Agrárcégek: a pénzügyekben is kell a "precíziós gazdálkodás"

A 2020-ban megváltozó uniós támogatási rendszerre való felkészülés, az eddiginél hatékonyabb termelés és a magas hozzáadott értéket generáló piacokra való betörés jelentik a hazai mezőgazdaság legnagyobb kihívásait - véli Hollósi Dávid, az Erste Bank Agrárkompetencia Központ vezetője. Ezen célok eléréséhez hathatós segítséget nyújt az agrárcégeknek az Erste Bank, köszönhetően az agrárhitelezésben az elmúlt évtizedekben felhalmozott tapasztalatainak, illetve az idén indított speciális finanszírozási hálózatának, az AgriNetwork-nek. A pénzintézet 2018-ig megduplázná a piaci részesedését az agrárszektorban.

A többség téved! Előnyszerzés a kereskedésben

Az emberi döntések mögött alapvetően érzelem áll. Ha valaki megvásárolja álmai sportautóját, nem a speciálisan tervezett futóművet, vagy a mérnöki csúcsteljesítményt jelentő motort veszi meg, hanem az érzést, mely az autóhoz kapcsolódik. Hasonlóképpen működik ez a befektetések területén, csak utóbbi esetben legtöbben hajlamosak döntéseiket utólag racionálisnak tűnő érvekkel alátámasztani.

Időtálló hitelesség

A T-Systems Magyarország szakértői a közelmúltban sikeres elektronikus aláírást hajtottak végre 12 288 bit kulcshosszúságú tanúsítvánnyal a Virtuális Személyazonosság kutatási projekt keretén belül.

Péntek délben indul a LAKÁS 2016 kiállítás és vásár

Az elmúlt másfél évben valóságos robbanás zajlott le a lakáspiacon: dinamikusan emelkedik a lakásvásárlók száma, miközben még többen vannak azok, akik közvetlenül a nagy döntés előtt állnak. Hol vannak új építésű lakások? Kitől vegyek fel hitelt? Milyen állami támogatásra vagyok jogosult? Ki segíthet nekem, hogy megtaláljam álmaim lakását? A Portfolio hiánypótló lakossági rendezvénye ezekre a kérdésekre ad választ.

Forex bónuszok - nincs ingyen ebéd!

A neten lépten-nyomon olyan forex hirdetésekbe botlunk, ahol a kereskedési számlán elhelyezett tőkét akár 50-60%-os bónusszal honorálják. Kihagyhatatlan lehetőség? Hogyan éri ez meg az adott forex brókercégnek?

Öngondoskodás nélkül nem megy

Az elmúlt években egyre többet hallani arról, hogy az aktív munkavállalók számát növekvő arányban haladja meg a nyugdíjasok száma, függetlenül attól, hogy nyugat- vagy kelet-európai országról van-e szó. A kiváltó okok különbözőek - növekvő átlagéletkor, csökkenő születésszám, vagy az elvándorló munkaképes generációk hiánya -, de a helyzet mindenhol ugyanaz: a munkavállalók egyre kevésbé képesek lesznek képesek eltartani a nyugdíjkorúakat.

Mindennapok szerződése: az adásvétel mikéntjei

Az adásvételi szerződés a tulajdonátruházó szerződések legfontosabb típusa, mindenki által ismert jogügylet. A hétköznapok során számtalan esetben találkozhatunk adásvételi ügyletekkel, hiszen az átlagos bolti bevásárlástól kezdve, személygépkocsi megvételén keresztül, egészen egy ingatlan megvásárlásáig, minden ellenérték fejében történő tulajdonjog átruházás adásvételnek minősül. A legfontosabb fogalmi elem tehát a visszterhesség, vagyis az ellenérték megfizetése, ez határolja el az adásvételi szerződést a tulajdonátruházó szerződések más típusaitól, így az ajándékozástól és a csereszerződéstől.

Még egyszerűbb fizetés az automatáknál

Sorra váltják fel elődeiket az innovatív fizetési megoldásokkal felszerelt okosautomaták, miután egyre több hazai gyártó és szolgáltató cég ismeri fel az intelligens automaták előnyeit. Ebben a szektorban is terjed az egyérintéses fizetés, így lassan elfelejthetjük, milyen dühítő volt egykor az el nem fogadott vagy éppen elnyelt pénzérmékkel, begyűrt vagy elszakított bankjegyekkel bajlódni.

