyan pénzügyi vállalkozások is, melyek közvetítőként nagyon hatékony segítséget tudnak nyújtani ehhez. A feladat most is kettős és hadd ismételjem magam: minél gyorsabban minél több pénzt kihelyezni a gazdaságba. Nemcsak azért, hogy megfeleljünk a 2015-ös kifizetési számoknak, hanem azért is, mert a gazdaság szereplői hihetetlenül várják ezt a pénzt. Mindenesetre megfontolandó már most kezdeményezni ennek a magas keretnek bizonyos mértékű és irányú átcsoportosításának felvetését is, akár más eszközbe, esetlegesen bizonyos részére, mint vissza nem terítendő forrásként gondolni és konzultációt kezdeményezni az unió felé, hiszen az ő késlekedésük az egyik fő oka annak, hogy két év már eltelt a hétéves ciklusból anélkül, hogy akár egy cent is kiírásra került volna.
Melyek azok a jelek, amelyekből arra következtet, hogy a gazdaságpolitika felismerte a 2015-ös magas kifizetési bázis nehéz megismétléséből fakadó veszélyt, és akár a szabályok változtatásában, vagy a szakmai konzultációban arra törekszik, hogy ezeket a kockázatokat mérsékelni lehessen? A gazdaságpolitika meghatározó személyei jól látják a helyzetet és a kockázatokat is. Ezen kívül pedig a piac is folyamatosan és elég markánsan adja a jelzéseket, hogy mely folyamatok működőképesek, és melyek azok, ahol valamiféle korrekcióra vagy együttgondolkodásra van szükség. Közvetlenül lehet érzékelni azt, hogy a piac véleményét kikérik akár az Irányító Hatóságok, akár a stratégiát alkotók részéről, és ez jó, mert a piac így el tudja juttatni javaslatait a gazdasági döntéshozók számára. Mi piaci emberek nem tudunk es nem is szeretnénk uniós bürokrata fejjel gondolkodni, emiatt nehezebben is értjük meg a döntési folyamatok lassúságát, de egyúttal - módjával csak persze - meg kell értenünk a magyar apparátust, mert ők párhuzamosan próbálják teljesíteni a túlbürokratizált uniós elvárásokat és a minél kevesebb papírmunkát szorgalmazó piaci igényeket is. A magyar kkv-k nem arra vannak optimalizálva, hogy megfeleljenek a szinte agymenésig túlbürokratizált uniós gondolkodásnak. Persze ez közel sem jelenti, hogy mindenkinek az erkélyről kell dobálni a 100 milliókat. Azt viszont jelenti, hogy a 2015-ös magas kifizetési bázis után a lehető legmegfelelőbb soft landinget kell csinálni, így azt a fajta középutat megtalálni, hogy a kifizetések nagy ütemben, de szabályosan történjenek továbbra is. Próbáljuk mi is mindig javasolni azokat a könnyítő tényezőket, amelyek még beleférnek a keretekbe, és a megmaradó feltételrendszer még nem fáj túlságosan a piacnak, ha teljesíteni kell. Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője többször jelezte, hogy október második felében lezajlott egy társadalmi és szakmai egyeztetés, amely a pályázatokhoz való szélesebb körű hozzáférést hivatott elérni, hogy ez is segítse a 2016-os magasabb forráskifizetést. Hogy látja, azok a jelzések, amelyeket a piac és a szakma adott a gazdaságpolitika számára, meghallgatásra találtak-e? Úgy látom, hogy komoly a szándék a gazdaságpolitikai döntéshozók részéről a konzultációra és a változtatásra egyaránt, melyben Lázár János szerepe iránymutató és egyben meghatározó. Nagyon jelentős ez a nyitás a partnerségre és erős pozitív jelzés a piaci szereplők számára. Az, hogy a 2014-2020-as időszakból lement két év új pályázatok dömpingszerű kiírása nélkül, betudható annak a kettős feladatnak, hogy egyrészt a régi ciklus terhére irdatlan mennyiségű uniós támogatást kellett kifizetni, másrészt el kellett indítani az új ciklus rendszerét is. Ez egy brutális munka volt, miközben nem elhanyagolható szándék, hogy a kormány 2017 közepéig minden új uniós pályázatot ki akar írni. A piac erre számít is, persze ez nem azt jelenti, hogy minden pályázat meg is fog valósulni. Mindenesetre szükséges és fontos a napi szintű párbeszéd és időről időre a magas szintű döntési helyzetek előállítása, hogy gyors reagálású erőként lehessen fellépni a gyorsítás és a hatékonyság érdekében. Az új pályázatok meghirdetésénél pedig nagy szükség lesz arra az elszántságra, amit a kormányzat most megkezdett, és reméljük, hogy végre is tud hajtani: ez a bürokrácia kőkemény visszanyesése, hiszen ez az újabb kifizetések időigényét és mértékét is jelentősen befolyásolhatja. A bürokráciacsökkentést nem lehet megúszni, és olyan módszerekkel lehet hatékonyan elérni, amikor ösztönzést, érdekeltség megteremtését visszük bele a rendszerbe, de emellett nem szabad megijedni kőkemény lépésektől sem. A mostani uniós ciklus fő üzenete ugye az, hogy termelő beruházásokra, gyártásra, értékteremtésre fordítsuk a pénzeket, hiszen 2020 után várhatóan ilyen formában nem lesznek vissza nem térítendő támogatások. Így tehát most kell megerősíteni azokat az iparágakat, létrehozni a termelőegységeket, amelyek 2020 után is termelnek és hozzájárulnak a fenntartható gazdasági fejlődéshez. A gond viszont az, hogy mire az ilyen típusú pályázatokra pénzt lehet kifizetni, az rengeteg idő, sok-sok hónapba, akár egy évbe is telik a bürokratikus szabályok miatt.
Ezt nem lehet másképp rövidíteni, felgyorsítani, csak úgy, ha valamilyen módon a pályáztatási időszakokat és a hatósági engedélyezési rendszereket nagyon komolyan keretek közé szorítjuk. Hiszen csupán a pályázatok kiírása, azok beadása, elbírálása, a támogatási szerződések létrehozása jó esetben is 5-8 hónapos időt vesz igénybe. Ezt valamennyire le lehet szorítani, de még ez sem látszik esélyesnek. És csak akkor, ha eljutottunk arra a pontra, hogy rendelkezésre állnak az engedélyező hatóság által előírt dokumentumok, tud csak nekiállni a vállalkozó, a pályázat nyertese annak, hogy egyáltalán terveztessen, előkészítse a beruházást megterveztesse a projektet és elkezdje az engedélyezési eljárásokat. Nem is beszélve az építési és egyéb hatósági packázásokról, amin nagyban múlhat az uniós pénzek gyors kifizethetősége, ezért tűzzel-vassal kell irtani az eddigi hivatali akadékoskodást. Egy megoldási módszerként jónak tűnhet, hogy ha a hivatal a rendelkezésére álló határidőn belül nem válaszol, akkor úgy kell tekinteni, hogy elfogadták a tervet. Ha ezek után bármi kára származik valakinek, az legyen a hivatal sara. Emellett az eddigi hatósági eljárási és engedélyezési határidőket is radikálisan csökkenteni kell. Ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a 2016-ban is tartani lehessen az uniós támogatások kifizetési tempóját. Itt viszont nem lehet 30+30+30 és még több napokat adni a hivatalnak, hogy gondolkodhasson, dönthessen, válaszolgathasson. Nagyon fontos jelentőségű volt tehát az a találkozó, ami létrejött a Miniszterelnökséggel, és az azóta tartó munka is egyértelműen arról szól, hogy megismertessük a piacok gondolkodását, véleményét, problémáit, és ezekre próbáljon meg az államigazgatás, az apparátus olyan válaszokat adni, amelyek a befogadásra és együttműködésre alapulnak. Érezhető és pozitív tehát a vezető döntéshozók felőli fogadókészség, és a nyitottság a szakmai párbeszédre, azt a tudást, pedig ami a Széchenyi Kártya-forgalmazással a kis és közepes vállalkozások valamint a mikrovállalkozások világából nálunk felhalmozódott, szívesen megosztjuk. Mondok jó példát: a vidékfejlesztési program keretein belül komoly együttműködésben dolgoznak az ún. PEMCS-ek, a pályázati előkészítő munkacsoportok, amelyek lényege, hogy az Irányító Hatóság, a piaci szereplőket már a pályázatok tervezésétől kezdve bevonta a pályáztatási folyamatba, és így nagyrészt a piac közreműködésével kerül sor a pályázatok létrehozására és kiírására. Így a piac, illetve az azokat képviselő szervezetek javasolják, hogy merre kell indulni, és ha valóban ennek megfelelő pályázatok jelennek meg, akkor várhatóan azok a piac jelzései lesznek és ennek megfelelő lehet majd a pályázati célra tartás és az érdeklődés is. Ezt a módszert érdemes lenne intézményesen az összes többi operatív programnál is bevezetni.
