Prémium

Ha tudunk segíteni, akkor ez nem csak lehetőség, kötelesség is (x)

Portfolio
Van-e ma létjogosultsága az önkéntes munkának, kérdeztük Gábor Zoltánt a GE Healthcare gyárigazgatóját, egyben a GE Volunteers önkéntes szervezet magyarországi vezetőjét, aki egyfajta missziót teljesít a cégen belül azzal, hogy összefogja a területi önkéntes vezetőket és együttesen nagyon sok jótékony tevékenységet végeznek.


Ha tudunk segíteni, akkor ez nem csak lehetőség, kötelesség is
Talán soha nagyobb létjogosultsága az önkéntes munkának nem volt, mint most. A régmúltban működő kisebb közösségi, szociális hálók eltűnőben vannak, helyettük pedig újak még nem nagyon alakultak ki, tehát, amikor minden változik, képlékeny, egy-egy cél, illetve alapítvány köré csoportosuló összefogó erő és közösség igenis lehet egy valós megoldás a hiány pótlására. Fontos, hogy felismerjük a segítség igényét, keressük a lehetőséget, hol van szükség ránk, s ha képesek vagyunk tenni valamit, akkor ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Ugyanakkor hihetetlen mennyiségű energiát ad ez a tevékenység, hitet a jövőben, tetteinknek azonnali látható eredménye van, hatással tudunk lenni mások életére. A jó példa ragadós, így a koordinálás eredményeként az elmúlt években többszörösére növekedett a GE önkéntes tevékenysége, melynek keretében Nagykanizsától Kisvárdáig minden telephelyünket bevontunk. Bár még gyerekcipőben járunk ennek a kultúrának a terjesztésében, de egyre többen és egyre többet tesznek.

A segítségnyújtásnak többféle változata van, Önök egy érdekes színfoltját választották, amikor a Csodalámpa Alapítvány jótékonysági főzőtanfolyamán vettek részt, hogy ezzel egy egész csapat segíthesse a beteg gyerekeket.

Régóta ismerjük az Csodalámpát, az elmúlt évek alatt már több ízben segítettünk, kórházdíszítésben vettünk részt, jegyet vettünk a dolgozóinknak a jótékonysági előadásukra, gyereknapot szerveztünk a kisbetegeknek, kívánságot teljesítettünk közösen, több ízben bemutatkozási lehetőséget biztosítottunk a munkatársaink körében, hogy minél többen megismerhessék ezt a nemes tevékenységet. Minden alkalommal meghatódom az alapítvány munkatársai és önkéntesei odaadó munkáján, elhivatottságán, és az alapítók személyes indíttatásán. A főzőtanfolyam pedig egy nagyon kedves ötlet, nemcsak jó érzés segíteni és örömet szerezni egy beteg gyereknek, de mindeközben feltöltődni, jó társaságban lenni, ez mindenkinek pozitív élmény. A mi csapatunk is nagyon jól érezte magát, hiszen a Kempinski hotelben különleges ételek elkészítését tanulhattuk meg.

Mit gondol, ha a csapat együtt megy el főzni, azzal erősödik a jótékonykodás szellemisége is?

Pontosan ezt gondolom, hiszen, amikor segítünk, nekünk is jól esik, hogy annak a beteg gyereknek, akinek a részvételi díjból a kívánsága teljesülhet, örömet szerzünk. Ilyenkor mi magunk is erősödünk hitünkben, hogy van remény, bármily is nagy legyen a teher, amit vinnünk kell. A mai nagyon nehéz világban igenis szükség van a boldogságra mindenkinek, s amikor közösen főzünk,

Ha tudunk segíteni, akkor ez nem csak lehetőség, kötelesség is
tanulunk, szórakozunk, közösséggé kovácsolódunk, miközben segítünk másokon.
Köszönjük az interjút!

(x)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker