Prémium

Szilárd alapra lehet nagy dolgokat építeni (x)

PR cikk
30 évvel ezelőtt alapították a Lasselsberger Kft-t, amely egy gyors névmódosítást követően Lasselsberger-Knauf néven hamar a hazai építőanyaggyártás egyik meghatározó szereplője lett. Az elmúlt három évtizedben termékei és innovációi révén a cég nem csak Magyarországon vált ismertté és jó pár termékkategória tekintetében piacvezetővé, de a régióban is komoly hídfőállásokat épített ki. Egy országokon túlívelő sikertörténet, ami Veszprémből indult.
Festetich_3_o

Gépi vakolat, penészölő fugázó, hőszabályozó beltéri vakolat – csak néhány termék és innováció, amelynek mind a kifejlesztése, mind pedig piaci bevezetése a Lasselsberger-Knauf nevéhez fűződik.

Alapítás és az első évek

A céget Lasselsberger Kft. néven 1989. november 10-én alapították, a gyártás és az értékesítés 1990-ben indult meg Veszprémben, ahol az első építőanyag gyár is felépült. A cég tulajdonos-alapítója az osztrák Lasselsberger család volt, amely már akkor is számos építőanyag-ipari vállalkozást birtokolt Ausztriában és a környező országokban. 1991-ben a német Knauf család részesedést vásárolt a vállalkozásban, innentől hívják a céget Lasselsberger-Knauf Kft-nek. A külföldi tulajdonosi kör már a kezdetektől fogva magyar munkavállalókat alkalmazott, valamint deklaráltan magyar termékeket kezdett el gyártani, például elsőként vezette be a gépi vakolat termékkategóriát Magyarországon, ami ma is a cég meghatározó termékei közé tartozik, ahogy a nem sokkal később piacra dobott önterülő esztrich, az Eurosan felújító vakolat és a komplett hőszigetelő rendszerek is.

LB-Knauf Veszprém2

Új üzemek és külföldi terjeszkedés

A veszprémi gyár 1995-ben érte el kapacitásának felső határát: ekkor 3 műszakban több mint 100 ezer tonna építőanyagot termeltek itt egy év alatt. A termékek iránti érdeklődés fokozódása miatt azonban ez már nem volt elegendő, a pest megyei Bugyi községben 1995-ben kezdődött meg a második üzem építése, a gyár mai éves éves kapacitása 240 ezer tonna, ami több mint duplája a veszpréminek. 2001-ben Vácott kezdte meg működését az LB-Knauf harmadik hazai gyára, ahol kizárólag vakolatokat állítanak elő. A negyedik termelőüzem pedig Debrecenben épült fel, itt 2004-ben indult meg a gyártás.

grafit_vastag_hőszigetelés+lábazat

A hazai termelőkapacitás bővítésével párhuzamosan a cég régiós terjeszkedésbe kezdett,  1999-ben a Lasselsberger-Knauf megalapította horvátországi leányvállalatát, és ekkor indult meg az első külföldi gyár építése Durdevac (Szentgyörgyvár) közelében. A régiós térnyerés következő fontos állomása 2003-ban jött el, amikor a cég megalapította romániai leányvállalatát.

Lasselsberger-Knauf, ahogy ma ismerjük

A veszprémi építőanyaggyártó 2006-ban nagyszabású arculati ráncfelvarráson esett át: ekkor vezették be a ma már jól ismert új szlogen is: „Építő megoldások”, amely gyorsan összeforrt a Lasselsberger-Knauf nevével. Az arculatváltást követő években fontos szerkezeti változások történtek a termékpalettában, aminek köszönhetően minden évben új, prémium minőségű termékek kerültek piacra. 2013-ban felvásárolták a Nikecell Balatonfűzfőn található színezővakolat gyárát, két évvel később pedig meghatározták a mai nap is érvényes üzleti stratégiát, amely értelmében a hidegburkolási és homlokzati termékcsoportok mellett a legnagyobb hangsúlyt az innováció és a cég építőanyagokhoz kapcsolódó szakértői státuszának erősítése kapja. Ez utóbbi részét képezik azok az évente ma már több ezer embert érintő képzési programok (főként hidegburkolás és kőműves témában), amelyeket az LB-Knauf 2002 óta szervez ingyenesen.

