Prémium

Mintegy 400 család otthona épül újjá a Magyar Telekom támogatásával (x)

Portfolio
A Magyar Telekom által júniusban adományozott 60 millió forintos támogatásból mintegy 400 rászoruló árvízkárosult család otthonának újjáépítése valósul meg. A pénzadományt az észak-magyarországi árvíz károsultjainak megsegítésére létrehozott átfogó támogatási csomagja keretében ajánlotta fel a szolgáltató, és azt otthonuk újjáépítésére használják fel a rászoruló családok a Magyar Vöröskereszt közreműködésével.
A május-júniusi árvízi veszélyhelyzet időszakában érkezett adományokat elsősorban az azonnali segítségnyújtásra fordította a Magyar Vöröskereszt. Az adományoknak köszönhetően több mint 6 ezer árvízkárosult családnak juttattak el főleg tartós élelmiszerből, tisztító- és tisztálkodási szerekből, ásványvízből összeállított csomagokat országszerte az árvíz elleni védekezés és a mentés idején. A munka oroszlánrésze azonban a krízishelyzet elhárítása után, a helyreállítás és újjáépítés időszakában zajlik, így ekkor kerül sor a pénzadományok nagy részének felhasználására is.

Az árvízkárosultak részére felajánlott pénzadományok nagyobb hányadát az újjáépítés finanszírozására fordítja a Magyar Vöröskereszt. Ennek megfelelően a Magyar Telekom által júniusban adományozott 60 millió forintos összegből mintegy 400 rászoruló árvízkárosult család otthonának újjáépítése valósul meg a Magyar Vöröskereszt közreműködésével, elsősorban különféle építőanyagok (tégla, cement, cserép stb.) vásárlásával. Az ugyanakkor felajánlott 200 darab T-Mobile Domino kártyás, díjmentesen használható mobilkészüléket pedig idős árvízkárosult személyek között osztják ki az árvíz sújtotta településeken, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezeteinek segítségével.

A Magyar Telekom májusban az elsők között sietett az észak-magyarországi árvíz károsultjainak megsegítésére, amikor - a társszolgáltatókkal összefogva - árvízi segélyvonalat indított a 1749-es számon. A T-Home és a T-Mobile emellett az 1752-es nemzeti segélyvonal indításában és működtetésében is szerepet vállalt.

A károk enyhítése és a szolidaritás kézzelfogható kifejezése érdekében a Magyar Telekom több intézkedésből álló, átfogó támogatási csomagot hozott létre.
Ennek keretében 60 millió forintos támogatást ajánlott fel az árvízi munkálatok elősegítésére, továbbá 200 darab T-Mobile Domino kártyával ellátott, díjmentesen használható mobiltelefont bocsátott az árvíz sújtotta településeken élő és a mentési munkálatokban résztvevő lakosság rendelkezésére. A Magyar Telekom saját alkalmazottai körében is adománygyűjtést indított. A munkatársak által felajánlott összegeket a vállalat azok kétszeresével kiegészítette, majd eljuttatta a károsultakhoz. A Magyar Telekom támogatásával június 22-én, a Művészetek Palotájában szervezett jótékonysági gálaest teljes nettó bevételét ugyancsak az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel a közreműködő zeneművészek. A támogatási csomag részét képező pénzadományok és eszközök a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jutnak el a rászorulókhoz. Legutóbb a szolgáltató a térség legsúlyosabb árvízkárokat szenvedett 10 településén élő előfizetői részére jóváírta a vezetékes T-Home szolgáltatások (tv, internet, telefon) egyhavi díját a júliusban érkezett számlák összegéből.
(x)
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker