Új színfoltot jelent a budapesti agglomeráció ingatlanpiacán a Telki Önkormányzat 24 hektáros lakóterület-fejlesztése. A körzetben szokásos 800 m2-es lakótelkek helyett kifejezetten nagyméretű ingatlanokat alakítottak ki, melyek közművesítésének előkészítése hamarosan befejeződik.
Telki a budai régió legdinamikusabban fejlődő települése. A főváros határától alig tíz kilométerre fekvő festői település kedvelt célpontja a főként budai kerületekből kiköltözni vágyóknak. Ma már nem csak a gyönyörű természeti környezet, a kristálytiszta levegő, hanem a városi szintűvé váló komfort is vonzóvá teszi Telkit. A lakosság megváltozott összetételét jól szemlélteti az egyik gazdaságkutató intézet év elején közzétett felmérése, amely Telkit találta a legnagyobb vásárlóerejű településnek. Ennek megfelelően a szolgáltatások jelenleg sem elhanyagolható színvonala dinamikusan növekszik. Már épül a település második étterme, és készülnek egy több ezer négyzetméteres üzletház tervei is. A korábban csak lakóházak építésében jeleskedő, koreai tőkéből működő, BECCO Hungary Kft. is beszáll a kereskedelem és szolgáltatások fejlesztésébe.
Az önkormányzat fő feladata a közműkapacitások bővítése, valamint az intézményhálózat fejlesztése. Tavaly került sor az öt éve épült óvoda bővítésére, a szintén új általános iskola tornatermének tervei pedig most készülnek. Valójában egy olyan tornacsarnok kerül megépítésre, amely az iskolások mellett a település lakóinak is rendelkezésére áll, de alkalmas lesz akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is.
Az új egészségház tervei szintén készen állnak a megvalósításra, de a tervekben szerepel a meglévő teniszcsarnok közelében egy szabadtéri sportpálya és egy uszoda építése is. A nagyarányú fejlesztések miatt a szennyvíztisztító bővítését is el kell végezni.
Mindezekhez a beruházásokhoz természetesen nagyon sok pénzre lesz szükség, amelyet az önkormányzat a saját tulajdonú 24 hektáros területén megvalósuló ingatlanfejlesztés eredményéből kíván előteremteni.
A településen évek óta bevett gyakorlat, hogy a házépítők két-három, esetenként több összevont lakótelken nagyméretű lakóházakat építenek. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy a frissen megszerzett területén, tágas lakótelkeket alakít ki. Az "Öreghegyi" projekt legkisebb egysége 1000 m2, a legnagyobb közel 4000 m2, többségük 1500-1600 m2-esek. A telkek értékesítése megkezdődött. A 14 000 Ft/m2 ár tartalmazza az igényesen kivitelezésre kerülő közművek, a földben vezetett elektromos kábel, a kandeláberes közvilágítás költségeit is. A közművek kiépítésére az önkormányzat garanciát vállal. Ez az igen kedvező ár a munkálatok megkezdésekor, illetve befejezésekor minden bizonnyal lényegesen emelkedni fog. A tulajdonos önkormányzat éppen ezért az idei évben csak korlátozott számú értékesítést tervez.
Valamennyi közmű terve elkészült, jelenleg az engedélyezési eljárás zajlik. Kora tavasszal, a csatorna-hálózat építésével kezdődik a beruházás, és november végén útépítéssel zárul. A beruházók nem mulasztják el a lakóterület csinosítását sem. Amint lehetséges elvégeztetik az új lakóterület fásítását is.
További információ a www.telki.hu internetes oldalon.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben juthatnak Babaváróhoz, vagy épp CSOK Pluszhoz a jövőben. Az ilyen tevékenysé
\"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket.\" A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó Balázst kérte fel, hogy mondjon ünnepi beszédet. A HOLD vezérigazgatója.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre nagyobb szerepet kap a vállalatok működésében és beszámolási kötelezett
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell válaszolnom, hogy ilyen nem létezik. Ráadásul rámutat a kérdező rossz elvár
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló) MI Rendelet kapcsán leggyakrabban a tiltott MI-gyakorlatokról, a nagy kockáz
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak. Az elkövetők megfertőznek olyan emberek számítógépeit, akik sok pénzt keze
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli gazdaságokat. Az elmúlt években azonban fordult a trend, a...
The post Fordul
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom körbe, hogy mire figyel az értékbecslő egy szemle során és hogyan határozó