Aba Nagyközség (8127 Aba, Rákóczi u. 12.) pályázatot hirdet tőkeerős, ingatlanfejlesztésben vagy projekt és építőipari kivitelezésben referenciákkal rendelkező befektető kiválasztására a jelenleg 100%-os tulajdonában álló Aba-Farm Kft-ben tervezett legalább 150 millió Ft összegű, készpénzben történő tőkeemelés megvalósítása céljából.
Egy dinamikusan fejlődő családi vállalkozásnak, a Frucht Melonen Kft.-nek ítélték oda a HVB Bank most első alkalommal meghirdetett, jelentős pénzjutalommal járó Üzleti Díját. A díjjal a HVB Bank a többségi magyar tulajdonban lévő, közép-kelet európai piacon aktív és innovatív vállalkozásokat kívánja támogatni, ily módon is hangsúlyozva a nemzetközi üzleti fejlődés melletti elkötelezettségét a bankcsoport jelentős piacának számító Közép-és Kelet-Európában.
Két részes sorozatunk első részében az euró bevezetésének elméleti hátterét vizsgáltuk meg a mögötte álló közgazdasági logikát középpontba állítva. Azt állítottuk, hogy az euró bevezetését a gazdasági felzárkózás szakasza kell hogy megelőzze (reálkonvergencia), mellyel párhuzamosan törekedni kell az egyensúlyi mutatók javítására, az ún. maastrichti konvergenciakitériumok teljesítésére is. Az esetleges ellentétek mellett is törekedni kell a két folyamat harmonizálására. Ahhoz, hogy a közös pénz a legnagyobb előnyöket hozza, ahhoz a valutaunió országainak ún. optimális valutaövezetet kell alkotni, melynek legfontosabb jellemzője a munkaerő, tőke, technológia szabad áramlása illetve a rugalmas áralkalmazkodás. Azt állítjuk, hogy a magyar gazdaság jelentős nyitottsága és a relatív fejlettségi mutatók, a jogharmonizációk alapján egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy az euró valóban egy hasznos elemévé váljon a hazai gazdaságnak is. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy pontosan hol is állhatunk a konvergenciában illetve néhány izgalmas gyakorlati kérdésre keressük a választ.
Tőzsde kockázatok és mellékhatások nélkül! Az elmúlt héten az Erste Bank Hungary és a Portfolio.hu közös játékában az Erste Befektetési Rt. új, hozamgarantált befektetési alapjával kapcsolatban tettünk fel kérdéseket. A játék végén kellemes kötelességünknek teszünk eleget, hiszen bejelenthetjük az utolsó forduló és a fődíj sorsolásának eredményét.
A Marketing Centrum reprezentatív felmérése szerint a hazai lakosság 42%-ának fogalma sincs arról, hogy milyen következményekkel jár az euró hazai bevezetése. A bizonytalanságok ellenére 10-ből 8-an szívesebben fizetnének a kasszánál euróval, ugyanakkor azt viszonylag kevesen tartják fontosnak, hogy mikortól. Hiába a folyamatos és egyre kiélezettebb politikai vita az euróról, a tájékozottság minimálisnak tűnik, így az emberek többsége hajlamos a populista, a közgazdasági logika alapvető elemeit is nélkülöző kisarkított véleményeket sajátjának vallani. Az euró bevezetése ugyanakkor közös cél kell hogy legyen, ami közös munkát igényel: szakszóval társadalmi konszenzusra van szükség. Emiatt fontos, hogy értsük azt, mit is jelent a közös pénz, mit kell tennünk és ennek gyümölcsei milyen módon jelentkeznek majd.
Mielőtt részletes vizsgálódásba kezdenénk, hogy mit is jelent az euró bevezetése, milyen feltételeket kell teljesíteni és emögött milyen gazdasági logika húzódik meg, három megállapítást tennénk:
Tőzsde kockázatok és mellékhatások nélkül! Az Erste Bank Hungary és a Portfolio.hu közös játékában az Erste Befektetési Rt. új, hozamgarantált befektetési alapjával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. A helyesen válaszolók között minden nap értékes ajándékokat, és a hét végén fődíjat is sorsolunk.
Tőzsde kockázatok és mellékhatások nélkül! Az Erste Bank Hungary és a Portfolio.hu közös játékában az Erste Befektetési Rt. új, hozamgarantált befektetési alapjával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. A helyesen válaszolók között minden nap értékes ajándékokat, és a hét végén fődíjat is sorsolunk.
Tőzsde kockázatok és mellékhatások nélkül! Az Erste Bank Hungary és a Portfolio.hu közös játékában az Erste Befektetési Rt. új, hozamgarantált befektetési alapjával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. A helyesen válaszolók között minden nap értékes ajándékokat, és a hét végén fődíjat is sorsolunk.
Tőzsde kockázatok és mellékhatások nélkül! Az Erste Bank Hungary és a Portfolio.hu közös játékában az Erste Befektetési Rt. új, hozamgarantált befektetési alapjával kapcsolatban teszünk fel érdéseket. A helyesen válaszolók között minden nap értékes ajándékokat, és a hét végén fődíjat is sorsolunk.
A Birdland Villapark játékának fődíja ezen a héten is egy kétéjszakás, három napos Villaparki hétvége wellness használattal négy fő részére.
A Birdland Villapark játékának fődíja ezen a héten is egy kétéjszakás, három napos Villaparki hétvége wellness használattal négy fő részére.
Az 1990-es években látványosan újraéledt a magyar műtárgypiac. Ma már többen befektetési céllal aktívak és vásárolnak az aukciókon. A Portfolio.hu Klubsorozatának következő rendezvényére az őszi aukciós szezon kezdetén Virág Juditot, a legnagyobb magyar aukciós ház, a Mű-Terem Galéria vezetőjét és a befektetési körökből a műtárgy piacba részlegesen átlépő Kovács Gábort hívtuk meg.
Október végéig van lehetőség kedvezményes nyomtatóvásárlásra a Sulinet Expressz program keretében - a HP továbbra is fontosnak tartja az otthoni nyomtató használat elterjedését
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.