
A kerületek közötti sorrend nem változott érdemben az utóbbi negyedévekben az új lakások árát tekintve. Ha valamivel régebbre tekintünk vissza, akkor viszont a belvárosi kerületek előretörése látható. Míg öt-hat éve az V. kerület az I., II. és XII. kerülettel versenyzett a legdrágább kerület címéért, mostanra jelentősen lehagyta versenytársait, 20-30 százalékkal magasabb árakat elérve. Ugyanez ment végbe a VI. és a VII. kerületben is, amelyek korábban a XI. vagy a XIII. kerülettel voltak egy árszinten, a különbség azonban mára a 40 százalékot is meghaladja, előbbiek javára.
A legnagyobb előrelépés azonban kétségkívül a VIII. kerületben ment végbe, ami egy évtizede még bőven átlag alatti árakkal rendelkezett, a megítélésének javulásával azonban mostanra – az új lakásokat nézve - a hetedik legdrágább kerület, egymilliós négyzetméterárakkal.
Aki olcsóbban szeretne új lakást, annak érdemesebb a külsőbb kerületekben nézelődnie – például a X.-ben vagy a XIX.-ben -, ahol már 600 ezer forintos négyzetméteráron is szép számmal vannak új lakások.
Az idei év legfontosabb lakásprojektjeivel találkozhatsz jövő hétvégén
A Portfolio Csoport az őszi LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁSRA az idei év legfontosabb új projektjeivel és fejlesztéseivel várja a látogatókat, akik az újépítésű ingatlanok mellett válogathatnak a használt lakások közül, és természetesen hasznos tanácsokat is kaphatnak a vásárláshoz, például a hitelekről vagy a családtámogatásokról.A látogatók olyan kiállítókkal találkozhatnak, mint például
- az Allure Residence.
- az Avico Riverbay,
- a Biggeorge Property,
- a Cordia,
- a Duna Pearl,
- az iDom,
- a Metrodom
- vagy a Siskin.
A LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁSON az érdeklődők választhatnak a legnagyobb hazai bankok - a Takarék Csoport, a Budapest Bank, a CIB, a MKB -, lakástakarékpénztárak és pénzügyi közvetítők számos hitel és pénzügyi termékéből is.
Október 11-én, 12-én és 13-án a Hungexpón a legnevesebb beruházók több ezer új ingatlant kínálnak: érdemes kilátogatnia mindenkinek, aki ingatlanvásárlást tervez.
Természetesen a szervezők nyereményjátékkal is várják a látogatókat. Akik a kiállítás ideje alatt, a helyszínen új építésű lakás vételére regisztrálnak és november 15-ig előszerződést vagy szerződést kötnek és befizetik az előleget, kisorsolnak egy 1 millió forint értékű bankkártyát.

- HUNGEXPO, F pavilon
- október 11. 10:00-tól - 18:00-ig
- október 12. 10:00-tól - 18:00-ig
- október 13. 10:00-tól - 17:00-ig
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
(x)
Rossz hírek érkeztek a chipszektorból, nyomás alatt a tőzsdék
Közben a befektetők vámháborús fejleményekre figyelnek.
Féléves csúcsnál billeg a forint a dollárral szemben
Határozott erősödést produkált kedden a magyar fizetőeszköz.
A Vatikán újra megtörte a csendet – Ferenc pápa fogadta az orvosait
A 88 éves egyházfő nem vezeti a húsvéti szertartásokat
Az előszezonban is nagyot ment a magyarok egyik kedvenc üdülővárosa
Jó programok voltak tavasszal.
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján...
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt...
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség...
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök...
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg...
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési...
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott "pályázzunk egy eszközre"...
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök:...
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek...


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Izgalmas változások előtt az energetikai piac – Mit várhatunk?
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Fontos európai szektor lehet a Trump-vámok nyertese – Van nagy magyar érintett is
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen