A villamosenergia-ellátás stratégiai feladat

2021. január 1-jétől új néven érhetők el az MVM Csoport közműszolgáltatási portfóliójába tartozó földgáz- és villamosenergia hálózati elosztó társaságok. Az NKM márka helyét az MVM vette át, így Magyarország harmadik legnagyobb, kiemelkedően sikeres vállalatcsoportja immár egységes márkanév alatt jelenik meg. A közműszolgáltatást végző társaságok kiemelt társadalmi szereppel és felelősséggel bírnak. Stratégiai iparágként az MVM közmű társaságainak működése nem csupán gazdasági kérdés, a folyamatos és biztonságos áram- és gázellátás a társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele.

A KÖKI bevásárlóközpont moziépítéssel ünnepli a 10. születésnapját

Az idén 10 éves bevásárlóközpont a környék lakói és az agglomerációban élők örömére egy több mint 1200 fő befogadására alkalmas multiplex mozit nyit a KULTIK mozihálózat üzemeltetésében. A tulajdonos Adventum csoport, a plázával kapcsolatos egyik legnagyobb beruházása idén tavasszal veszi kezdetét és várhatóan 12-14 hónapig tart. A megnyitáskor a vendégeket 9 moziterem várja majd, ebből 3 VIP felszereltségű lesz. Az új mozi számos technikai újdonságot vonultat fel, többek között itt lesz az ország legnagyobb vetítővászna is.

Közösségi autómegosztó szolgáltatás a cafeteria keretből

A közösségi autómegosztás tökéletes eszköz a forgalom, a városokra jellemző zsúfoltság enyhítésére, ezzel párhuzamosan pedig a környezetre is jótékony hatással van. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi járványhelyzetben a szolgáltatás olyan alternatívát jelent a felhasználók számára, amellyel jelentősen csökkenthető a társas érintkezések száma.

Új fekvőbeteg szolgáltatások a Budai Egészségközpontban

A járványhelyzet miatt a 2020-as év nagy kihívást jelentett a magánegészségügyi szektorban is. Az egyik legnagyobb szolgáltató, a működését idén 20 éve megkezdő Budai Egészségközpont lendülete azonban nem tört meg: folyamatosan zajlanak a fejlesztések, melyek legújabb állomásaként a mára 70 ágyasra nőtt magán fekvőbeteg osztályon tovább bővül az elérhető szolgáltatások köre. Az ortopédia és az általános sebészet mellett elindul az urológiai, a belgyógyászati, a tüdőgyógyászati és a baleseti sebészeti ellátás is.

Huszonöt éves a Market Építő Zrt.

Budapest, 2020. december 16. – Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg a Market Építő Zrt., hazánk mára legnagyobb, piacvezető magasépítőipari vállalata.

A KÖKI-nél első a biztonság! Nanotechnológiás védelmet kapott a bevásárlóközpont

Pár nappal ezelőtt a KÖKI a magyarországi bevásárlóközpontok között elsőként Resysten nanotechológiás higiéniai védőbevonatot használt, hogy a lehető legbiztonságosabb feltételeket nyújthassa vásárlóinak a járvány alatt a karácsonyi szezonban is. A magyar fejlesztésű eljárásnak köszönhetően, a laboratóriumi vizsgálatok alapján több mint 90%-al csökken a baktériumok és vírusok jelenléte a kezelt felületek öntisztulási képessége miatt.

Elektronikus fizetési lehetőséget keres? Itt a QR-kód!

Egyre szélesebb körű elvárás a kereskedők, szolgáltatók felé, hogy valamilyen készpénzmentes megoldással legyen lehetséges rendezni a számlát. Erre tökéletesen alkalmas lehet a QR-kódos fizetés, ami a Raiffeisen Banknál már elérhető.

Innovatív acélipari megoldások a Clasman Csoporttól

A 10 éve alapított, száz százalékban magyar tulajdonú Clasman Csoport megalakulása óta folyamatosan részt vesz ipari létesítmények, technológiai csőhálózatok, acélszerkezetek, valamint rozsdamentes és szénacél berendezések gyártási, szerelési; valamint olajipari és élelmiszeripari létesítmények teljeskörű tervezési- és kivitelezési munkáiban. A vállalat két tulajdonosa Mendi Tamás és Pintér Attila.

Az MKB Bank minden helyzetben az ügyfelek mellett áll!

Ahogyan előre jelezték, őszre megérkezett a járvány második hulláma, ám ez már nem érte váratlanul a vállalkozásokat. Ahogyan a cégek, úgy az MKB Bank is felkészült a nehézségek kezelésére és az újonnan megjelent támogatott forrásokat azonnal termékké alakította, hogy segítse a vállalkozókat.

Egyszerűen biztosíthatnak készpénzmentes fizetést a kkv-k

2021.január 1-ig minden online pénztárgépet használó vállalkozásnak be kell vezetnie az elektronikus fizetés lehetőségét ügyfelei és vásárlói számára. Az OTP Mobil és Visa akciója most csaknem 50 százalékos kedvezményt kínál számukra, ha a SimpleBusiness-t választják az elektronikus átálláskor.

2021 szóljon a vállalkozások fejlődéséről!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában azért indította el a vállalati hitelprogramot, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai által különösen sújtott kkv szektor kedvező finanszírozáshoz jusson, amelynek segítségével a vállalkozások ismét növekedési pályára állhatnak. Fél év alatt az NHP Hajrá 1500 milliárd forintos keretösszegének csaknem a kétharmada elfogyott, ezért a jegybank úgy döntött, hogy további 1000 milliárd forinttal növeli a programban elérhető összeget.

Új év, új lendület? Vállalkozások, hajrá!

Az idei év bővelkedett a nehézségekben, a koronavírus-járvány, illetve annak gazdasági hatásai nem várt hirtelenséggel írták felül a cégek korábbi várakozásait. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által áprilisban indított Növekedési Hitelprogram (NHP Hajrá) immár több mint 17 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget, és továbbra is elérhető marad kkv-k számára annak érdekében, hogy kedvező finanszírozást biztosítson a terveik megvalósítására. Mutatjuk a lehetőséget, amellyel érdemes 2021-re tervezni!

A diákok az irodai home office nyertesei

A megváltozott munkarend az irodai, pénzügyi szektorban is újdonságokat hozott. A rugalmasság most mindennél előbbre való, éppen ezért az irodai home office legnagyobb aduászai a diákok lettek.

Magyarok a globális pénzvilág frontvonalában: így dolgoznak a Morgan Stanley budapesti kockázatkezelői

Az elmúlt évtizedben sokat erősödött a kockázatkezelés jelentősége és súlya a pénzügyi szektorban. A világ egyik legnagyobb befektetési bankjának életében Magyarország is főszerepet játszott ebben a folyamatban. A Morgan Stanley budapesti központjában 2008-ban alig 10 fővel kezdte meg a működését a kockázatkezelési részleg, míg ma több mint 400 pénzügyi szakember, közgazdász, matematikus dolgozik a legkorszerűbb technológiákra épülő kockázati modellekkel, kockázatelemzéssel és stressz-teszteléssel a Duna-parti irodában, illetve jelenleg javarészt home office-ban. A vállalat risk management részlege az elmúlt 12 évben folyamatosan bővült és most, a járványügyi korlátozások alatt is várják a tehetségeket a sokszínű, nemzetközi csapatba.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.