Mennyire erősek az uniós garanciák?
A nyugatiak azt mondják, hogy a szankciókat növelni, súlyosbítani kell. Az amerikai külügyminiszter pedig azt mondta, hogy tisztességtelen volt a világgal elhitetni, hogy Ukrajna megnyerheti ezt a háborút – mondta a miniszterelnök.
Úgy látja, hogy az amerikai egy béke-, az európai pedig egy háborús logika. Orbán Viktor közölte, hogy mindkét féllel rendszeresen egyeztetnek, és azt képviselik, ami a magyar gazdaságnak a legjobb, így szerinte ki kell vezetni a szankciókat.
Nem akarunk kilépni az unióból, nem akarunk megakasztani mindent, de elmondtunk, hogy ezzel mi nem értünk egyet
– mondta ki Orbán, aki szerint most azért fenyegettek vétóval, mert Ukrajna olyan lépéseket tett, amelyek veszélyeztetik a magyar ellátást, így pedig drágább lehet a földgáz és az üzemanyag is.
Szerinte most azt jelezték, hogy ez nekik vörös vonal, a vétó egy súlyos eszköz. Így most arra kértek garanciát az Európai Bizottságtól, hogy ne legyen baj az energiaellátással.
Ukrán barátaink, mi mindent értünk, de kell nekünk az orosz gáz. Hogy akartok közelebb kerülni így az Európai Unióhoz?
– tette fel a költői kérdést a miniszterelnök szerint, aki ígéretet tett, hogy félévente szavaznak újra a szankciókról, ha pedig veszélybe kerül a magyar energiaellátás, akkor eltörlik a korlátozásokat.