
Szakértők szerint nem érdemes késlekedni a tervezett új lakás megvásárlásával. Egyrészt azért, mert nem tűnik úgy, hogy megállna az áremelkedés: a munkaerő és az alapanyagok drágulása az új lakások végső árcédulájában is megmutatkozik.
Másrészt úgy tűnik, hogy a júliustól elindult családtámogatási program, a vissza nem térítendő támogatás, a kedvezményes kölcsön, a használt lakásokra kiterjesztett és a falusi CSOK azoknak az érdeklődését is felkeltette, akik nemrég még nem is gondolkodtak lakásvásárlásban.

A Portfolio Csoport az őszi LAKÁS 2019 ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSRA az idei év legfontosabb új projektjeivel és fejlesztéseivel várja a látogatókat, akik az újépítésű ingatlanok mellett válogathatnak a használt lakások közül, és természetesen hasznos tanácsokat is kaphatnak a vásárláshoz, például a hitelekről vagy a családtámogatásokról.
Október 11-én, 12-én és 13-án a Hungexpón a legnevesebb beruházók több ezer új ingatlant kínálnak: érdemes kilátogatnia mindenkinek, aki ingatlanvásárlást tervez.
Természetesen a szervezők nyereményjátékkal is várják a látogatókat. Akik a kiállítás ideje alatt, a helyszínen új építésű lakás vételére regisztrálnak és november 15-ig előszerződést vagy szerződést kötnek és befizetik az előleget, kisorsolnak egy 1 millió forint értékű bankkártyát.
- HUNGEXPO, F pavilon
- október 11. 10:00-tól - 18:00-ig
- október 12. 10:00-tól - 18:00-ig
- október 13. 10:00-tól - 17:00-ig
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
(x)
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Viharos időjárás közeleg: 80 km/h-s szél kísérheti a zivatarokat
Szombatra kevesebb lesz az eső.
Rossz hírek érkeztek a chipszektorból, nyomás alatt a tőzsdék
Közben a befektetők vámháborús fejleményekre figyelnek.
Féléves csúcsnál billeg a forint a dollárral szemben
Határozott erősödést produkált kedden a magyar fizetőeszköz.
A Vatikán újra megtörte a csendet – Ferenc pápa fogadta az orvosait
A 88 éves egyházfő nem vezeti a húsvéti szertartásokat
Az előszezonban is nagyot ment a magyarok egyik kedvenc üdülővárosa
Jó programok voltak tavasszal.
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Izgalmas változások előtt az energetikai piac – Mit várhatunk?
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Fontos európai szektor lehet a Trump-vámok nyertese – Van nagy magyar érintett is
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.