Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Litvánia kilép a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezményből

Litvánia a szomszédos Oroszországgal kapcsolatos biztonsági aggályaira hivatkozva csütörtökön kilép a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezményből.

A litván parlament tavaly júliusban szavazta meg a kazettás bombákra vonatkozó egyezményből való kilépést, de Vilniusnak a hatályba lépéshez hat hónapot kellett várnia, miután benyújtotta a vonatkozó dokumentumot az ENSZ-nek.

Litvánia az első ország, amely kilép a 2008-ban elfogadott egyezményből, és az első európai uniós tagállam, amely kilép egy nemzetközi fegyverzetkorlátozási szerződésből.

Sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese ennek az egyezményeknek, és mindketten vetettek be kazettás bombákat.

A 112 állam és 12 más aláíró által elfogadott egyezmény tiltja a kazettás bombák bevetését, szállítását, gyártását és tárolását. Ezeket a fegyvereket repülőgépekről vagy tüzérségi eszközökkel lehet célba juttatni, a levegőben robbannak fel, és a bennük lévő lövedékek nagy területen szétszóródnak.

A 2,8 milliós lélekszámú, korábban a Szovjetunió által bekebelezett balti állam jelezte azt is, hogy ki akar lépni a taposóaknák tilalmát elrendelő nemzetközi egyezményből is. Az intézkedést a hadsereg és a védelmi minisztérium támogatja, a kormány egyelőre felfüggesztette a döntést a térségbeli szövetségesek esetleges hasonló intézkedéseire várva.

(MTI)

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
zaluzsnij