Az elmúlt években Kína gazdasági gondjai olyannyira megszaporodtak, hogy az elemzők már 3D problémahalmazról kezdtek beszélni az adósság (debt) hegyek, a demográfia mélyrepülés és Nyugat kockázat-csökkentési (de-risking) törekvései kapcsán. A múlt héten szintet lépett a helyzet, és Donald (Trump) megjelenésével már 4D-ben „élvezheti” a kínai vezetés a műsort.
A Kínából importált elektromos autókra kivetett uniós védővámok heves vitákat váltottak ki az európai autóipar jövőjéről. Míg a vámok ellenzői áremelkedéstől és a zöld átállás lassulásától tartanak, addig a támogatók szerint ezek szükségesek az európai gyártók védelmében a kínai állami támogatásokkal szemben. A vita középpontjában a német autógyárak Kínához fűződő szoros kapcsolata és hosszú távú stratégiája áll. A kérdés pedig az, hogy a német gyárigazgatók megőrültek-e vagy racionális érvek alapján hoznak döntéseket.
Orbán Viktor szeptember 25-én bemutatta tervét, amelyben a korábban már ismertetett világrendszerváltásról beszélt, és Magyarország gazdasági semlegességét hirdette meg. A miniszterelnök szerint a jelenlegi nemzetközi rend összeomlóban van, és egy többpólusú világ felé haladunk, ahol a globális Dél és Kelet felemelkedik. Azonban az adatok azt mutatják, hogy a nyugati hatalmak hegemóniáját kevés veszély fenyegeti a következő időszakban. Az Egyesült Államok gazdasági és katonai fölénye továbbra is jelentős, miközben egyetlen kihívója, Kína nem tudja fenntartani korábbi lendületét.
Az elmúlt hetekben egyre intenzívebbé, vagy – ha úgy tetszik – kaotikusabbá váló amerikai elnökválasztási kampány kimenetele nem csupán az USA, hanem természetesen Kína számára is rendkívül fontos. Így érthető módon számos elemzés és találgatás jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy melyik elnökjelölt győzelmének örülne jobban Peking. Furcsa mód a legtöbb elemző arra következtetésre jut, hogy Kína szempontjából szinte mindegy, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump ül majd az Ovális Irodában, hiszen úgyis kétpárti egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy Kína a legnagyobb kihívás az Egyesült Államok számára. Csakhogy az amerikai-kínai kapcsolatok hosszú távú kilátásai szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az USA a demokraták vagy Trump eszközeivel veszi fel a versenyt Kínával szemben.
Számos találgatás látott napvilágot Orbán Viktor külpolitikai körútja kapcsán az elmúlt napokban. Kijev és Moszkva után Pekingbe is ellátogatott a magyar miniszterelnök, az általa „békemissziónak” nevezett turnéja során, azonban nem igazán látni, hogy ez milyen előnnyel járhat Magyarország számra, vagy miként járulhat hozzá az orosz agresszió megállításához.
Az elmúlt hetekben két fontos mondat is elhangzott Magyarország kapcsán, amelyek ugyan nem kaptak nagy sajtóvisszhangot, összefüggésüket tekintve mégis érdemes szemügyre venni őket.
Húsz év után látogatott Magyarországra kínai elnök-pártfőtitkár, így Hszi Csin-ping múlt heti budapesti útja mindenképpen komoly diplomáciai sikert jelentett. Az esemény rangját tovább emelte, hogy a népköztársaság ura öt év kihagyás után tett körutat Európában, márpedig az elmúlt fél évtizedben komoly feszültségek halmozódtak fel az EU és Kína közötti kapcsolatokban. De mit hozott hazánknak Hszi?
Az elmúlt hétvégén választásokat tartottak Tajvan szigetén, amelyet a helyi lakosság a demokrácia ünnepeként élt meg, míg Peking – amely renegát tartománynak tekinti a szigetet – jelezte, hogy semmi nem változott, továbbra is mindent megtesz Tajvan megszerzéséért. A Kínai Népköztársaság bosszúsága érthető, hiszen az a Laj Csing-te került ki győztesen az elnökjelöltek harcából, aki a jelenleg is hatalmon lévő, távlatilag a teljes szuverenitással kacérkodó Demokratikus Haladás Párt politikusa. Laj májusi beiktatásakor az alelnöki székből ül majd át az elnöki pozícióba, így látványos külpolitikai fordulat nem várható Tajpej részéről. Az azonban nagyon is elképzelhető, hogy a népi Kína katonai erődemonstrációkat hajt majd végre a térségben a következő hetekben, hónapokban, és folytatja a tajvani társadalmi kohézió szétzilálására irányuló erőfeszítéseit.