Ez az, amit idén egyetlen lakásvásárló sem hagyhat ki

Hosszú évek mélyrepülése után végre beindult a lakáspiac: mindenki lakást, házat akar venni, építeni, eladni, bérbe adni, vagy felújítani. Hol épülnek most új lakások, hogy lehet a legjobban hasznosítani egy már meglévő ingatlant, és kitől érdemes hitelt felvenni? A LAKÁS 2016 Kiállítás és vásár 70 kiállítója ezekre a kérdésekre ad választ a lakásvásárlás előtt állóknak.

A devizakereskedés új dimenziója - AlfaTrader

A kereskedés egy roppant izgalmas világ, jó szórakozás, hobbi és végül, de nem utolsósorban - ha a megfelelő szabályokat betartjuk - pénzkereseti lehetőség. A devizapiac a kereskedők egyik legkedveltebb célpontja, ami a hatalmas likviditásnak, a 24 órás kereskedésnek és az alacsony tranzakciós díjaknak köszönhető.

Tengerentúli ingatlanbefektetések: stabilitás és nyereség

A megtakarítási célú lakossági befektetési döntéseknél a stabilitásra való törekvés rendszerint az állampapírok, a magasabb hozamelvárás pedig a kockázatosabb részvények felé billenti a mérleg nyelvét. Az értékpapírok mellett gyakori választás a viszonylag kockázatmentes, ugyanakkor nagyobb haszonnal kecsegtető ingatlanbefektetés is. Ám az európai politikai és gazdasági folyamatok az ingatlanpiacokat is hátrányosan érinthetik - és ez alól Magyarország sem kivétel. Ezek a változások felértékelhetik a tengerentúli ingatlanvásárlást, mint értékálló befektetési alternatívát. Mit érdemes erről tudni?

Itt épülnek idén új lakások Budapesten

Az elmúlt hónapokban hihetetlenül felpörgött az ingatlanpiac: mindenki lakást akar venni. A szakértők úgy gondolják, hogy a tavalyinál jóval több, akár 12 ezer új lakás épülhet 2016-ban. Nagy kérdés persze, hogy mennyiért lehet majd megvenni ezeket, és hol juthatunk a legolcsóbban lakáshoz Budapesten. Mutatjuk a legérdekesebb fejlesztéseket, köztük azokat, melyek a május 6-8. között megrendezésre kerülő LAKÁS 2016 kiállítás és vásár kínálatában is szerepelnek.

Az üzleti élet fekete motorja - Egy ütős megoldás

Egy igen találó mondás szerint a zsenialitás egy százalékban inspiráció és kilencvenkilenc százalékban kávé. Egy bizonyos szintű élet- és munkatapasztalat után a mennyiség helyett a minőséget kezdjük el értékelni, mert tudjuk, hogy az a bizonyos "kilencvenkilenc százalék" nem mindegy, hogy milyen. A zseniális ötletekre pedig szükség van.

Gondolta-e, hogy ennyiféle belső ellenőrt alkalmaznak a cégek?

A vállalatok működésében egyre fontosabb szerepet töltenek be a kontrollt végző munkatársak. Hazánkban a függetlenített belső ellenőrzésnek régi hagyománya van, a mai kor internal audit intézménye pedig messze meghaladta az egykori szocialista nagyvállalati belső ellenőrzést is. Mára olyan új ellenőrző illetve kontrolláló munkakörök is elterjedtek, mint például a kockázatkezelői munkakör, a szabályszerű működést vizsgáló compliance manager, a belső visszaéléseket feltáró fraud manager, vagy a csalásokat a könyvelésben kutató forensic accountant. Nagyobb vállalatoknál alkalmaznak pénzmosás elleni specialistát (anti money laundering specialist), adatbányászati munkatársat (data analyst), és belső adózási szakértőt (internal tax advisor). Ne feledkezzünk meg továbbá a már hagyományosnak számító controlleri, biztonsági és minőségbiztosítási auditori munkatársak tevékenységéről sem a vállalatoknál.

Kékfrankos Április: megtalálták a legjobb kékfrankost és bikavért

A kékfrankos hazánk legelterjedtebb szőlőfajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele. Ezért, és mert számos bortípus készíthető belőle, a szőlőfajta borai még magyar viszonylatban is elképesztően változatosak. A Wineloversnél az egész április ezek megismeréséről szól: borversennyel, rendezvényekkel, játékkal!

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.