P1190896

Jövőkép

2017 végén kezdte meg működést a Lasselsberger-Knauf második horvátországi gyára Zadar közelében. Ezzel a cég hazánkban és a régióban jelenleg hét termelőüzemmel rendelkezik, melyek együttesen több mint 900 ezer tonna kapacitással bírnak . Az LB-Knauf a gépi alapvakolatok és az esztrichek terén egyértelmű piacvezető Magyarországon, míg a vakolatok, habarcsok és hőszigetelő ragasztók tekintetében is az egyik legmeghatározóbb piaci szereplő. A Lasselsberger-Knauf az elmúlt években rendre kétszámjegyű növekedést produkált az árbevétel tekintetében. A hazai és külföldi termelőüzemeivel, illetve leányvállalataival együtt a cégcsoport jelenleg mintegy 250 munkavállalót foglalkoztat.

Veit_Tamas

Veit Tamás, a cég ügyvezető igazgatója úgy véli, a fejlődés dinamikája az elkövetkezendő években is megőrizhető. „A régiós gondolkodás és a határok nélküli működés koncepciója mellett ennek egyik legfontosabb feltétele, versenyképességünk további javítása. Ennek érdekében a cégcsoport működésének valamennyi szegmensében folytatni fogjuk fejlesztéseinket. A termékfejlesztés csak egy ezek sorában, szolgáltatásaink színvonalának emelésére vagy az ügyfélélmény fokozására ugyanolyan nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Büszkék vagyunk arra, hogy számos esetben elsőként vezettük be Magyarországon az új technológiai megoldásokat, legyen szó a gyártás, a logisztika vagy a kommunikáció területéről. Úttörő, kísérletező és sokszor kockázatvállaló hozzáállásunkat a jövőben is megőrizzük” – mondta Veit Tamás.

A további fejlődés másik kulcskérdése, hogy a cég közép és hosszú távon milyen válaszokat tud adni a lokális és globális környezetvédelmi kihívásokra. „Természetesen mi is kiemelten foglalkozunk a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdéskörével. Az építőiparra hatalmas felelősség hárul ezen a téren, hiszen ez az egyik legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező iparág. Ugyanakkor látni kell, hogy az egyes iparági szereplők nem képesek egyedül megoldást adni, ehhez a teljes rendszer átalakítására van szükség. Úgy érzem, mi a magunk részéről eddig is elvégeztük a feladat ránk eső részét, a jövőben viszont igyekszünk még nagyobb szerepet játszani abban, hogy az építkezés és otthonteremtés minél kevesebb terhet rójon környezetünkre” – mondta Veit Tamás.

P1160798

Termékfejlesztés, laboratórium

A Lasselsberger-Knauf az alapításától fogva intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, ennek köszönhetően a 90-es évek közepén a cég kapta meg elsőként az építőipari alkalmassági bizonyítványt (ÉME – Építőipari Műszaki Engedély) egyik kiemelt termékcsoportjára, a hőszigetelő rendszerekre. Az építőipari ágazatban szintén a Lasselsberger-Knauf volt az első, amely ISO minőségbiztosítási rendszert vezetett be. A cég Magyarországon egyedülálló, speciális műszerekkel felszerelt, az EU által akkreditált laboratóriummal rendelkezik, a termékfejlesztés mellett a laboratóriumban megrendelésre végzett anyagvizsgálatok és egyéb építőipari szakértői vizsgálatok is zajlanak.

Iseum_2_o

További információ:

www.lb-knauf.hu

www.epitomegoldasok.lb-knauf.hu

(x)

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Gránit 1