Prémium

Magyarország halogatja az elkerülhetetlent (x)

Portfolio


Magyarország halogatja az elkerülhetetlent
Orbán Viktor áprilisi kitörő győzelméhez az is nagyban hozzájárult, hogy a remények szerint az új miniszterelnök fél évtizednyi fájdalmas megszorításnak vet majd véget, de ez a populista csábítás csak az elkerülhetetlent késlelteti. A magyar pénzügyi helyzet sajnos arra fogja késztetni Orbánt, hogy visszavegyen ígéreteiből.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rámutatott, hogy Magyarország az idei és a következő évi előzetes költségvetésében is jelentős, 2% körüli többletre fog szert tenni (az előzetes költségvetés nem tartalmazza a kamatkiadásokat). Az állami kamatfizetések a GDP közel 5%-át teszik ki, mely nem elhanyagolható. Üdvözlendő, hogy az Orbán-kormány az EU-s megállapodásoknak megfelelő költségvetési intézkedések mellett kötelezte el magát. A pozitív háztartás nagymértékben a különböző területekre, így a pénzügyi, kiskereskedelmi, energia- és telekommunikációs ágazatokra kivetett különadóknak, illetve a nyugdíjbefizetések állami kasszába történő átirányítására vonatkozó intézkedésnek volt köszönhető.
Viszont a kormány jövő évre vonatkozó döntése, mely alapján a személyi jövedelemadót egy egykulcsos, 16%-os adórendszer váltja fel, a GDP kb. 3%-át fogja elvinni. Orbán azt is bejelentette, hogy 2013-tól a társasági adó mértéke is csökkenni fog. Ezek az állami bevételt szabályozó intézkedések különösen kockázatosak, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdaság továbbra is sérülékeny, és gyakorlatilag az is borítékolható, hogy a jövő év során az állami bevételekben is lényeges csökkenést fognak eredményezni.

Egyéb kiigazítás híján elkerülhetetlen, hogy ez a bevételkiesés a kiadások nagymértékű csökkenését vonja maga után. Az IMF, egyes nemzetközi hitelminősítők és külföldi befektetők nemrég leszögezték, hogy mélyreható kiadáscsökkentések hiányában, a költségvetési deficit a következő év után nagy valószínűséggel tovább fog növekedni. A Standard and Poors rámutatott, hogy megfelelő kiadásra vonatkozó kezdeményezések nélkül a ciklikusan kiigazított hiány 2014-ig a GDP 6%-ára növekedhet. A Magyar Nemzeti Bank is felhívta a kormány figyelmét, hogy fontolják meg a strukturális kiadáscsökkentés lehetőségét. Bár érzékeny téma (ugyanis az állami szektor a gazdaságnak kb. a felét teszi ki), de a hosszabb távú versenyképesség szempontjából szükségszerű, hogy a közigazgatásban dolgozók száma idővel csökkenjen.

Orbán reakciója ezekre a kritikus megállapításokra abból állt, hogy felvetette az iparűzési különadók további két évvel történő meghosszabbítását, egészen 2014 végéig. Ez felriasztotta a helyi kötvény- és részvénypiacokat, és a forint kiárusítását eredményezte, miután egyre jobban terjed az a szemlélet, hogy a költségvetési politika rögtönzött jellegű és nem igazán megfelelő. Annak ellenére, hogy az euró sokkal gyengébbnek mutatkozott a többi nagyobb devizával szemben, a forint így is 2%-ot veszített a közös valutával szemben a hónap eleje óta. Ettől függetlenül, a 277-es EUR/HUF árfolyam bőven a júliusi 290-es, és tavaly márciusi 317-es rekordszint alatt van.
A miniszterelnöknek abból származhat problémája, ha költségvetési politikája már a közeljövőben csődöt mond. A meghosszabbított különadók nagy gondot jelentenek a magyar vállalatoknak, és az érintett szektorok tőkebefektetési, illetve foglalkoztatási szándékait illetően is különösen károsnak fognak bizonyulni. A továbbiakban ez negatívan fog kihatni a növekedésre és az adóbevételek alakulására, mely a kormány számára is megnehezíti költségvetési céljainak elérését. Bármennyire is fájdalmas lesz, Magyarországnak végső soron meg kell küzdenie a nagy biztonságot nyújtó, de mára fenntarthatatlanná vált - hosszú idő alatt felépített - védőháló következményeivel, akár a családi pótlékban részesülők rászorultságának elbírálása során is. A közmunkaprogramokat át kell szervezni, de a közigazgatási reformok is nagymértékben növelhetik a hatékonyságot, valamint csökkenthetik a bürokráciát.

Figyelembe véve a továbbra is tekintélyes mértékű mérleg kiigazítást, mellyel a magánszektor jelenleg el van foglalva, valójában a kormányon múlik, hogy mutassa az utat, ugyanis Magyarország a fejlődő világ leginkább eladósodott országa. A háztartási szektor továbbra is a devizában felvett jelzáloghitelekből származó megnövekedett kamatköltségek terhe alatt szenved. Az adósság/GDP arány ebben a szektorban a GDP közel 40%-a. Megdöbbentő, hogy ennek kétharmadát svájci frankban jegyzett hitel teszi ki. 2006-tól 2008 végéig a Magyarországon felvett jelzáloghitelek 90%-a svájci frank alapú volt. Ez idő alatt az átlagos CHF/HUF árfolyam kb. 150-ről, a jelenlegi 207-re növekedett, mely 38%-os értékcsökkenést jelent. Más szóval a tipikus magyar devizahiteles fő kintlévősége az elmúlt néhány év alatt több mint harmadával növekedett.

A Magyarország előtt álló út a továbbiakban sem lesz könnyen járható.

Jogi nyilatkozat :A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlattételt, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakció ajánlatát, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe se az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, vagy teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslat, előrejelzés, vagy egyéb információ alapján eszközölt. Ez a szöveg nem a befektetési kutatás függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a befektetési kutatás terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek. Mindennemű véleménynyilvánítás előzetes értesítés nélkül módosítható. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű és nem minden esetben tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorisítható illetve terjeszthető.
Kockázati figyelmeztetés :A Forex és a CFD tőkeáttétes termékek, melyek nagy kockázattal járnak és nem alkalmasak minden befektető számára. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.
Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07)
(x)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker