Budapesten is divatba jönnek a vízparti toronylakások (x)
Portfolio
A New York-i mintára épülő Prestige Towers kivitelezési munkáira magyar céget választott a Transelektro
A világvárosokban látható felhőkarcolók megjelenésére még várni kell Magyarországon, hiszen a hatályos jogszabályok szerint, "csak" 55 méter magas épületek húzhatók fel Budapesten. Sok tervező elégedetlen ezzel a magassággal,
ugyanakkor az is igaz, hogy az utóbbi 15 évben egyetlen egy befektető sem épített ilyen magas lakóházat. A Transelektro az első befektetői csoport, amely végre olyan épületkomplexum kivitelezésébe kezd a Duna partján, amely ebben az ütemben ugyan még nem éri el a maximális magasságot, de megpróbálja kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Hogy az "égbetörő" épületekben található lakásokra mekkora az igény, jól mutatja az is, hogy a lakások tíz százalékát már az értékesítés kezdetének első hónapjában eladták.
Helyzetbe kell hozni a magyar vállalkozásokat
A vízparti, hatalmas üvegfelületekkel rendelkező tornyok építésének munkálatai ebben a hónapban kezdődnek el. A Transelektro különösen ügyelt arra, hogy a kivitelezési munkálatokat olyan magyar vállalkozásra bízza,
amely nemzetközi mércével is képes megfelelni a minőségi kritériumoknak. A 4 torony kivitelezési munkálatait az ÉPKER Kft. végzi. Az 5 milliárd forintos beruházás része annak a közel 1oo milliárd forintos rendezési tervnek, amely a környéken valósul meg és közel 500 új munkahelyet teremt. Az átfogó területfejlesztési tervek között szerepel multifunkcionális konferencia- és kiállítóközpont, szálloda, valamint szabadidőközpont létrehozása is.
Élhető Budapestet szeretnének a lakók
A Transelektro megfigyelései szerint egyre többen keresnek olyan lakóhelyet, amely nemcsak az itt lakóknak, de magának a városnak is valami pluszt jelent. A 136 lakásos Prestige Towers tornyai éppen ilyenek lesznek, a londoni és New York-i mintára épülő, úgynevezett "waterfront" lakások igazi világvárosi hangulatot teremtenek majd a Duna parton is.
Ma már egyre nagyobb az igény az olyan lakások iránt, amelyek nemcsak egyszerűen otthont, hanem új életformát kínálnak a vásárlóknak. Ez az oka annak, hogy egyre több lakóparkban található például: úszómedence, fitneszterem, vagy kávézó. Ilyen szolgáltatásokkal a Duna Plaza mellett épülő Prestige Towers is rendelkezik, ám a négy toronyból álló épületkomplexum más extra szolgáltatásokat is kínál, mint például: saját yacht kikötő és sofőrszolgálat.
Értékesítés, információ: Otthon Centrum
Értékesítési iroda: 1051 Budapest, Nádor u. 13. Tel.:(+36 1)472 50 50 www.prestigetowers.hu
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre nagyobb szerepet kap a vállalatok működésében és beszámolási kötelezett
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben juthatnak Babaváróhoz, vagy épp CSOK Pluszhoz a jövőben. Az ilyen tevékenysé
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége nem csak a szépségében rejlik. A különböző
\"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket.\" A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó Balázst kérte fel, hogy mondjon ünnepi beszédet. A HOLD vezérigazgatója.
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell válaszolnom, hogy ilyen nem létezik. Ráadásul rámutat a kérdező rossz elvár
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló) MI Rendelet kapcsán leggyakrabban a tiltott MI-gyakorlatokról, a nagy kockáz
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak. Az elkövetők megfertőznek olyan emberek számítógépeit, akik sok pénzt keze
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli gazdaságokat. Az elmúlt években azonban fordult a trend, a...
The post Fordul