A 2023-as év egyik utolsó fontos diplomáciai eseménye volt a 24. EU-Kína csúcstalálkozó, amikor december 7-én Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel az Európai Tanács elnöke Pekingbe látogatott, ahol Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkárral majd Li Csiang miniszterelnökkel tárgyaltak, és nem értek el semmit. A kényelmetlenséget némileg csillapítja, hogy eleve különösebb ambíciók nélkül került sor a csúcsra, mivel mindkét fél tudatában van az ellentétek strukturális, ennél fogva szinte feloldhatatlan jellegének. Ráadásul e feszültségek valószínűleg tovább fokozódnak majd 2024-ben, hiszen a kínai gazdaságban zajló jelenlegi átalakítás egyértelműen ütközőpályára állítja a Népköztársaságot és az Európai Uniót, na meg mellette a fél világot.
Az utóbbi időben sokat írtunk Kína gondjairól és lehetőségeiről, így érdemes most egy kicsit a másik nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok helyzetét is megvizsgálni egy bizonyos szempontból. Az elmúlt években ugyanis ismét nagy divat lett az USA állítólagos hanyatlását hirdetni, különösen az amerikai társadalom belső vitáit felhánytorgatva. Csakhogy e fejtegetések többnyire elfelejtik, vagy éppen elhallgatják, hogy egy nyílt társadalom esetén a nézetkülönbségek mindig látványosabbak és hangosabbak, mint a kívülről nagyon szilárdnak és stabilnak tűnő autoriter rezsimekben. Aztán valahogy a veszekedős demokráciák túlélnek, a diktatúrák meg váratlanul összeomlanak. Azaz – Hofit parafrazálva – A Nyugat továbbra is a szakadék szélén áll, de hős népünk mindig egy lépéssel előtte jár!
Az elmúlt évtized folyamán egyre gyakrabban hangzik el a nagy jóslat: vége az amerikai évszázadnak és különösen vége az egypólusú világnak, amelynek helyét hamarosan átveszi a sokpólusú világrend. E közkeletű vélekedéssel csupán annyi a gond, hogy egyelőre sem a sok pólus, sem pedig egy alternatív rend nem látszik a világban, így sokkal valószínűbb, hogy vagy a Nyugat által dominált rendszer marad fent, vagy ismét egy kétpólusú világ alakul ki a következő évtizedekben. Persze, joggal merülhet fel a kérdés, hogy itt, kishazánkban élve, ki a fenét érdekel, hány nagyhatalom van. Az elmúlt ezer évben mindet túléltük, a következőt is túl fogjuk! Csakhogy, valójában, nagyon sokan nem élték túl, amikor a mindenkori döntéshozók rosszul mérték fel a nemzetközi rend változásait, és a rossz oldalra állva pusztulást hoztak az országra és annak népére. Így nagyon is számít a dolog.
Érdekes különbség a nyugati és a kínai kultúra között, hogy utóbbi kifejezetten szereti több ezer éves szólásmondásokkal megindokolni 21. századi gazdasági döntéseit. Meg kell hagyni, van abban valami keleti romantika, amikor egy-egy prezentáció valami magvas Konfuciusz-bölcsességgel kezdődik, de ha jobban belegondolunk, furcsán néznénk arra a nyugati szakértőre, aki – mondjuk – egy jó kis Szókratész-idézettel kezdené üzleti modellje bemutatását. Így magam is némi lábrángással hallgattam, amikor múlt héten egy kínai kolléga új selyemúttal kapcsolatos előadása nem is kezdődhetett mással, mint a szokásos ideillő mondással: „Ha gazdaggá akarsz válni, először utakat kell építened!” De sikerült?
Hamarosan Kínába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy részt vegyen a nyugati szemmel kissé szerencsétlen elnevezésű Övezet és Út Kezdeményezés harmadik fórumán október 17-18-án, amely egyben a kínai program meghirdetésének tizedik évfordulóját is ünnepli. Bár az elmúlt évtizedben számtalan újságcikk és tanulmány foglalkozott Kína nagyratörő tervével, a szélesebb közvélemény továbbra is keveset tud e projektről. Peking ugyan nem volt képes elmagyarázni pontos mibenlétét, cserébe viszont az Egyesült Államok mindent megtett, hogy ráirányítsa a figyelmet a terv egyes botrányaira vagy legalábbis kellemetlen mellékhatásaira. De miről is szól az itthon leginkább új selyemútként ismert nemzetközi együttműködés, és vajon számít-e még, vagy már maga Kína is kezd túllépni rajta?
Optimista vélekedések szerint a kínai gazdaság jelenlegi gyengélkedése csupán időszakos nehézségekből fakad, és pár éven belül visszatér a dinamikus növekedés az országba. Azaz a zéró-Covid politika okozta sokk és az ingatlanpiaci lufi leeresztése egyaránt kezelhető problémát jelentenek, amelyek hosszabb távon nem akadályozzák Kína felemelkedését. Pesszimista vélekedések szerint azonban a helyzet sokkal rosszabb, és sem a fogyasztás felélénkülése, sem pedig egy egészségesebb növekedési modell elérése nem várható. Örök második marad Kína a Nyugat mögött?
