A témáról szóló további cikkeink:
Thomas Piketty blogjának januári bejegyzése szerint a szabadpiaci mechanizmusok világszerte egyre súlyosabb egyenlőtlenségekhez vezettek. A pénzügyi hatékonyságot kereső, szabadon mozgó tőke és a munkaerő mozgása oda vezetett, hogy az erősek még erősebbek lettek, a gazdag országok elszívják a szegényebb régiókban drága adófizetői pénzen megképzett, piacképes munkaerőt. Például magyar orvosok, ápolók tömegei mennek külföldre dolgozni, miközben, tegyük hozzá Piketty érveihez, nemrég még a németek költötték GDP-arányosan a fejlett országok (az OECD-tagok) közül a legkevesebbet felsőoktatásra. Piketty arról is írt, hogy a nyugati befektetők a posztszocialista gazdaságok ingatlanállományát is magában foglaló állótőkéjének negyedét már megszerezték és a régió vállalati vagyonának felét külföldiek tartják a kezükben.Szerinte a Kelet Európában mért egyenlőtlenségek csak azért nem olyan nagyok, mint az USA-ban vagy az oroszoknál, mert az innen kiáramló jövedelmeket a mérések nem veszik figyelembe, tehát a térség polgárai között kevesebb a nagytőkés, így nagyobb részük hasonló szinten elmaradott jövedelmi helyzetet "élvez", a különbség kevésbé az állampolgárok, inkább a külföldieket is magában foglaló jövedelem tulajdonososok között tátong.
Az írás egy olyan táblázattal indul, amin az is látszik, hogy hazánkba 2010-2016 között GDP arányosan "csak" évi 4% nettó EU transzfer jött be, azonban innen ennél jóval több, 7% tőke és kamatjövedelem ment ki. Döbbenet: több jövedelem folyik el innen, mint amit felzárkóztatásra visszakapunk. Persze nem szerencsés a fizetési mérleg pár tétele kapcsán egy "osztogatnak vagy fosztogatnak" című számháborút kezdeni az uniós tagságunk mérlegéről, itthon mégis kvázi ez történt.
Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa a Portfolio oldalán reagált a Piketty miatt kitört vitára "Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak" című írásában. Oblath szerint igenis "osztogatnak", mert 3 tétellel korrigálni kell a Piketty-blogban közölt nettó egyenleget. Az első a kamatok egyenlege, ami GDP arányában 2,2%. A második a visszafektetett profitok mértéke, mely aránya 1,6%. A harmadik egy 0,3%-os tétel, mert, hangzik az érvelés, nem releváns az EU-n kívülre történő jövedelem kiutalásokat összehasonlítani az EU transzferekkel. E korrekciók alapján a nettó profit kivitel 7%-2,2%-1,6%-0,3%=2,9%, ami 1,1%-kal kisebb, mint az nettó EU transzferek 4%-a, tehát haszonélvezők vagyunk, így kijelenthető, hogy "osztogatnak".
Azonban nem világos, hogy a kamatok nettó egyenlegét (2,2%) miért kéne kivonni a tőkejövedelmek nettó egyenlegéből? Az EU statisztikai besorolása szerint a "property income" fogalomnak része a kamat, a Piketty-táblázat pedig egyértelműen a "Profit's and other property income" fogalmat használja. A kamat a kölcsöntőke jövedelme, ezért tőkejövedelem. Valószínűleg részben a magas forintkamat miatt fordultunk külföldi forrásokhoz. A forint kamatemelés pedig a maastrichti előírásokban tükröződő inflációs-neurózis következménye. Maastrichti keretezésben a normális árszintfelzárkózást is "rossz" inflációnak kellett kezelnünk (pedig 1999-ben még kb. harmada volt a magyar árszint a németének, azóta is csak kb. a kétharmadáig emelkedett).
A maastrichti logikának megfelelő, de lényegében feleslegesen magasra emelt forintkamatok racionalizálták az alacsonyabb kamatú, deviza alapon történő adósságfelvételt. Alacsonyabb kamatkörnyezetben nagyobb lett volna a hazai hitelezők aránya az adósságállományban, kevesebb kamat illetné a külföldet. Továbbá sokszor csak üzleti, irányítási döntés, hogy egy külföldi anyavállalat a leányát hitel vagy tőke formájában finanszírozza. Ezért, ha e tételt mégsem vonhatjuk le, akkor mégis "fosztogatnak", mert az egyenleg már -1,1% lesz.
A visszaforgatott profit tétel (1,6%) levonása sem egyértelmű. Igaz, hogy ez egyfelől csökkenti a tőkéhez kapcsolható jövedelmek cash out flow-ját, de nem szabad elhallgatni, hogy ez növeli a nettó külső adósságunkat. Ugyanis a statisztika a vállalati tulajdonrészt a tulajdonos követelésének és a cég adósságának tekinti, így a profit visszaforgatás növeli a külső adósság adatot. Ha e tétel sem levonható, akkor éves szinten 2,7%-kal több jövedelem ment ki, mint ami bejött, tehát mégis "fosztogattak".
(Gondoljunk itt arra, hogy a külső adósság adat a válságok esetén milyen veszélyes lehet, pl. 2008-ban a külföldi spekulatív tőke megrémült attól, hogy bruttó külső adósság a magyar GDP 110%-a volt, és ezen belül is túl nagynak tűnt a rövidlejáratú tartozásállomány, legalábbis az MNB devizatartalékához képest. A belföldi devizahitelek devizahátterét a külföldi anyabankok - sok esetben likviditási menedzsment okokból - rövidlejáratú rulírozó hitelekből finanszírozták. Azonban ezek folyamatos megújítása és fenntartása az anyagbankoknak is érdeke volt, azaz valójában hosszúlejáratú hiteleknek lehetett volna őket tekinteni.)
Végezetül még egyszer meg kell jegyezni, hogy nem ez az adatértelmezési játék a lényeg. Ha Piketty írásának érdemi részét keressük, inkább azt kéne kiemelni, hogy szerinte nem szabadna az EU-tagokat egységes szabályozási kockákba préselni. Mi is joggal vélhetjük úgy, hogy hazánk jobban járna, és másokkal is jót tenne, ha ország-specifikus szabályzók felé próbálná terelni az Uniót, és ehhez találna az Európai Unió megreformálásán gondolkodó szövetségeseket.
A szerző közgazdász.
