Ez alternatívája lehet a pályázati toplistát vezető GVOP 2.1.1. kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai háttere fejlesztésének támogatására megjelent felhívásnak, amelyre az első körben 2300-2400 pályázatot adtak be, és 60 ponttal az idén itt aligha lehet bejutni a nyertesek közé - mondta Rékasi Tiborné, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. divízióvezetője.
A GVOP-2005-2.1.1 "Kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai háttere fejlesztésének támogatása " címmel kiírt pályázat április elsején zárult. A támogatásra rendelkezésre álló forrás mértéke 6,8 milliárd forint, mely - a szakaszos benyújtásnak és elbírálásnak köszönhetően - várhatóan két egyenlő részben kerül felhasználásra.
A támogatott pályázatok várható száma 700-750 db.
Rékasi Tiborné megerősítette egyúttal, hogy a GVOP 2.1.1. kiírás második körében augusztus 1-jétől lehet beadni újabb pályázatokat. Aki az első körben a vonal alá kerül, az egy kijavított pályázattal a második körben még próbálkozhat.
A tegnapi országos pályázati találkozón, amelyet az ICT Európa Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ezúttal másodszor szervezett meg, a több mint 300 résztvevő azt is megtudhatta, hogy a magyarországi fejlesztéseket 2020-ig előirányzó országos fejlesztési koncepció a jövő hét elején kerül a fejlesztéspolitikai kabinet elé. Mint Répássy Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal osztályvezetője közölte, júniusra várható a parlamenti szavazás.
Forrás: www.kkvportal.hu
Bankmonitor
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
RSM Blog
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre... ![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=oggwt.9up29ZFNl3sLIqWrR57A7Kabg4b1FEsMUGvLP.57/stparam=vpnobqjtxz/fastid=eivcjgtbudpxdkfkpskrycdluqlj/nc=0)
ChikansPlanet
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Holdblog
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó... ![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=nphfbvlocz/fastid=cinhpubailgzjojitxnqbckfarkc/nc=0)
KonyhaKontrolling
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
GDPR
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Kiszámoló
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Holdblog
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli... ![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=nphfbvlocz/fastid=cinhpubailgzjojitxnqbckfarkc/nc=0)
Egyről a kettőre
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...