Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Öthavi csúcsa közelében kezd a forint

Az elmúlt napokban-hetekben egyértelműen a geopolitikai viták, főként az Egyesült Államok irányváltásai mozgatták a devizapiacokat. Donald Trump második elnöki ciklusának első kongresszusi beszédében ismertette eddigi intézkedéseit és jövőbeli terveit.

Bejelentette, hogy április 2-tól az Egyesült Államok viszonossági alapú vámrendszert vezet be, mivel szerinte kereskedelmi partnereik – köztük India, Kína és az Európai Unió – nagyobb vámokat alkalmaznak az amerikai termékekre.

Kiemelte, hogy az USA hasonló akadályokat fog állítani azon országokkal szemben, amelyek gátolják az amerikai áruk bejutását piacaikra. Trump továbbá jelezte, hogy az Egyesült Államok vissza kívánja szerezni az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, ennek érdekében amerikai vállalatok két kikötőt is megvásároltak a hajózási útvonal mentén, a feladat lebonyolításával Marco Rubio külügyminisztert bízta meg. Emellett a Grönland lakóinak tett üzenetében hangsúlyozta, hogy az USA szívesen fogadná őket polgárként, és a sziget stratégiai jelentőségére hivatkozva határozott szándékát fejezte ki annak megszerzésére.

Trump gyorsan változó politikája miatt az amerikai dollár gyengülő trendbe került az euróval szemben az elmúlt 10 napban.

Az euró-dollár árfolyam áttörte az 1,0500 szintet és a 100 napos mozgóátlagot, ami erőteljes emelkedést eredményezett. Ezt részben a Németországból érkező hírek és a gyengébb dollár is segítette.

Technikailag most a következő ellenállási szint az 1,0629-es decemberi csúcs, majd a 200 napos mozgóátlag (jelenleg 1,0725). Az 1,0695-ös Fibonacci-szint is egy kulcsfontosságú akadály lehet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár mozgását ezen a héten az amerikai munkaerőpiaci adatok és egyéb gazdasági hírek befolyásolhatják, míg az eurónál az EKB kamatdöntése lesz a fő esemény – ahol várhatóan 25 bázispontos csökkentést követően szünetet tartanak.

A forint is kapitalizálni tudta a dollárgyengülést: az euróval szemben már kedden öt hónapja csúcsra erősödött, és szerda reggel is innen indul. Az árfolyam hajnalban 398,4 alá is benézett, ahonnan 398,7-ig jött vissza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Nemcsak a forintot húzta magával az erősödő euró, hanem a lengyel zlotyt is, így régiós általános trendről beszélhetünk. Már 4,16 környékére jött le a kurzus az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest is 375-nél jár a forintárfolyam, ami november eleje óta nem látott szint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
árfolyam-bankjegy-befektetés-deviza-gazdaság-jegybank-készpénz-pénz-valuta-dollar