Kína az elmúlt bő egy évtizedben a politikai ügyek mellett leginkább gazdasági és technológiai fejlődésével került be a nyugati médiába. Így sikerült is elhitetni saját magunkkal, hogy a kínai növekedés megállíthatatlan, míg a fejlett világ csak bukdácsol. Ez távolról sem igaz, bár Pekingnek valóban sikerült fenntartani a gyors növekedést a 2010-es években, de olyan eszközökkel, amelyek magukban hordozták saját végzetüket. Az autoriter rendszerek kívülről mindig nagyon stabilnak és hatékonynak tűnnek rövid távon, hosszabb távon azonban rendszerint kiderül, hogy a király – vagy esetünkben a császár – meztelen.
Az elmúlt hetekben számos cikk jelent meg a hazai és nemzetközi médiában a kínai gazdaság borús helyzetéről és jövőképéről. A legtöbb esetben a szerzők némileg rácsodálkoztak arra, amit kutatói körökben már régóta vártunk: olyannyira lelassult a kínai gazdasági növekedés, hogy a korábbi 2030-ra szóló jóslatokkal szemben ma már azt tartják, hogy 2045 előtt aligha éri utol az Egyesült Államok gazdasági teljesítményét, vagy talán soha. Kifulladt a Wish-ről rendelt gazdaságpolitika, vagy csupán ideiglenesen gyengélkedik? A következő háromrészes cikk-sorozat körbejárja a kínai gazdasági átalakulás elmúlt évtizedeit, jelenlegi helyzetét és jövőbeli kilátásait, különös tekintettel a lassuláshoz jelentősen hozzájáruló politikai tényezőkre.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minapi, az Európai Unió helyzetét bemutató beszédében fontos bejelentést tett. Az unió megfelelő szervei szubvencióellenes eljárást kezdenek a kínai elektromos autógyártók ellen, mivel azok az európai fél gyanúja szerint a kínai állam hatalmas pénzügyi támogatásainak köszönhetően képesek mesterségesen alacsony áron adni járműveiket az uniós piacon. A lépés azt mutatja, hogy Németország tovább távolodik Kínától, és végleg maga mögött hagyja az Angela Merkel korszakát jellemző, elsősorban a pénzügyi és üzleti érdekeket szem előtt tartó Kína-barát politikáját.
Magyarként megszokhattuk, hogy nagyhatalmak a fejünk felett civakodnak sorskérdéseken, így illő legalább egy pillantást vetni arra is, hogy mit szeretne 23 millió tajvani, függetlenül Peking és Washington céljaitól.
Tajvan politikai és katonai jelentősége mind az Egyesült Államok, mind pedig a Kínai Népköztársaság számára gordiuszi csomót jelent, amelyet bármely fél kísérel meg átvágni, könnyen rajta veszthet. Ahogy a cikksorozat előző három részében bemutattuk, történelmi, geopolitikai és politikai okok egyaránt magyarázzák a felek eltökéltségét, de mindezek mellett még különösen fontos a szigetország gazdasági jelentősége. Egy katonai konfliktus Tajvan körül nem csupán a közvetlenül értintett felekre, hanem az egész világgazdaságra súlyos hatást gyakorolna.
A történelmi és geopolitikai szférák mellett az amerikai kül- és belpolitika is jelentős szerepet játszik abban, hogy Washington elkötelezte magát Tajvan mellett. Hasonlóképpen, a Kínai Népköztársaság számára is fontos belpolitikai ügy a helyzet rendezése Peking szája íze szerint, miközben külpolitikai szempontból inkább kockázatokat, mintsem lehetőségeket rejt a dolog.
Az emberi erőforrásokkal összefüggő kérdések és kockázatok megértése egy tranzakciós folyamat során általában... 
Hogyan ment pénz egy olyan autóba, ami nem is volt Jani bácsié? The post Az autó, ami nem is volt - ÍNSZE S2E6 first...
Nemrég nagyot ment, hogy egy lista szerint Budapest a világ legjobb városa a digitális nomádoknak. De a lista módszertana... 
A Német Autóipari Szövetség (VDA) által november első napjaiban nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint októberben...
Jó néha olyan összehasonlítást találni, ahol Magyarország nem a legrosszabbak egyike között van. Ilyen a mobillefedettség...
Új-Zéland az élen jár a lakosságarányos olimpiai érmek számában. Ausztrália pedig 27 milliós lélekszáma ellenére...
Hogy látja a cég jövőjét az elnök-vezérigazgató?
Bindulhat a trükközés?
Európa versenyképességi mutatói mély válságról árulkodnak.
