Folytatódik a gazdaságvédelmi akcióterv
Vitályos Eszter kormányszóvivő a mai Kormányinfón több gazdaságélénkítő program aktuális állásáról számolt be, köztük a Munkáshitel Programról, a Vidéki Otthonfelújítási Programról, valamint több vállalkozásokat segítő támogatási konstrukcióról.
A Munkáshitel Program keretében eddig több mint 16 600 hitelügyletet folyósítottak, további 4200 kérelem elbírálása folyamatban van. Az átlagos hitelösszeg 3,9 millió forint, a kérelmek területi megoszlása alapján a legtöbb igénylés a keleti régióból érkezett (36%), míg a dunántúli és pesti térségek egyaránt 5 százalékot képviselnek.
A Vidéki Otthonfelújítási Programban már 3536 pályázó nyújtott be utólagos támogatási kérelmet, összesen 9,2 milliárd forint értékben, az átlagos támogatási igény 2,6 millió forint volt.
A programot 2024. március 26-ától az 5000 fő alatti településeken élő nyugdíjasok számára is elérhetővé tették, hogy ők is részesülhessenek otthonfelújítási támogatásban.
A „1+kkv beruházásélénkítő program” keretében 6800 vállalkozás érdeklődött, és 1885 pályázat érkezett be a 48 milliárd forintos keretösszegre – összesen 137 milliárd forint igényt jelezve. A benyújtott kérelmeket jelenleg is értékelik, a pályázók között mikro-, kis- és középvállalkozások egyaránt szerepelnek.
A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programra 8592 vállalkozás jelentkezett, a 9 milliárd forintos keretösszeg itt is túligényelt: már több mint 10 milliárd forintnyi kérelem érkezett.
Az exportösztönző hitelprogram 350 milliárd forintos kerettel indult, eddig 1999 igénylést fogadtak be, több mint 105 milliárd forint értékben. Emellett már lezárult a kkv-k versenyképességét támogató tőkeprogram, amelyre 100 milliárd forint állt rendelkezésre, jelenleg az elbírált pályázatok feldolgozása zajlik.
Enyhül a vámháborús feszültség, remek a hangulat a tőzsdéken
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Véres tavasz: elképesztő orosz veszteségekről számolt be a brit hírszerzés
A háború elejétől kezdve már az 1 milliót közelíti az összes orosz halott és sebesült száma.
Európa ismét prémiumpiaccá vált a globális földgázpiacon
A kínálat továbbra is feszes lesz.
Fegyverkezésbe kezd Európa egyik vezető hatalma
Olaszország is elérné a NATO 2 százalékos célját.
Nem mágia, valóság: így simítható ki a vizsgadrukk örökre két napos rákészüléssel
Fesztiválhangulatban a leghatékonyabb.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De
Az S&P 500 ETF olcsóbb! - Bognár FIRE Balázzsal
Stúdiónkban az S&P500-azók és a FIRE képviselője, Bognár Balázs. Meg egy kis betevő Trump. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók...
The post A


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen