Prémium

Felújítási láz – Nem csak a funkció, a dizájn is fontos (x)

PR cikk
Az elektronikai eszközök is az életterünk meghatározó részei.

Továbbra is tart a felújítási láz, miután az otthon töltött idő sokakat motivált költözésre, vagy a már meglévő lakás funkcióinak újragondolására. Mindezt tovább erősítette az otthonfelújítási támogatás lehetősége, ami a nagyobb munkálatoktól kezdve a klímaberendezés beépítésén át a lakás belső terének megújításáig számos célra felhasználható. Az LG szakértői szerint már a tervezőasztalon érdemes átgondolni azt is, milyen elektronikai eszközöket építünk majd be új vagy újragondolt otthonunkba.

Portfolio_1

Sokan terveznek felújítást

A GKI–Masterplast legfrissebb, negyedévente kiadott, lakossági terveket vizsgáló felmérése szerint egy éven belül 570 ezer lakás és családi ház kisebb-nagyobb mértékű felújítására kerülhet sor, ami azt jelenti, hogy a következő időszakban minden nyolcadik magyarországi lakás megújulhat. A felújítások során nagy hangsúlyt kap a modern, korszerű enteriőr kialakítása is – mivel a magyar családok jellemzően 15-20 évente fordítanak nagyobb összeget felújításra, ezen a téren is érdemes hosszú távon gondolkodni a lakás stílusának, hangulatának megtervezésekor.

Az elektronikai eszközök is meghatározzák az összképet

Az otthonunkban használt eszközök ugyanúgy az enteriőr részét képezik, mint a különféle dekorációs elemek, kiegészítők vagy bútorok. Éppen ezért érdemes már a lakás megtervezésekor külön figyelmet fordítani arra, hova és milyen, az életünket megkönnyítő elektronikai eszközt szeretnénk elhelyezni. Az elektronikai eszközök gyártói is felismerték, hogy egy termék megjelenése sok esetben hangsúlyos vásárlói szempont lehet, ezért az elmúlt években egymást érik a különféle dizájnbeli újítások. A formatervezés az LG-nél is kiemelt szerepet kap: a gyártó szerint a legjobb, ha egy enteriőrben funkció és stílus kéz a kézben jár. A vállalat olyan egyedi dizájnmegoldásokat vonultat fel, mint a koppintásra átlátszóvá váló, a hideglevegő-veszteséget csökkentő hűtőajtó, az elsőre képkeretnek tűnő légkondicionáló készülék vagy a teljesen a falra simítható[1], műalkotásként is helytálló OLED televízió.

Portfolio_2

Az otthonhoz tervezve

Az LG hazai képviselete mindezt szerette volna lakberendezői szemmel is megmutatni: az Otthonodhoz tervezve projekt keretében olyan neves enteriőrtervezőkkel fogott össze, mint Járai-Szeglet Orsi, Pataki Lili vagy Nikoletti Petra. A tervezők három teret – otthoni iroda, konyha és nappali – gondoltak újra funkcionalitás és dizájn szempontjából – munkáikat a projekt weboldalán tekinthetik meg az érdeklődők.

[1] Részletes termékinformáció: https://www.lg.com/hu/televiziok/lg-oled55g13la

(x)

Advertisement
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Gránit 1